1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

Angyalffi Mátyás Arányi Lajos Asbóth Lajos Asbóth Lajos Bártfay László Bölöni Farkas Sándor Baintner János Balásházy János Balogh Kálmán Baricz György Batsányi János Beöthy Leó Beély Fidél József Benkő Dániel Berzsenyi Dániel Bolyai Farkas Bresztyenszky Adalbert Buczy Emil Budai Ézsaiás Császár Ferencz Csécsy Nagy Imre Csató Pál Csorba József

Balogh Kálmán

Balogh Kálmán 1835-ben sept. 29-dikén született Szolnokon, hol atyja sóhivatali tisztviselő volt. Elemi iskoláit Szolnokon, gymnásiumi tanulmányait az egri lyceumban, az orvosi tanfolyamot a budapesti egyetemen végezte. Orvostudorrá lett 1859-ben. Oklevelének elnyerése után Csermák János a physiologia akkori tanára, az alapos készültség és szorgalom által kiváló növendékét tanársegéddé választotta s a búvárlat és kísérletezés módszereibe avatta be. 1863-ban a kórélettanból magántanárrá képesíttetett, s ugyanazon év deczember havában a volt kolozsvári orvos-sebészi tanintézethez az élet és általános kórtan rendes tanárává kineveztetett, s ezen minőségében a törvényszéki vizsgálatokat is végezte, s a kórboncztant az ottani kórháznál meghonosította. 1867-ben a budapesti egyetemhez nyilvános rendes tanárrá kineveztetvén, előbb az akkor még fennállott orvos-sebészi tanfolyamban a sebészek számára az elméleti orvostan tárgyait adta elő, később ezen tanfolyam megszüntetése után 1872-ben a gyógyszertan rendes tanára lett s mint helyettes az általános kór- és gyógytan előadásával is megbízatott. 1881-ben dékánná választatott, mely tisztséget a tanári testületnek évről évre nyilatkozó bizalma folytán egész haláláig viselte, s annak administrativ ügyeit mindenre kiterjedő gondossággal és részrehajlatlan igazságszeretettel és tapintattal vezette. Balogh mint tanár a modern orvos-természettudományi iskola képviselője volt, s ezen iránynak meghonosításában ernyedetlen szorgalommal fáradozott úgy a tanszéken, mint laboratoriumában, melyben növendékeit a búvárlat módszereibe begyakorolta, és a szabatos gondolatfűzésbe bevezette. Mint író ugyanazon irányban működött, és sokoldalúság meg termékenység tekintetében az orvosi irodalom terén szinte páratlanul áll. Önálló észleleteiből és vizsgálódásaiból kiinduló értekezései a M. Tudományos Akadémia Értesítőjében, a M. Természettudományi Társulat Közlönyében. az Orvosi Hetilapban s részben külföldi szakiratokban jelentek meg. Megemlékezést tartott Claude Bernard felett. A tudományt gyarapító és a tudományos búvárlatra buzdító ezen munkáság mellett Balogh nagyobb összesítő munkákkal is gazdagította magyar orvosi irodalmunkat. Már 1864/5-ben írta meg két kötetben az ember élettanát; 1865-ben az általános kórtant és kórjelzéstant; 1868-ban pedig a gyógyszertant; lefordította angolból 1868–1870-hen A. S. Taylor 3 kötetes orvosi jogtudományát a M. orvosi könyvkiadó társulat megbízásából; megírta 1871-ben az első magyar pharmacopoea törvénytani részét; szerkesztett 1883-ban többek közreműködésével Orvosi Műszótant, s végre közrebocsátotta gyógyszertani kézikönyvét Commentar a magyar gyógyszerkönyvhöz czím alatt, mely munka úgy alapos szakismereteiről és tudományos buvárlatairól, mint fáradhatatlan szorgalmáról tanúskodik. Mindezen tanári, természetbúvári és irodalmi munkálkodásán kívül Balogh az Orvosi Hetilapnak huszonöt éven át, már kolozsvári tanársága idején is főmunkatársa volt, s úgy annak tudományos kiállítása, mint szerkesztése körül tevékenyen munkálkodott s másokat, jelesen a fiatal orvosi nemzedéket, hasonló tevékenységre buzdított. Társulati téren nem kevésbé intensiv és sikeres működést fejtett ki. Már tanársegéd korában titkárává választotta meg a Természettudományi Társulat. Később ezen társulat választmányi tagja, majd 1872-ben alelnöke lett és lényeges befolyást gyakorolt beléletére. Hasonló befolyással volt a Budapesti kir. orvosegyesület működésére. Mint választmányi tagja és később mint alelnöke lényegesen befolyt arra, hogy az egyesület tudományos munkálkodása évről-évre nagyobb lendületet nyert. A Magyar orvosi könyvkiadó társulat megalakulásánál is közreműködött. Ennyi érdem nem is maradt elismerés nélkül. A M. Tud. Akadémia 1864-ben levelező, 1877-ben rendes tagjává választotta. Élettanának, első kötetét 1864-ben a Nagyjutalommal tüntette ki, 1884-ben Commentárját a Fáy-alapból 1800 frt-nyi jutalomban részesítette. A magyarországi általános gyógyszerész egylet, s midőn betegsége miatt alelnöki tisztjéről lelépett, a Budapesti kir. orvosegyesület tiszteleti tagjává választotta. Rendes tagja volt az Országos közegészségi Tanácsnak s elnöke az 1885-ik évi országos orvosi és közegészségügyi congressus egyik szakosztályának. Ő Felsége a király a közélet terén szerzett érdemei elismeréseül 1881-ben a vaskorona-rend lovagkeresztjével tüntette ki. A betegség, mely erős szervezetét aláásta, s életének véget vetett, lassan, szinte észrevétlenül fejlődött ki. Munkálkodása közben magáról, egészségéről megfeledkezett, míglen egy 1886. május hóban fellépett tüdőlob folytán az addig lappangó vesegyuladás tünetei mindinkább jelentkeztek s a kissingeni fürdőben, ahová üdülés végett küldetett, a vízkór is föllépett. Reménytelen állapota 1887 nyarán mindamellett annyira javult, hogy egy évi szünet után azon év szept. havában tanári működését újból megkezdhette s azt szinte a tanév végéig önkímélet nélkül lelkiismeretesen vihette, midőn május havában ágyba került, melyet többé el nem hagyott. Meghalt 1888-ban jul. 15-dikén. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár