1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

Angyalffi Mátyás Arányi Lajos Asbóth Lajos Asbóth Lajos Bártfay László Bölöni Farkas Sándor Baintner János Balásházy János Balogh Kálmán Baricz György Batsányi János Beöthy Leó Beély Fidél József Benkő Dániel Berzsenyi Dániel Bolyai Farkas Bresztyenszky Adalbert Buczy Emil Budai Ézsaiás Császár Ferencz Csécsy Nagy Imre Csató Pál Csorba József

Asbóth Lajos

Nemescsói Asbóth Lajos 1803. jún. 20-ikán Keszthelyen született, első kiképzését ugyanott a premontreieknél, később Sopronban az evangelikus gymnasiumban nyerte. Tizennégy éves korában a bécsi hadmérnöki akadémiába lépett és 18 éves korában a 4-ik számú dragonyos ezredhez hadnagynak neveztetett ki. Tiszti pályáján többnyire mint hadsegéd működött. Mint százados két éven át századot vezényelt a 3. Vértes-ezredben, mégpedig oly kitűnő eredménynyel, hogy mind a hadosztály, mind pedig a dandár-vezérek évi jelentéseikben Asbóth századját mindig minta csapatként említik. 1842-ben huzamosan betegeskedvén, ideiglenesen nyugalomba lépett, 1848-ban őrnagynak és a krassói nemzetőrség parancsnokának neveztetett ki. E nemzetőrség, valamint a segélyére érkezett csekélyszámú sorcsapatok élén, a bánáti bányászkerületet a felkelők, a Szerbiából támadó szerbek és Appel tábornok sorcsapatai ellen sikeresen védelmezte. 1849-ben mint alezredes Debreczen katonai parancsnokává neveztetett ki; mihamar ezredessé előléptetve és a tartalék-sereghez vezényelve, a Tisza vonalát, Tokajtól Tiszafüredig megerődítette és védelmezte. A tavaszi támadó hadműködések alatt Asbóth, egy önállóan működő seregrésszel az előnyomuló magyar hadsereg balszárnyát és oldalát fedezte. Buda ostromában tevékeny részt vett és május 22-ikén a 2-ik hadtest vezetését vette át. Tábornokká előléptetve, hadteste élén vívta ki a peredi győzedelmet. 1849. július elején a Szegeden alakuló tartalék-sereg szervezésével bízatott meg. 1849-től 1857-ig az aradi várban volt fogva 1857—1860-ig az osztrák államvasút-társaság tisztviselője volt Resiczán. 1862-ben jelentek meg »Emlékiratai az 1848. és 1849-iki magyarországi hadjáratból«. 1864-ben „A Hadvezér” és „A hadtudomány alapelvei´ czímű terjedelmes művét adta ki. Folyóiratokban számos hadiirodalmi közlemény jelent meg tőle. A M. Tud. Akadémia 1863-ban választotta meg lev. tagjául. Meghalt 1882. máj. 6-án Budapesten. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár