1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

Angyalffi Mátyás Arányi Lajos Asbóth Lajos Asbóth Lajos Bártfay László Bölöni Farkas Sándor Baintner János Balásházy János Balogh Kálmán Baricz György Batsányi János Beöthy Leó Beély Fidél József Benkő Dániel Berzsenyi Dániel Bolyai Farkas Bresztyenszky Adalbert Buczy Emil Budai Ézsaiás Császár Ferencz Csécsy Nagy Imre Csató Pál Csorba József

Budai Ézsaiás

Budai Ézsaiás született 1766-ban máj. 7-dikén Péren, Közép-Szolnok megyében, hol tanulását kezdette, mellyel a debreczeni ref. collegiumban bevégezvén, elébb poeták, a következett évben ugyanezeknek mint már első éves deákoknak közönséges tanítója; egyszersmind könyvtárnok volt, mely hivatalt mint segéd már hatodik éves deák korában kezdett viselni; utóbb ellenírnok és iskolanagy, s ugyanakkor a görög és római irodalomban az egykor híres Sinai helyettese. 1792 tavaszán külföldre ment miután a literatura és történetek tanszékére kijeleltetvén, ez útjára segedelmet is nyert a collegiumtul. Két évet töltött Göttingában, hol a classica literaturában Heynét, a történetekben Spittlert és Meinerst, az országi tudományban Schlözert hallgatta. Innen Hollandba, különösen Deventerbe ment, hol akkor Csernák, a debreczeni collegium egykori seniora s végintézete által jótevője, philosophiát tanított, majd Utrechtbe, hol Ruhnkeniussal ismerkedett meg, s innen Angliába. Oxfordban két, hétig mulatott. Visszatérvén Göttingába, a philosophiában tanár lett, s ez alkalommal ily czímű értekezést bocsátott ki: Commentatio de causis culturae tardius ad aquilonares quam ad Australes Europae partes, propagatae (Gottingae, 1794). Azon évi septemberben haza jövén, oktatói hivatalába nov. 1-jén lépvén, egész 1808-ig a classica literaturát és történeteket ez évtől fogva 1821-ig a hittudományt tanította, időközben, név szerint 1813-ban a tiszántúli egyházi kerület főjegyzőjévé neveztetett, 1817-ben pedig a göttingai egyetemtől hittudományi tanárkoszorút nyert. 1821-ben jun. 8-dikán a debreczeni egyház első predikátorává, esztendővel utóbb a tiszántúli kerület superintendensévé választatott. Táblabírósággal Bihar, Szabolcs, Bereg és Ugocsában tiszteltetett meg. Tudományos munkálatai az említetten kívül a következők: 1. God. Hasse Liber de causis stili latini. Ad usum studiosae juvantutis hungaricae accommodavit (Debrecen, 1799; azon túl újra kétszer); 2. Közönséges historia (Debrecen, 1800.; másodszor jobbítva: 1811); 3. Régi tudós világ históriája, mellyben a könyvnyomtatás feltalálásáig élt mindenféle tudósoknak, főképpen pedig a görög és deák iróknak élete, munkái, érdemei, és a tudományoknak akkori állapotja, rendbeszedve, előadódnak (Debrecen, 1802), 4. Deák nyelv kezdete példákban. Készítődött a legalsó deák iskola számára (Debrecen, 1804; s azon túl újra többször); 5. Ratio institutionis, ex praescripto conventus superintendentiae helv. conf. addictorum Trans Tibiscanae … per deputationem literariam … elaborata, congregationi dein superintendentiali .. exhibita, ab eademque approbata (Debrecen, 1807); 6. A Magyarország historiája (Három darab, Debrecen, 1805, 1808, 1812; másodszor megjobbítva: 1811, 1814; harmadik kiad.: Pest, 1833); 7. Régi római vagy deák írók élete. A régi tudós világ históriájából, főképen a poetica és rhetorica classisok számára, külön szakasztva (Debrecen, 1814); 8. Propaedeumata theologiae christianae (Debrecen, 1817). Ezeken kívül nagybátyja, Budai Ferencz Magyar ország polgári historiájára való lexiconát adta ki (három kötetben, Debrecen, 1804–05) és számos romai classicusokat, saját és mások jegyzeteivel, az alsóbb iskolák számára. Ennyi érdemű férfiú el nem kerülhette a m. academia figyelmét, melynek alaprajza készítésében is részt vett Budai 1828-ban, mint a felsőbb helyt e végre nevezett küldöttség tagja; s azért mindjárt az intézet felállásakor annak első nagygyűlésében, különösen 1831-ben febr. 17-dikén tiszteleti taggá választatott. Azon innen jelent még meg tőle: 9. Christ. Cellarii Latinitatis probatae et exercitae liber memorialis sub qvolibet primitivo derivata singula memoriae juvandae caussa exponens. Cum interpretatione hungarica (Debrecen, 1831), és Magyar Historiájának már említett harmadik, folytatott kiadása (Pest, 1833). Hosszas betegeskedés után 1841-ben jul. 14-dikén halt meg, hetvenhat éves korában, miután az iskolát és egyházat közel fél századig szolgálta. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár