1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

festőművész:

Markó Károly

Markó Károly

Markó Károly született 1791-ben sept. 25-dikén Lőcsén, hol atyja városi mérnök volt, ki fiát szintén a mérnökségre szánta, egyébiránt műkedvelője a festészetnek, a rajzolás- és festészetben is oktatta; később a mathematikai tudományok tanulása végett Pestre küldötte. Befejezvén a tanfolyamot, a lublói kamarai uradalomban nyert állomást, utóbb a rozsnyói püspökség jószágaiban volt mérnök. Itt e regényes vidéken üres óráit aquarel tájképek festésével tölté. Művei magokra vonták a magyar aristokratia nehány tagjainak figyelmét, kik nem csak serkenték a megkezdett pályán tovább haladásra, hanem segélyezésökről is biztosíták. Odahagyá tehát hivatalát, s 1818-ban Pestre ment. Itt nagybátyja, idősb Schedel Ferencz házában szívesen fogadtatván, tanulmányait szorgalmasan folytatá, s kivált báró Brudern József részére számos aquarel képeket festett. 1821-ben szintén báró Brudern számára olajban festé Buda vidékének több részleteit, az olajban festést tanító nélkül tévén sajátjává. Most Bécsbe költözködött, hol egy éven át látogatta a festész-akademiát, s öszvesen tizenkét évet töltött ott. Művészi képessége mindinkább fejlődött, híre mindinkább növekedett, de művein mindig többet nyertek az árusok, mint ő maga. 1833-ban Geymüller bankár által segítve Olaszországba utazott. 1839-ig főleg Rómában tartózkodott, azután Pisában telepedett le, majd Florenczben, hol a toscanai nagyherczeg a festész-akademia tanárává nevezte ki. Az Akademia őt még 1840-ben september 5-dikén választá levelező tagjává. Századunk a legjelesebb tájfestészek egyikét veszté el benne 1860-ban november 19-dikén. Hátrahagyott művei a nemzeti múzeum birtokába mentek által. A rendezés szépsége, erőteljes s mégis gyöngéd tartás, a színek és hangok tisztasága s frissessége, a staffage és tájképi forma correctsége szép összhangzatban – e tulajdonokat ismerték fel bennök a műértők. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár