1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

természettudós:

Rónay Jáczint János Vajda Péter

Rónay Jáczint János

Rónay Jáczint János 1814-ben május 13-dikán Székes-Fehérváron született, s iskoláit szülővárosában és Esztergomban végzé. Majd a benczések rendjébe lépett, s a novíciusi évek eltelte után 1836-ban beesküdött a szerzetbe. Három évre rá áldozó pappá szenteltetett. Fölszenteltetése után mint főapáti szertartó nyert a pannonhalmi udvarnál alkalmazást, de már a következő évben – 1840-ben – mint a bölcselet tanára működött a Benedek-rendiek győri lyceumáhan. Bölcseleti tudorrá avattatván, első irodalmi kísérlete gyanánt megírta Lélektanát, melynek alapján az Akadémia őt levelező tagjául választotta. Győrött Rónay szorgalmas munkatársa volt Kovács Pál Hazánk czímű lapjának s az ebben megjelent czikkeiből állította össze Jellemisme czímű könyvét. Akadémiai székfoglaló értekezése Az emberi agynak a szellemi életre gyakorolt hatását tárgyalta. A forradalomban tábori pap lett s tevékeny részt vett a nemzeti küzdelemben. A fegyverletétel után egy ideig a hazában bujdosott, s eközben írta A lélektan természettani rendszere czímű munkáját. Majd nem érezvén magát itthon biztonságban, előbb Hamburgba, innen pedig Londonba menekült, hol mint hazai lapok levelezője tengette életét. Ez időben írta meg Az élet története s A tűzimádó bölcs az ősvilágok emlékeiröl czímű nagyobb műveit s rendezte sajtó alá gróf Széchenyi Istvánnak Blick czímű nagyhírű munkáját. 1859-ben Kossuth két fiát ő tanította latin nyelvre s közte és a volt kormányzó családja között a legbizalmasabb viszony szövődött. Az angol családok körében is több-több tanítványra tett szert, és sokoldalú műveltsége tagjává tette a londoni tudományos társaságnak, s az angol földrajzi társulat ülésein is ő ismertette Magyar László afrikai utazásait. 1860-ban, az októberi diploma kihirdetése után, Székes-Fehérvár országgyűlési képviselőjévé választotta külföldön élő jeles fiát, Győr megye pedig bizottsági tagjává. De Rónay nem bízott az idők jobbra fordultában s nem jött haza. Ehelyett annál szorgalmasabban dolgozott a magyar lapokba, közölvén politikai emlékezéseket és politikai dolgozatokat. Majd az angol színi világból írt Jellemrajzokat egy kötetben, s egy nagyobb természettudományi könyvet a Fajkeletkezésről, melyben az ember helyét és régiségét jelöli meg a természetben, amellett számos munkát fordított angolra s tagja lett a londoni anthropologiai társulatnak. 1866-ban Kruesz Krizosztom pannonhalmi apát közbenjárására engedélyt nyert a hazatérésre s az Akadémia még ez évben megválasztá rendes tagjának és jegyzőjének, a Nemzeti színház drámabíráló bizottsága pedig tagjának. Majd Győr megye pusztai kerülete választotta országgyűlési képviselőjévé s Rónay már mint ilyen volt jelen a koronázásnál. Az Akadémiában Az ős emberek haladásáról czímű értekezésével foglalta el rendes tagi székét, a magyar orvosok és természetvizsgálók rimaszombati nagygyűlésén pedig az angolországi Kent-barlangról értekezett. Az országgyűlésen mint a tanügyi bizottság tagja működött, s egyúttal osztálytanácsos lett a cultusminisztériumban. De alig foglalta el ez állását, midőn újabb kitüntetés érte. 1871-ben június 3-dikán gróf Andrássy Gyula miniszterelnök ajánlatára Rudolf trónörökös mellé Magyarország történetének tanárául hívatott meg. 1872. február havában Ő felsége a királyné Mária Valéria királykisasszony nevelését is reá bízta, s ez időtől fogva Rónaynak minden idejét és gondját a királyi herczegnő nevelése vette igénybe. Buzgalmáért Ő felsége is legmagasabb megelégedését fejezte ki iránta, midőn felruházta a Szent-István-rend lovagkeresztjével s a czímzetes szkodari püspökséget is adományozta neki, mi által a főrendiháznak is tagja lett. Az udvarban töltött kilencz év alatt Rónay megírta Naplóját kilencz kötetben s az első öt kötetet, melyek 1873-ig terjednek, tíz példányban ki is nyomatta. Végrendeletében az Akadémiának is hagyott egy példányt Naplójából. Rónay látta el 1876-ban január 26-dikán a haldokló Deák Ferenczet az utolsó kenettel s leírta a megható jelenetet. Ugyanő kísérte el a királyasszonyt Deák ravatalához, midőn ez koszorút vitt reá s koporsójánál imádkozott. Ő bérmálta meg 1882-ben január 14-dikén a schönbrunni kápolnában tanítványát, Mária Valéria főherczegnőt, s noha e napon kellett volna udvari nevelői pályáját befejeznie, a királyi pár továbbra is igénybe vette szolgálatát s csak 1883 májusában kapta meg állásától a hivatalos fölmentést; nyugdíjul nyervén addigi teljes fizetését s a vaskorona-rend nagykeresztjét, miután már elébb valóságos belső titkos tanácsosi czímmel ruháztatott föl. Az udvartól való visszavonulása után csaknem állandóan Pozsonyban élt s itt is hunyta he örök álomra szemeit 1889-ben április 17-dikén. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár