1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

publicista:

Danielik János Dessewffy Aurél Dessewffy József Kemény Gábor, Báró Trefort Ágoston

Danielik János

Danielik János 1817-ben Murányban született Gömör megyében, hol atyja, Ignácz évtizedeken át, mint a megye csendbiztosa működött. Rozsnyón és Pesten végezte iskoláit. A rozsnyói egyházmegye növendékpapjai sorába lépve, a hittani tanulmányokra a pesti központi papnöveldébe küldetett, hol tanulótársai csakhamar a magyar irodalmi iskola elnökévé választották. Már akkor több értekezést írt, melyek a növendékpapság munkálatai IV. és V. kötetében jelentek meg. 1836-ban a szép művészetek és bölcsészet tudorává avattatott. 1839-ben a rozsnyói lyceumnál a bölcsészet és magyar irodalom tanárává neveztetett ki. 1842-ben a bölcseleti karból a hittudományiba lépett s azután a görög és zsidó nyelvet, valamint a bibliai tanokat adta elő. 1848-ban, a viharos márcziusi napokban, a fővárosba hívatott meg. A Somogyi Károly szerkesztése alatt megjelenő Religio és Nevelés czímű egyházirodalmi lap munkatársa, csakhamar szerkesztője és tulajdonosa is lett, s azt Religio czímen több éven át szerkesztette. 1849 október havában egri kanonokká neveztetett ki. Első önálló munkája 1852-ben jelent meg, midőn Emlékkönyv czímmel kiadta összegyűjtött értekezéseit, melyek egyikét, a Történet szelleme czíműt, a hittudományi kar később jutalommal tüntette ki. 1857-ben az egyházi javak tulajdonjogáról írt hosszú tanulmányt. Számos czikke jelent meg a Pesti Naplóban. A Szent-István társulat 1853-ban alelnökévé választotta: ezen tisztében nagy tevékenységet fejtett ki, a társulatot a legkiválóbb hazai írók munkásságának színhelyévé tette, és egyebek között megindította az Egyetemes Magyar Encyclopaedia kiadását. 1858. deczember 15-én az Akadémia tiszteleti tagjává választotta. 1861-ben a Helytartóságnál az egyházi ügyek előadójává és czímzetes püspökké neveztetett. 1865-ben elhagyta a fővárost és visszavonult a nyilvános élettől. Ezóta Egerben élt, hol a jogakadémia igazgatói tisztét viselte. Egyúttal élénk irodalmi munkásságot fejtett ki. Legjelentékenyebb irodalmi munkája, mely névtelenül jelent meg: A Premontreiek. Történeti korrajz a keresztény műveltség középkori munkásai méltánylásául (1866). Írt nagyobb tanulmányt a középkori Rómáról, mely műve a Budapesti Szemlében jelent meg. 1881-ben kiadta A jog alapja és kútforrása, tekintettel a scolastikusokra, továbbá a Középkori államtan, tekintettel a scolastikusokra czímű munkákat. Néhány évvel ezelőtt az agy gyengülésének jelei mutatkoztak nála. 1888-ben január 23-dikán a halál megszabadította szenvedésétől. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár