1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

k��zgazd��sz:

Gorove István

Gorove István

Gorove István született 1819. évben aug. 20-dikán Budapesten. Derék atyja, az erdélyi eredetű László tehetségeit és hazafiságát örökölte. Alsó iskoláit Szolnokon és Gyöngyösön, a bölcsészeti és jogi tanulmányokat a pesti egyetemen végezte. Később Pozsonyba ment, hol az 1839/40-ki országgyűlési ifjúság egyik vezéréül ismerte el. Barátja, Tóth Lőrincz társaságában nagyobb európai utazást tevén, tapasztalatait Nyugat czímű kétkötetes munkájában tette közzé. A munka határozott szabadelvű iránya, és előadásának elegantiája által nagy feltűnést okozott. Az Akadémia a fiatal publicistát még 1843. évben levelező tagjává választotta; de a várakozás ellenére Gorove István utóbb csak gyéren lépett fel az irodalom terén. Politikai egyénisége legelőször Temes megyében emelkedett föl, hol gattájai jószágán gazdasági rendezéssel és nemzetgazdasági tanulmányokkal foglalkozott, melyeknek eredményét számos hírlapi czikkben mutatta be; ez oldalról is előnyösen ismerve lévén, az országos védegylet igazgatójává választatott. Temes megyében nagy lendületet adott a közszellemnek, és a negyvenes években Temesvárott nemcsak a politikai jogok kirekesztő birtokában levő nemesség, hanem az elnémetesedett és elkatonásodott város oly rétegeiben is éltették Gorove nevét, melyekben Magyarország érdekei iránt addiglan legkisebb fogékonyság sem uralkodott. Az 1848. évi mozgalmak Gorovét is a központba vonták. A nemzetgyűlésen, mint Temes vármegye egyik kerületének képviselője jelent meg, s a ház őt jeles tolláért jegyzőnek választotta. A Batthyány-párthoz tartozott; s bár a forradalmat nem helyeselte, a haza ügyét végig nem hagyta el, hanem Debreczenbe és Szegedre követte a kormányt és országgyűlést. Világos után előbb Törökországba, innét Párisba menekedett, míg több évi hontalanság után 1857-ben hazájába visszatért. Itt magányába visszavonult, és birtokainak rendezésével foglalkozott. Csakhamar ismét kilépett a politikai küzdtérre, és az 1861. évi országgyűlésen mint pest-terézvárosi képviselőt, a felirati párt jelesei közt találjuk. Ugyanazon kerület képviselője volt az 1865. évi országgyűlésen is, amidőn is a Deák-párt törzskarának egyik tekintélyes tagját látta benne az ország. Az Andrássy-minisztériumban a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügy tárczáját vállalta el, melyet később a Lónyay-minisztériumban a közmunka és közlekedésügyivel cserélt föl. A későbbi országgyűléseken Temes vármegye orczyfalvi kerületének képviseletével volt felruházva, de az utóbbi időben már többé fel nem szólalt. A Deák-párt és az ellenzék fúziójának buzgó előmozdítója volt, és a megalakult szabadelvű pártnak — melynek elnöke volt — mindvégig rendíthetlen híve maradt. Az Ausztriával való viszonyokban mindig az önállóság szószólója volt, és szakmájában az ügykezelés magyarosítását erélyesen mozdította elő. A nagymíveltségű hazafi, hosszú szenvedés után. 1881-ben május 31-dikén halt meg. Végrendeletében a Magyar Tudományos Akadémiáról, mely őt már 1860-ban tiszteleti tagjává választotta, nem feledkezett meg; a Gorove-alapitvány tőkéjét oda egészítvén ki, hogy abból évenkint száz aranyból álló pályadíjat lehessen kifizetni. Irodalmi munkái ezek: A vasutakról általában, s a magyar vas- és víziutakról különösen (Athenaeum); Nemzetiség (1841); Nyugot (1–2. köt.); Javaslat a magyar uj vámtariffa tárgyában (1847). 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár