1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

fizikus:

Schirkhuber Móricz Tarczy Lajos

Schirkhuber Móricz

Schirkhuber Móricz Veszprém vár- és egyházmegye akkor Dobapinkócz, utóbb Sólyomvárnak nevezett helységében született 1807-ben jan. 8-dikán. Ifjúsága éveit Tatán, hová szülői vele, mint egy éves kisdeddel költöztek, élte le. Itt vette tudományos kiképeztetésének első alapját is. Elemi és középtanodai pályáját megfutván, a kegyes tanító-rendbe lépett. A két próbaévet dicsérettel kiállván, M.-Óvárra küldetett, hol két éven át, mint a nyelvtani 1. és 2-ik osztály tanára, világos jeleit adta annak, hogy idővel a tanügynek egyik kiváló munkása leend. 1827/8. tanévben felsőbb tanulmányainak folytatására Váczra, onnan a bölcsészeti osztályok bevégeztével az ünnepélyes fogadalom letétele után, a hittudományok hallgatására Nyitrára, innen Sz.-Györgyre ment. Ez évek alatt kiváló tudományra tett szert, melyet a m. k. tudományegyetem bölcsészeti kara már 1830-ban okt. 6-dikán tudori okmánnyal sietett méltányolni. A theologiai tanfolyamot bevégezvén, 1831-ben szept. 21-dikén Vurum József nyitrai püspök által pappá szenteltetett. Most megnyílt előtte a tanári pálya. Meleg szívvel fogott feladatához a budapesti gymnasiumban, hol három évig a nyelvészeti s a szónoklati osztályban működvén, alaposságánál és képzettségénél fogva oly elismerést vívott ki magának, hogy 1837/8-ban már a váczi lyceum egyik fontosabb s erősebb képzettséget igénylő tanszékén, a természettan előadására küldetett. Itteni működésével is teljesen igazolta a belé helyezett bizalmat, különös lelki örömmel, mondhatni szenvedéllyel végezvén hivatásának teendőit egészen 1849-ig. Ez időben fejlett ki irodalmi munkássága is teljes erejében, melynek eredményéül ehelyütt csak természettani munkáját hozzuk fel, mely nem sokára szép helyet biztosított neki a tudományos irodalom terén. Tapasztalván ugyanis, mily terhére esik ifjainknak az a puszta szóhalmaz, az a fárasztó ismétlés, mely Turcsányi elavult latin kézikönyvének több részén elárad, s okozza, hogy ifjaink csak nagyon korlátolt tárgyismeretet vihetnek a közéletbe, elhatározta magát egy rendszeres természettani kézikönyv kidolgozására. Bécsbe utazott tehát, hol az újabbkori természettani eszközökkel bővebben megismerkedvén, elhatározásának megvalósításához fogott. A mű kezdetben latin nyelven indult meg, de miután az 1840-iki országgyűlés biztos kilátást nyújtott arra, hogy a tudományok magyar nyelven fognak előadatni, e czélra pedig alkalmas természettani kézikönyv merőben hiányzott, tankönyvét magyarul kezdette megírni, s azt 1844-ben – tehát ugyanakkor, midőn a magyar nyelv tanodáink falai közé diadalmasan bevonult – két izmos kötetben, 298 idommal, Pesten Az elméleti és tapasztalati Természettan alaprajza czím alatt közre is bocsátotta. E munka, melyben a szerző nemcsak mindazon haladásokat, miket a természettudományok országában az újabb kor tett, ölelte fel, hanem saját elmélkedésének eredményei gyanánt új adalékokkal is járult az általa összehordott tananyaghoz, mondhatni utat tört hazánk még ekkor parlagon heverő tudományos irodalmának mezején. Az 1848-iki forradalom kitörése után megszűnvén a váczi lyceum, Budapestre hívatott. Itt egy évig mint a rend kormányának tagja és számvevője működött. Miután azonban a magyar szabadságharcz leküzdését követő évben a bécsi absolut hatalom a 48-ban életbe léptetett szaktanítás helyett a volt tanrendszert s az ezzel járó osztálytanítást újból visszaállította, tiszti körét a tanszékkel cserélte fel, Pesten a szónoklati osztályt tanítván. E minőségben szintén csak egy évet tölthetett. Az 1850/1. tanévben ugyanis a Thun-féle rendszer nyomán a szaktanítás országszerte behozatván, ez időtől 1858-ig a rend virágzó pesti főgymnasiumában, mint szaktanár a mennyiség- és természettan székét töltötte be. Ez volt tanári pályájának legtermékenyebb korszaka. Eközben irodalmi munkásságával is mind nagyobb tért foglalt el, minek méltánylásául a magy. tudományos Akadémia őt 1858-ik évi decz. 15-én levelező tagjának vette föl. Ezen elismerés azonban a tudós férfiút már nem találta pesti tanszékén. A rendkormány ugyanis őt a veszprémi társház főnöki tisztével, s az ottani gymnasium igazgató tanárságával bízta meg. Innen a következő évben Váczra tétetett, hol hármas tisztköréhez még az újoncznövelde igazgatása is, sőt a rendi növendékeknek a mennyiségtanban való oktatása is járult. Öt évig vezette így Váczon a ház, gymnasium s az újoncznövelde ügyeit, midőn erőfeszítő fáradozásai közben súlyos betegségbe esett, mely beszélő organumát annyira elroncsolá, hogy ennek következtében a tanításra magát képtelennek érezvén, elhagyá eddigi állását s Budapestre jött, hol 1867/8 óta, mint a rend vagyoni gondnoka, haláláig működött. Meghalt 1877-ben szept. 14-dikén Budapesten. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár