1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

szépíró:

Bártfay László Batsányi János Berzsenyi Dániel Buczy Emil Csató Pál Döme Károly Egyed Antal Frankenburg Adolf Gelei József Gorove László Guzmics Izidor Horváth Zsigmond Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferenc Kis János Kisfaludy Károly Kisfaludy Sándor Kovács Pál Mednyánszky Alajos Pázmándi Horváth Endre Petrichevich Horváth Lázár Pompéry János Rudics József Szemere Miklós Szenvey József Tárkányi Béla József Tóth Kálmán Teleki Ferenc Vachott Sándor

Guzmics Izidor

Guzmics Izidor született april 7-dikén 1786-ban a vámos-családi (jánosfai) malomban, hol atyja molnár volt; keresztségben László nevet nyert. Nyolcz éves korában anyabátyja, Buda József szent-györgyvölgyi pleb. Göcsejben magához vette, hol FaIudi Ferencz énekein tanult olvasni. Latin iskoláit Kőszegen, Szombathelyt és Sopronban végzé, mely idő alatt olvasá Báróczy minden munkáit több ízben, Rajnis Kalaúzát és Virgiljét, s ezután kezde magyarul verselni. 1805-ben Sz. Benedek rendébe lépett, novitiatusa alatt Tót Farkas exjesuitától vett leczkéket a latin és hellen grammaticából, utóbb a mathesisből is, a philosophiát Győrött végzé. 1808-ben felesküvén, ugyanitt grammaticát tanított két évig, egyig Pannonhalmán a szerzet újonczaival ismétlé azt. Mint philos. hallgatója kezde németül olvasni Lafontaine regényeit. 1811-ben Pestre jött fel hittudományt tanulni, honnan négy év múlva mint theol. dr. tért vissza, és tüstént a dogmatica tanítására tétetett Pannonhalmán, melyben tizenhét évet töltvén, 1832-ben az egykor Szent Móricz tiszteletére épült bakonybéli bencés kolostor apátja lett. Pesten létében ismerkedett meg bővebben a német literaturával, különösen Herderrel, ki folyvást előképe maradt; ugyanitt magyar nevendék barátival tudományos társaságba álla, dolgozgattak, de ki egyebet nem adtak egy pár regénynél e czím alatt: Két koszorús Delinke, melynek elseje: Miteusz (eredeti, Guzmicsé, Báróczyt utánozó tollal); másika Lafontainből fordítva Farkas József pécsi nevendék által. Ugyanitt írt Bilkei Pap Ferencz-cel egy vígjátékot, mely a nevendékházban játszatott el, de ki nem jött, s részt vett a Magyar Plutarchusban, s Hübner Lexicona fordításában. Ez időben Kazinczy, Berzsenyi, Dayka s az Erd. Muzeum tették magyar olvasását. Hazamenvén a dolgozás folytatására ösztönt neki Horvát István ada. Írni kezdett az akkor megindult Tud. Gyűjteményhez, majd társ lőn csaknem minden folyóírás és zsebkönyvnél. Az „Egyházi értekezésekben” Márton István prof. Catechismusa pörébe avatkozott; majd Báthori Gábor superintendens beszéde a tolerantiáról ada neki alkalmat ismételve is A vallási egyesületről (Pest, 1823) írni. Pap István és Szikszai Bene vetélkedtek vele e tárgyban. Következett hellen studiumai első gyümölcse: Theokritosz maradványi (Győr, 1824); az Urániában számos színműve, s 1828 és 1829-ben szintén Győrött a Theologia fundamentalis egy, s a Theologia dogmatica három kötetben. A magyar tudós társaság igazgatósága 1830-ban nov. 17-dikén a nyelvtudományi osztályba vidéki negyedik rendes taggá nevezte ki; 1838. sept. 7-dikén tiszteleti taggá választatott. Academiai pályáján tőle a következőket vettük: 1. Hellen–magyar literatura (Évkönyvek, I. II. III.); 2. Nyelvünk újabb fordulatai (Tudománytár. VII.); 3. Költészi és színművészi nyelv (Tudománytár. Új folyam. Értekezések rész, III.); 4. Emlékbeszéd Horváth János felett (Évkönyvek, III.). Ezeken kívül értekezések és bírálatok az Athenaeumban és Figyelmezőben. Új kort kezdett hittudományi literaturánkra deríteni az Egyházi Tár által, melyet 1832-ben megindítván, haláláig folytatott, s melyben közrebocsátott számos dolgozataiból a következőket jegyezzük ki: 1. Hit és egyház (I–XI); 2. Éden az embernem bölcsője (I–VII); 3. Tumpacher József élete (I.); 4. Az ész igazai a religio ügyében (XI.); 5. Hit és szabadság (XI.); 6. Szentírásiránti újabb nézetek (XII.), sőt a pesti Egyh. folyóirásba is dolgozott, melyben tőle van 7. A rationalismus, supernaturalismus és mysticismus; és 8. A papi nőtelenség. A m. t. Társaság költségeivel sajtó alatt van tőle: Sophocles Oedipusa és Euripides Iphigeniája hellenből fordítva. Munkás életének béllob vetett véget Bakonybélben sept. 1-jén 1839-ben, mindazoknak, kik ismerték, méltó bánatára, mielőtt sok éves studiumai tárgyát: Az erkölcsi világ történeti rajza, befejezhette volna. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár