1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

szépíró:

Bártfay László Batsányi János Berzsenyi Dániel Buczy Emil Csató Pál Döme Károly Egyed Antal Frankenburg Adolf Gelei József Gorove László Guzmics Izidor Horváth Zsigmond Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferenc Kis János Kisfaludy Károly Kisfaludy Sándor Kovács Pál Mednyánszky Alajos Pázmándi Horváth Endre Petrichevich Horváth Lázár Pompéry János Rudics József Szemere Miklós Szenvey József Tárkányi Béla József Tóth Kálmán Teleki Ferenc Vachott Sándor

Gorove László

Gorove László született 1780-ban junius 2-dikán Szamosújvárt, hol atyjától, ki e kir. város főbírája s több ízben kir. kormányszéki biztos volt, gondos nevelést vett. Szülötte városában kezdett tanulmányait, Kolosvárt folytatta, hol a philosophiát, s 1800-01 fogva Pesten a törvényt hallgatta. Itt Haliczky András német nyelv prof. a német, Dugonics a magyar literatura ismeretébe vezetvén őt, valamint Faludi és Kazinczy írásaik különös hatást gyakorlottak reá. Ez időben írta, huszonegy éves korában, a Jegyesek Carthagóban czímű regényt, mely azután 1807-ben jelent meg Budán. Atyjának 1801-ben történt halála félbeszakasztatta vele a törvényfolyamot, s átvétette családja érdekében annak hátrahagyott gazdaságát. E pályán annyi szorgalmat és ügyességet fejtett ki, hogy idővel az Alföld legvagyonosb birtokosai sorában látá magát. Emellett nem csak mint több vármegye táblabírája a közügyekben vett munkás részt, hanem a magyar literaturát is sok dolgozatokkal nevelte; mert fenn említett regényét nemsokára Jeczid és Haba (szomorujáték; Buda, 1806) és Az érdemes kalmár (érzékenyjáték; Buda, 1807) követték, melyek elseje a kolosvári színpadon szerencsével adatott is. Később a komolyabb tudományoknak szánván üres óráit, egy nagyobb munkáján kívül: A férfiúnak tökéletességei (Pest, 1823), számos értekezésekkel gazdagította a Tud. Gyűjteményt, különösen: 1. Az 1816. jan. 29. fergeteg leirása (TGy, 1819. VI.); 2. A Tisza virágzásának leirása (TGy, 1819. VIII.); 3. Szolnok várának viszontagságai (TGy, 1820. IX–XI. és 1821. VI. és VIII.); 4. A német vitézi rend leábrázolása (TGy, 1824. V–VII.); 5. Eger városának történetei (TGy, 1826. III. IV. X. XI. 1828. VII. IX.); 6. Sámuel Aba Saaron Heves vmegyében levő temetőhelye (TGy, 1830. V.); 7. Kalugyer helység határában fekvő dagadó forrás (TGy, 1836. VII.); 8. A bánsági bolgárok hajdani és mostani állapotjok (TGy, 1837. VIII. IX.), s néhány apróság a Koszorúban. A m. t. Társaság 1835-ben sept. 14-dikén választá őt levelező tagjává. Irói érdemeit egy, 1839-ben testvéreivel együtt tett jutalom-alapítvánnyal növelte, melynek kezelésére az academiát kérte meg. Nemsokára ezután, mart. 11-dikén rövid betegség vetett véget valóban közhasznú életének, mielőtt öröme lett volna lelkes István fiát az írói pályán fellépve látni. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár