1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

szépíró:

Bártfay László Batsányi János Berzsenyi Dániel Buczy Emil Csató Pál Döme Károly Egyed Antal Frankenburg Adolf Gelei József Gorove László Guzmics Izidor Horváth Zsigmond Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferenc Kis János Kisfaludy Károly Kisfaludy Sándor Kovács Pál Mednyánszky Alajos Pázmándi Horváth Endre Petrichevich Horváth Lázár Pompéry János Rudics József Szemere Miklós Szenvey József Tárkányi Béla József Tóth Kálmán Teleki Ferenc Vachott Sándor

Buczy Emil

Buczy Emil született 1784-ben maj. 16-dikán Kolosvárt, hol gymnasiumi osztályait végezte, s a római literaturával korán megismerkedett. 1799-ben Kassára ment philosophiát hallgatni, hol Kazinczy Orpheusa vonta figyelmét a magyar literaturára. 1801-ben ismét Kolosvárt törvényt tanult, 1803-ban az ájtatos iskolák szerzetébe lépett, s Horányi Elek vezérlete alatt a hellen nyelv és literaturának szentelte óráit. Miután két évig a kolosvári és beszterczei gymnasiumokban tanított, a rendből kilépett, Bécsben theologiát hallgatott, s felszenteltetvén Nagy-Szebenben rhetorica prof. lett. Gyengélkedő egészsége kénytelenítette őt 1816-ban nyugalomra lépni, míg ismét javulván, 1821-ben a károlyfejérvári seminariumban a pastor. theol. tanító székét venné által, melyet 1833-ig látott el; midőn Bécsbe menvén, ott a csillagászat tudományában magának gyakorlati jártasságot szerzett, s visszatért: a károlyfejérvári csillagásztorony őre, majd kanonok lett. Első fellépése az Erdélyi Muzeumban történt aestheticai értekezések és lyrai költeményekkel; utóbbi éveiben Plato magyarításával foglalkozott. A m. Academia 1832-ben martius 9-dikén levelezőül választá, s ő annak régi magyar nyelvemlékek dolgában munkás tagja volt. A halál őt october 28-dikán 1839-ben ragadta ki közülünk. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár