1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

szépíró:

Bártfay László Batsányi János Berzsenyi Dániel Buczy Emil Csató Pál Döme Károly Egyed Antal Frankenburg Adolf Gelei József Gorove László Guzmics Izidor Horváth Zsigmond Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferenc Kis János Kisfaludy Károly Kisfaludy Sándor Kovács Pál Mednyánszky Alajos Pázmándi Horváth Endre Petrichevich Horváth Lázár Pompéry János Rudics József Szemere Miklós Szenvey József Tárkányi Béla József Tóth Kálmán Teleki Ferenc Vachott Sándor

Tárkányi Béla József

Tárkányi Béla 1821. január 2-án született Miskolczon, polgári szülőktől. Itt részesült elemi- és gymnasiumi oktatásban is, kivéve az ötödik osztályt, amelyet Lőcsén végzett. Tizenöt éves korában az egri papi semináriumba vétetett föl, s az ottani érseki lyceumban végezte philosophiai és theologiai tanulmányait. Hajlama az irodalom iránt korán mutatkozott s fejlődésére elhatározó befolyással volt a semináriumban virágzó Magyar Társaság, amelynek könyvtárát szorgalmasan búvárlotta s Verseny czímű írott lapjába is irogatni kezdett. Itt jelentek meg első prózai és költői kisérletei, sőt e körben a farsangi estékre egy pár vigjátékot is írt, amelyeket maga és társai adtak elő. Nyilvánosan azonban a Kisfaludy-társaság pályázatán lépett föl 1840-ben Holtáldozat czímű balladájával, amely dicséretet nyert (lásd: Kisfaludy-társaság Évlapjai II. köt.), hasonló sikerrel 1842-ben Inditványok satyrájával (uo. IV. köt.) és 1844-ben az Életből czímű költeményével, amely utóbbi a közülésen is felolvastatott. Mindez buzdította az ifjú költőt: számos költeményt írt zsebkönyvekbe, folyóiratokba s különösen Coriolan czímű balladája kiváló tetszést nyert és széltében szavaltatott. Megismerkedett néhány íróval, többek között Petőfivel is, aki amidőn 1844. februárjában Debreczenből gyalog Pestre utazott, meglátogatta őt, segélyével utazott tovább s a növendékpapok körében töltvén egy vidám estét, nála írta Egri hangok czímű költeményét. (Petőfinek Tárkányihoz ez időben írt levelei Halasi Aladár gyűjteményében olvashatók. Petőfi-reliquiák. Bp., 1878.) Párkányi azonban nemcsak a világi, hanem az egyházi költészetet is korán kezdette művelni. Különösen Dávid zsoltárainak verses fordításával foglalkozott, melyek közül néhányat ki is adott a Religioban. Emellett 1843 óta Klopstock Messiása foglalta el, melynek fordításából szintén megjelentek egyes töredékek a Religioban s másutt; azonban a nagy mű fele: (I—X. énekek) csak a hatvanas évek vége felé készültek el. 1844-ben áldozó pappá szenteltetett fel, s így betöltetett édesanyjának azon jámbor óhajtása, melynél fogva 1820-ban Úr napján Miskolczon, b. Barkóczy László, akkor miskolczi plébános, később fehérvári püspök, lelkes egyházi beszédétől elragadtatva, boldog házassága első gyümölcsét, szíve alatt viselt magzatját, Isten oltárának áldozta fel. Ugyanezen évben a lelkipásztori pályára lépvén Szent-Erzsébeten, káplán lett s egyszersmind eddig használt irói álnevét (Párkányit) idegen hangzású családi neve helyett törvényesítette. Káplánsága alatt különösen az egyházi énekeket tette tanulmánya tárgyává; összeszedte a régieket, javitgatta s maga is számos újat költött. Irói munkásságára s általában műveltségére nagy befolyással volt az, hogy 1846-ban Pyrker László érsek őt udvari papjává nevezte ki. A nagy műveltségű költő-főpap társaságában tágult irodalmi látköre, s többször kísérvén őt külföldi útjában, kifejlett érzéke a képzőművészetek iránt is. Újult erővel fogott a költéshez. Ez időben indultak meg a nép használatára szánt énekes füzetei, a folyóiratok és zsebkönyvek folyvást közöltek tőle költeményeket s fordítni kezdte Pyrker legendáit is. De ez utóbbiakat be sem mutathatta szeretett főpásztorának, mert ő 1847. deczemberében Bécsben meghalt s neki kellett körüle teljesíteni a szeretet és hála utolsó kötelességeit. Másfelől az újabb irodalom nyelv- és izlésbeli vívmányait terjesztette a kath. egyházi irodalom terén, mely e tekintetben csak később és lassabban fejlődött. Mint költő, az Aurora-kör hatása alatt állott s a nép-nemzeti elem erősebb fejlődését kevésbé érezte. Költeményei nagy részét a nyugat-európai versidomban irta. A nemzeti rhytmus felé inkább csak némely egyházi költeményeiben hajlott, a régibb egyházi énekekből merítvén ihletet. Ezen énekek nemzeti rhytmusában szerencsésen olvasztja össze a vallásos érzést a hazafisággal, s egyházi énekei közül ezek a legsikerültebbek.