1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

szépíró:

Bártfay László Batsányi János Berzsenyi Dániel Buczy Emil Csató Pál Döme Károly Egyed Antal Frankenburg Adolf Gelei József Gorove László Guzmics Izidor Horváth Zsigmond Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferenc Kis János Kisfaludy Károly Kisfaludy Sándor Kovács Pál Mednyánszky Alajos Pázmándi Horváth Endre Petrichevich Horváth Lázár Pompéry János Rudics József Szemere Miklós Szenvey József Tárkányi Béla József Tóth Kálmán Teleki Ferenc Vachott Sándor

Szemere Miklós

Szemere Miklós született 1802-ben jun. 17-dikén Lasztóczon, Zemplén megyében. Tanult a sárospataki főiskolában s Pesten jurátuskodott. Az élénk, elmés ifjú korán magára vonta Kazinczy Ferencz figyelmét, aki rokonságban volt a családdal, s könyveket ajánlott neki, különösen Goethe olvasására buzdította. Miklós verselgetni kezdett s Goethéből is fordítgatott, de átvevén atyja gazdaságát, szabad óráiban inkább vadászgatott, olvasgatott, mint írt. Ez alatt többé-kevésbé folyvást összeköttetésben állott az írókkal. Kazinczy Ferencz és Fáy András rokonai voltak, ez utóbbi Szemere Pál nővérét, Krisztinát bírta nejéül, aki Képlaki Vilma álnév alatt írt, s kinek emlékét Kölcseynek Vilma czímű szónoki műve tartja fenn. E kör hatott reá s nem egyszer vidította fel a társaságot valamely alkalomra írt humoros költeményeivel. Kazinczy Gábor unszolására végre, harmincznégy éves korában, föllépett nyilvánosan is. Az Athenaeumban (1839) néhány Goethe-ből fordított dala jelent meg, melyeket csakhamar eredeti költemények követtek. Ez idő óta egész haláláig dolgozótársa volt a jelesebb szépirodalmi zsebkönyveknek és folyóiratoknak. Azonban költeményei összegyűjtve mind e mai napig nem jelentek meg. Legszerencsésebb volt a humoros nemben. Ingerlékeny természetű levén, a szerkesztőkkel: Garayval, Petőfivel, Arannyal polémiába keveredett. 1867 óta költeményein erős politikai szín ömlik el; mint a szélsőbal híve, a hetvenes években képviselőjelöltül is fölléptette e párt a pest-belvárosi kerületben Deák Ferencz ellen, de siker nélkül. Az Akadémia 1863-ban választotta tagjának, a Kisfaludy-társaság pedig 1865-ben. Önállóan megjelent tőle egy polemiai mű Brassai ellen, abban a kérdésben: vajon az író művéből lehet-e egyéniségére következtetni: Válasz Brassai ismerettyüjére (Sáros-Patak, 1862). Hosszas betegeskedés után Lasztóczon halt meg 1881-ben augusztus 20-dikán. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár