1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

szépíró:

Bártfay László Batsányi János Berzsenyi Dániel Buczy Emil Csató Pál Döme Károly Egyed Antal Frankenburg Adolf Gelei József Gorove László Guzmics Izidor Horváth Zsigmond Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferenc Kis János Kisfaludy Károly Kisfaludy Sándor Kovács Pál Mednyánszky Alajos Pázmándi Horváth Endre Petrichevich Horváth Lázár Pompéry János Rudics József Szemere Miklós Szenvey József Tárkányi Béla József Tóth Kálmán Teleki Ferenc Vachott Sándor

Kölcsey Ferenc

Kölcsey Ferenc Sző-Demeteren, Közép-Szolnok vármegyében, aug. 8-dikán 1790-ben született, s tanulmányait a debreczeni ref. collegiumban végezé. Már itt barátkozott meg teljesen a classica régiség két nyelvén kívül a francziával és némettel, s az ottani válogatott könyvtár segedelmével ezeknek jeles íróit nagy buzgósággal tanulta; a magyar literaturát Kazinczy munkái kedvelteték meg vele. 1809-ben Pesten a kir. táblához jegyzőnek esküdt fel, s itt szövé Szemerével azon meleg barátságot, mely őt egész sirjaiglan kísérte. Első, poetai, dolgozatai Horvát István ´Dámák kalendáriomá´-ban s az Erdélyi Muzeumban jelentek meg. 1815-ben következett, Kazinczy mellett, a Felelet a Mondolatra, s 1817-ben Csokonai, Kis és Berzsenyi munkáik birálatai: melyek amaz ingerlékeny korban neki annyi kellemetlenséget okozának, hogy valamennyi régi s új költőink szándéklott bírálásával felhagyna, s több évi hallgatás után is csak verseket ada az Aurora, Hebe, Aspasia és Koszorúban, melyek felett az olvasók elfeledvén a szigorú criticust, benne a költőt szerették meg. 1826-ban jelent meg tőle a kassai Minervában az Ilias I. könyvének fordítása, s ekkor vonatott be Szemere által a Muzárion szerkesztésébe is (Pest, 1826. négy kötet), mely a magyar aestheticai literaturára nem csekély befolyással volt. S noha 1828-ban Szatmárban tiszteleti, majd rendes főjegyzővé s 1832-ben ugyanazon megye részéről országgyűlési követté választatott, mely pályán is országos tisztelet tárgyává lőn, mégis folyvást dolgozgatott, név szerint Bajza Aurorája s Kritikai Lapjaiba, Szemere Aurórája s a Muzárion új folyamába (1833), utóbb az Athenaeumba is. A m. academia igazgató tanácsa őt a literatura körüli érdemei s ritka tehetségei tekintetéből 1830. nov. 17-dikén a nyelvtudományi osztályba vidéki második rendes taggá nevezte ki, 1835-ben pedig a tiszteleti taggá választatott Kisfaludy Sándor helyébe elsőnek, fizetéssel. A halál őt egyheti betegség után Csekén, Szatmár vármegyében aug. 24-dikén 1838-ban ragadta ki családja karjai közül, mindazoknak, kik őt mint írót, hazafit és embert ismerték, élénk fájdalmára. A m. t. társaság Évkönyveiben tőle Kazinczy és Berzsenyi feletti emlékbeszédei állanak. Számos philosophiai, törvényes, aestheticai, szónoki és költői munkái közül, melyek nagy része kéziratban van, összeszedve csak lyrai dolgozásai vannak: Kölcsey Ferenez munkáji. Kiadta Szemere Pál. Első köt. Versek. Pesten, 1832. Hartleben. 
  Forrás: A költőről írt első hivatalos visszaemlékezés a Régi Akadémiai Levéltár anyagában