1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

szépíró:

Bártfay László Batsányi János Berzsenyi Dániel Buczy Emil Csató Pál Döme Károly Egyed Antal Frankenburg Adolf Gelei József Gorove László Guzmics Izidor Horváth Zsigmond Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferenc Kis János Kisfaludy Károly Kisfaludy Sándor Kovács Pál Mednyánszky Alajos Pázmándi Horváth Endre Petrichevich Horváth Lázár Pompéry János Rudics József Szemere Miklós Szenvey József Tárkányi Béla József Tóth Kálmán Teleki Ferenc Vachott Sándor

Bártfay László

Bártfay László született 1797-ben május 6-dikán Felső-Vadászon, Abaújban. Az iskolai tanulmányokat a kassai elemi iskolában, gymnasiumban és akademiában végezte 1803-tól 1815-ig. Ez évben patvariára mert Zemplénbe. 1817-ben Pestre jött királyi táblai jegyzőnek. Mindjárt felesketése után felfüggesztetvén az ügyvédi vizsgálat, elég ideje bvolt a tudományegyetemben Schwartner Márton heraldikai leczkéit hallgatni, melyeket rendbe szedve s bővítve, magyar nyelven szándékozott kiadni. 1819-ben a gróf Károlyi-házhoz jött, mint titoknok. Ez évben s a következőben ismerkedett meg közelebbről Kisfaludy Károllyal, Reseta Jánossal, Horvát Istvánnal, Helmeczyvel, Virággal, Szemere Pállal; gyakrabbi társalkodása e férfiakkal fejlesztőleg, irányadólag hatott az ifjúra. 1822-ben Kazinczy Ferenccel kezdett levelezni, kit tavasszal meg is látogatott Széphalomban. 1823-ban ügyvédnek esküdött fel. A következett években Kölcseyvel, Bajzával, Toldyval, Vörösmartyval, Zádorral sat. barátságra lépvén, háza mindinkább társadalmi gyűlpontjává vált a szépirodalom idősb és ifjabb művelőinek. 1831-ben februarius 17-dikén az academia levelező tagul választotta, 1832-ben november 15-dikén az igazgatóság pénztári ellenőrré nevezte ki. 1832-ben Csongrád megye megbízásából az országos bizottság munkálatara „in re literaria et educationali” terjedelmes véleményt nyújtott be, mely a megye országgyűlési követeinek adott utasításnál használtatott. Életének hátralevő éveit is az irodalom cultusa s a gróf Károlyi-családnak szentelt hivataloskodás között osztotta fel; meghalt 1858-ban május 12-dikén. „Írói pályámról – jegyzi meg az Akademiához intézett önéletrajzában Bártfay – nincs mit mondanom. Fiatalkori csekély dolgozatim (némely utazási-, regény- s színmű fordítások; egypár vígjáték, novella, versecske, mikből egykettő Kisfaludy Károly Auroráiba vétetett fel; s holmi apróság a Tudományos Gyűjteményben sat.) alig érdemelnek említést. Későbbi töredékim, történeti-, törvényi-, okleveli jegyzetim (köztök a felebb említett heraldikaiak) s idetartozó gyűjteménykém, Tacitus Agricolájának próbafordítása sat. inkább csak készület volt – de ez is mind az 1838-diki árvízben elveszett.” S irodalmi befolyása csakugyan társadalmi volt inkább mint művek által eszközlött, de dolgozatai megjelenésök éveiben méltán magokra vonták a legjobbak figyelmét; nemes ízlés, csín, melegség, a legjobb előpéldányok utáni szerencsés küzdés jellemezvén mind verseit mind prózáját. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár