1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

művészettörténész:

Henszlmann Imre Ipolyi Arnold Rómer Flóris

Ipolyi Arnold

Ipolyi Arnold született 1823. október 18-ikán Ipolykeszin, Hont megyében, hol atyja, Stammer György Mária Teréziától czímeres levelet nyert nemes család sarja, főszolgabírói hivatalt viselt. Korponán és Selmeczen elvégezvén a gymnásiumi tanfolyamot, tizenhárom éves korában az esztergomi egyházmegye növendékpapjai sorába vétetett föl. Két évi előkészület után a pozsonyi Emericanum-intézetben, a bölcsészeti tanfolyamot Nagyszombatban, a hittudományit a bécsi egyetemen végezte. Már itt, a bécsi Pázmány-intézetben nyilatkozott hajlama az irodalom iránt; a magyar irodalmi gyakorló iskola ülésein (1843) mutatta be első irodalmi kísérletét, a magyar ősvallásról írt tanulmányát. 1844-ben báró Mednyánszky Alajos kir. kincstárnok hívta meg fia, Dénes bölcsészeti tanulmányainak vezetésére. A nagytudományú főúr házában bő alkalom kínálkozott történelmi tanulmányai folytatására. És azon szándékkal, hogy a Kisfaludy-Társaság által hirdetett pályázatban részt vesz, hozzáfogott a Magyar Mythologia megírásához. 1817-ben áldozárrá szenteltetvén, a Komárom megyei Szent-Péterre, majd 1848-ban Pozsonyba segédlelkésznek küldetett, 1849 elején elfogadta gróf Pálffy Lipót fiai mellett a nevelői tisztet. De kevéssel utóbb, családi körülmények által késztetve a Pozsony megyei zobori plébániát foglalta el, amely helyen közel tíz évet töltött. Itt hévvel szentelte magát mythologiai búvárlatainak és tanulmányainak. Már 1851-ben közzétette – Ipolyi Arnold név alatt – az Uj Magyar Múzeumban Tündérek és Papok czímű dolgozatát, melyet Toldy Ferencz lelkesedéssel fogadott. Három évvel utóbb látott napvilágot Magyar Mythologia czímű terjedelmes munkája, mely a nemzeti múlt emlékeinek a Grimm-féle iskola tudományos módszere nyomán eszközölt földolgozásával a legnagyobb feltűnést keltette, és az ismeretlen fiatal papot a nemzet legkiválóbb tudósainak sorába emelte. Még a külföldön is tiszteltté tette nevét a göttingai Zeitschrift für Mythologie czímű szaklapban közlött dolgozataival: Beiträge zur Mythologie, Ungarische Sagenzüge – Die Milchstrasse im Ungarischen. Ipolyi ez alatt Magyarország középkori műemlékeinek tanulmányozására irányozta figyelmét. A Családi Lapok 1852-ben hozták e téren első munkálatát: Vázlatok a hazai egyházarcheologiai műemlékek körébül; míg a Religióban A középkori keresztény művészet aesthetikájáról (1854) értekezett, majd A pozsonyi szent Anna kápolna egyházművészeti leirását (1856) és A hazai egyházi művészet jellemzését (1856) adta, és Az egyházi épületek fenntartásának kötelméről (1859) szóló tanulmányt bocsátott közre. A Bécsben, a műemlékek fönntartására szervezett központi bizottság által Pozsony vidékére conservátorrá neveztetvén ki, beutazta a gondjaira bízott egész területet, fölkutatta a műemlékeket és azoknak rajzban való fölvételét eszközölte. Tanulmányainak eredményeit előbb a Vasárnapi Ujság 1858 és 59-iki folyamaiban népszerűen ismertette, majd tudományosan földolgozva az Akadémia bocsátotta közre, mely Ipolyit 1858-ban levelező és 1861-ben rendes taggá választotta. Legjelentékenyebb dolgozatai: Csalóközi műemlékek (1859); A deákmonostori XIII. századi rómán basilika (1860); Magyar Műmlékek, Régi magyar keresztutak, Magyar régészeti repertorium. Ezen utóbbi három munkálat az Archaeologiai közlemények II. kötetében (1862) jelent meg. E közben (1860) Bartakovics Béla egri érsek által TörökSzent-Miklósra neveztetett ki plébánossá. Közelebb jutva a fővároshoz, élénk részt kezdett venni az Akadémia munkálataiban, és az Archaeologiai bizottság által előadójává választatott meg. Három ünnepélyes közülésen egymás után (1862–4) tartott felolvasást: a középkori magyarországi műépítészetről, szobrászatról és festészetről; mesteri tollal összefoglalva az e tereken tett kutatások összes eredményeit. 1862-ben Kubinyi Ferencz és Henszlmann Imre társaságában Konstantinápolyba utazott, hol sikerült a Corvina-könyvtár maradványait fölfedezni. 1863-ban egri kanonokká neveztetett ki. 1865-ben, a Bartakovics érsek félszázados papi jubilaeuma alkalmából közzétett Emlékkönyvben kiadta az egri székesegyház, és az Archaeologiai közleményekben a bél-három-kuti cistercita monostor templomának műtörténeti leírását. 1868-ban az Akadémiában emlékbeszédet tartott Lonovics József érsek tiszt. tag fölött. 1869-ben a pesti központi papnövelde kormányzójává neveztetvén ki, a fővárosba tette át lakását. Ugyanazon évben a Szent-István-Társulat alelnökévé választatott, és ezen kath. irodalmi egyesület körében nagy tevékenységet fejtett ki, új föladatokat tűzvén ki és magasabb színvonalra emelve kiadványait. Ugyanekkor megkezdé a műkincsek gyűjtését, s rövid idő alatt régi festményekből jelentékeny gyűjteményt létesített, melynek legbecsesebb részét az országos képtárnak ajánlotta föl. A Magyar Történelmi Társulat megalakításában nagy része volt, és annak kezdettől fogva egyik elnöke volt. 1871 őszén beszterczebányai püspökké neveztetett ki, és székét a következő év május 2-dikán foglalta el. Főpásztori buzgó foglalkozásai közepett sem szünetelt irodalmi munkássága. 1875-ben kiadta Veresmarti Mihály XVII. századbeli író életének történetét két kötetben, és 1878-ban A beszterezebányai egyházi műemlékek történetérül és helyreállításáról czímű illusztrált munkáját. Az Akadémiában – mely őt 1874-ben igazgató taggá, majd a II. osztály elnökévé és a Történelmi bizottság elnökévé választotta – három emlékbeszédet tartott: Czinár Mór (1876), gróf Prokesch-Osten (1878) és gróf Károlyi István (1883) fölött. A Történelmi Társulat több vidéki kirándulását vezetvén, az ünnepélyes közüléseket oly előadásokkal nyitotta meg, melyek a nemzeti történettudomány nagy problemáit fejtegették és a közélet eseményeinek jelentőségére emelkedtek. Az első (1874) Beszterczebánya műveltségtörténeti vázlata czímet viseli és városaink alakulását, azokban a magyar állameszme érvényesülését tárgyalja. Ezt követte 1876-ban Rimaszombaton tartott előadása: A magyar nemzetegység és államnyelv történeti alakulása; 1877-ben Pozsonyban A magyar iparélet történeti fejlödése; 1878-ban Kassán A magyar műtörténeti emlékek tanulmánya; 1879-ben Marosvásárhelyen A magyar hadtörténelem tanulmánya; végre a sorozatot befejezi elnöki megnyitó beszéde az 1885-diki budapesti magyar történelmi congressuson: A történelem s a magyar történeti szellem. Hasonlag a magyar képzőművészeti társaságban, melynek 1880-tól 1885-ig elnöki tisztét viselte, a magyar művészet fejlődését, irányait és hivatását fejtegető megnyitó beszédeivel tette jelentőségteljesekké az évi közgyűléseket. (Tanulmányai és előadásai Kisebb munkák czím alatt egybegyűjtve közzé vannak téve. Két kötet 1873-ban jelent meg, két kötet halála után, 1887-ben; az utolsó sajtó alatt van.) 1886-ban jelent meg az Akadémia megbízásából írt munkája A magyar szent korona és a koronázási jelvények története és müleirása (az Akadémia kiadásában). Ugyanezen év február 18-án nagyváradi püspökké neveztetett ki, és július 12-én foglalta el a szent László által alapított püspöki széket. De már öt hónap múlva, deczember 2-ikán, agyszélhűdés hirtelen véget vetett munkás életének. Az Akadémia rendkívüli összes ülésen adott kifejezést gyászának e veszteség fölött; küldöttséget bocsátott a temetésre, és az elhunyt arczképének a képes teremben elhelyezését határozta el. Ipolyi végrendeletében összes vagyonát egyházi és culturai czélokra hagyományozta; az Akadémia javára is jelentékeny alapítványt tett. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár