1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

megválasztva: 1861

Tóth Kálmán Tóth Sándor

megválasztva: 1863

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Halász Géza, Dabasi Hornyik János Kallós Lajos Szemere Miklós

megválasztva: 1864

Érkövy Adolf Balogh Kálmán Kalchbrenner Károly Kemény Gábor, Báró Lenhossék József Rózsay József Suhayda János Zlamál Vilmos

megválasztva: 1865

Baintner János Szkalniczky (Skalniczky) Antal

megválasztva: 1867

Haberern Jonathán Molnár Aladár

megválasztva: 1868

Ökröss Bálint Zsigmondy Vilmos

megválasztva: 1869

Szabó Imre

Kemény Gábor, Báró

Báró Kemény Gábor Csombordon született 1830. július 9-én,1 s úgy apai, mint anyai részről sarjadéka volt a fejedelmi Kemény-családnak. Tizennégy éves koráig részint az apai háznál, Csekelakán, többnyire azonban Enyeden, nagyanyja házánál növekedett s a gymnasiumi tárgyakból zárvizsgálatát kitűnő sikerrel letevén, a nagy-enyedi főiskolában a bölcseleti tanfolyamra lépett, hol Mihályi, Szász Károly és Zeyk Miklós voltak tanárai. 1848-ban bevégezvén iskoláit s a bölcseleti és jogi tanfolyamot, külföldi egyetemekre készült; de a közbejött események ebben meggátolták. Hozzájárult az is, hogy csaknem egy évig betegeskedett, 1848 nyarától 1849 tavaszáig. 1849. januárban, mikor a kormány és országgyűlés Debreczenbe menekült, báró Kemény Gábor a Csányi minisztériumában tiszteletbeli fogalmazóul alkalmaztatott. A fegyverletétel után külföldre nem nyerhetvén útlevelet, a selmeczi bányászakadémiát kereste föl, hogy mathematikai, physikai és chemiai tanulmányait folytathassa. Egy év lefolyása után engedélyt kapott a külföldi utazásra s gróf Degenfeld Gusztávval együtt Berlinbe ment. Meglátogatta Svájczot is, s egy esztendei távollét után visszatért erdélyi birtokaira, hol ismét kedvelt tanulmányainak szentelte idejét, melyeket most a politikai és államtudományok egész körére kiterjesztett, belevonva a történelmet is. Mint író kisebb szárnypróbálgatások után 1855-ben lépett föl először A nemzetek fejlődéséről szóló nagyobb tanulmányával, melyben bátran adott kifejezést a báró Eötvös XIX. század uralkodó eszméivel kivált a nemzetiséget és a szabadságot illetőleg ellenkező nézeteinek. E polemia még további folytatást is nyert, midőn Eötvös 1860-ban egy beszédében, előbbi nézeteitől némileg eltérően nyilatkozván, Kemény Gábor Néhány szó czímű röpiratban fejtegette nézeteit újra a nagy publicista ellenében, amire Eötvös Feleletet adván, erre ő ismét Még néhány szóval felelt. Egy másik röpirata Helyzetünk és jövőnk czím alatt az akkori sötét napokban némileg derültebb színezetben látja az ügyeket s az ország állapotát reményteljest színben tünteti fel. Államtudományi tanulmányait több kisebb-nagyobb értekezésben tette le, melyek közt különösen feltűnést okozott a Machiavelliről és Montesquieuről írt dolgozata a Csengery által szerkesztett Budapesti Szemlében (1862) s közvetetlenül e tanulmányáért érte a megtiszteltetés, hogy az Akadémiának egyszerre két osztálya, a törvénytudományi és történelmi által ajánltatott tagul s az 1863-iki nagygyűlésen meg is választatott. Még azon évben jelent meg, közvetetlen a helyszínén tett kutatásokra és forrástanulmányokra támaszkodó történeti műve: Nagy-Enyednek és vidékének veszedelme 1848–49-ben. Történeti vázlat (Pest, 1863). Ez évben kezdődik politikai nyilvános pályája. 1863-ban Schmerling erdélyi külön országgyűlést csinált a reicbsrathba való választások végett. Kemény Gábort Gyula-Fehérvár választotta követévé a szebeni országgyűlésre. Az alkotmányhoz s így a 48-iki unióhoz is ragaszkodó hazafi-párt nem akart bemenni e törvénytelen gyűlésbe s tagjai csak azért jelentek meg Szebenben, hogy egyetemes tiltakozást tegyenek, nyilatkozatot adjanak be nem lépésök iránt s feliratot a koronához. E felirat elkészítését a párt Kemény Gáborra bízta, s ő két nap alatt derekas dolgozattal felelt meg feladatának. Ettől kezdve Kemény Gyula-Fehérvárt minden országgyűlésen képviselte. Számos hírlapi czikkein kívül 1868-ban A baloldal politikája czímű röpiratot írt; 1872-len pedig a Korunk czímű Deák-párti napilapnak volt vezére. 1875-ben államtitkárságot vállalt Tisza Kálmán mellett a belügyminisztériumban. 1878-ban ipar- és kereskedelmi miniszter lett s e minisztériumot egészen 1882-ig vezette, amikor is átvette a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium vezetését. A király ő felsége több ízben kitüntette. 1881-ben az első osztályú vaskorona-rendet adományozta neki s 1882-ben valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki. Számos jótékony, közhasznú és tudományos társulat életében is tevékeny működést fejtett ki. Így a Történelmi Társulat ismételten megválasztotta elnökévé, s mint ilyen, ő vezette több ízben a társulat kirándulásait is. A halál 1888-ban október 23-dikán Ajnácskőn, hova üdülést keresni vonult, oltotta ki tevékeny életét. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár