1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

megválasztva: 1861

Tóth Kálmán Tóth Sándor

megválasztva: 1863

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Halász Géza, Dabasi Hornyik János Kallós Lajos Szemere Miklós

megválasztva: 1864

Érkövy Adolf Balogh Kálmán Kalchbrenner Károly Kemény Gábor, Báró Lenhossék József Rózsay József Suhayda János Zlamál Vilmos

megválasztva: 1865

Baintner János Szkalniczky (Skalniczky) Antal

megválasztva: 1867

Haberern Jonathán Molnár Aladár

megválasztva: 1868

Ökröss Bálint Zsigmondy Vilmos

megválasztva: 1869

Szabó Imre

Ökröss Bálint

Ökröss Bálint született 1829-ben február 13-dikán Debreczenben, hol édesatyja egyszerű, de jómódú földművelő polgár volt. Tanulmányait az ottani reform. főiskolában kezdte, s nagy szorgalommal és szép eredménnyel folytatta az 1848-iki szabadságharcz kitöréseig, midőn ő is, több társával együtt a haza és szabadság védelmére fegyvert fogva, Károlyi huszárezredében mint altiszt részt vett a Haynau vezérelte osztrák főhadsereg elleni 1849-iki nyári hadjárat több ütközetében. A harcz lezajlása után — egy ideig félrevonulva s a besorozást szerencsésen kikerülve — buzgón folytatta Debreczenben jogi tanulmányait, éspedig szerény anyagi helyzetének könnyítése czéljából egyidejűleg nevelői tisztet viselve az Uray-családnál. Azután kiképeztetésének folytatása végett Pestre jött, s az egyetemre beiratkozott. Egyetemi tanulmányai befejezése után, hogy jogi ismereteit gyakorlatilag érvényesítse, törvénykezési kisebb hivatalokat vállalt, előbb a pesti törvényszéknél, majd Székesfehérvárott s utóbb Szolnokon, majd pedig közjegyzővé neveztetett ki Szentesre, mely hivatalát azonban csak háromnegyed évig viselte, mert a magyar törvények visszaállításával a közjegyzői intézmény — mint törvényen kívüli octroyálás — eltöröltetett. Pestre tevén lakását, hova irodalomért s művészetért égő vágyai folyton vonzották, itt a várakozás s reménykedés éveiben, mint egy nem igen dúsan jövedelmező ügyvédi iroda főnöke s váltójegyző, s későbben egy nem igen fényes anyagi-jutalommal járó szaklap szerkesztője, egész buzgalommal a jogi irodalom művelésére adta magát, kész és elég tisztességes díjazót találva kiadójában, Heckenast Gusztáv könyvárusban, ki egymás után bocsátotta közre becses és igen jó keletnek örvendő jogi commentárjait. 1861-ben jelent meg első nagyobb munkája: Magyar polgári magánjog, az 1848-iki törvényhozás és az országbírói tanácskozmány nyomán. Ezt követte 1863-ban az Általános magyar törvénykezési eljárás, és Szlemenics Pál büntetőjogának átdolgozott s commentárral ellátott kiadása, majd az akkor nálunk uralkodó osztrák polgári törvénykönyv commentárja. Mindegyik nagy terjedelmű munka, több kiadást értek meg, az újabb kiadások folyton bővítve lévén, az időközben tárgyára vonatkozólag keletkezett újabb törvények s rendeletekkel, s figyelemben tartván az időnkénti kifejlett gyakorlatot. Emellett becses kisebb értekezéseket s monografiákat írogatott a jogi szaklapokba. Majd 1866-ban január 1-től kezdve ő maga alapított s indított meg — ugyancsak Heckenast kiadásában — új jogtudományi szaklapot, a ma is virágzó Jogtudományi Közlönyt, mely később, 1869-ben, Dárday Sándor jogi folyóiratával egyesült. A laphoz a legjobb jogtudományi szakerőket nyerte meg dolgozó társakul. E tartalmas és nagybecsű szakközlönybe maga is írt jeles czikkeket, melyek közt különösen feltűnést keltett a codificatióról írt czikksorozata. Az alkotmányos kormány megalakulása után, 1867-ben Horvát Boldizsár igazságügyminiszter felismervén Ökrössben — ennek eddigi munkálkodása nyomán — a képzett szakember ritka tehetségét és szorgalmát, meghívta őt titkári minőségben tárczája szolgálatába, majd osztálytanácsossá mozdította elő és törvénykészítési teendőkkel bízta meg. A nagynevű s ma már többnyire a legmagasb polczokon álló segédmunkások során, kiket Horvát maga körül összegyűjtött, ott volt a szerény, soha előtérbe nem tolakodó, de fáradhatatlanul munkás s alapos gondolkozásával és szabatos, tiszta magyar nyelvével a codifikálás nehéz munkájára különösen hivatott Ökröss Bálint is. Az 1868:54-ik törvényczikkbe foglalt ideiglenes perrendtartás formulázása majdnem kizárólag Ökröss munkája, bár nem meggyőződése s ízlése, mert ő mindenkor a szóbeliség s közvetetlenség rendszerének volt védője. Hogy az utóbbinak ismeretében magát teljesen kiképezhesse, a miniszter kiküldte őt 1868 augusztusában a bajor Pfalczba, hol a módosított franczia eljárás van életben, s hol ő Zwiebrückenben, a tartomány főhelyén, több hetet töltött; 1870 tavaszán pedig Genfbe, Mannheimba, Hannoverbe és Kölnbe ment. Tapasztalásainak eredményét kimerítő jelentésekben mutatta be, s kidolgozta, szóbeliségi alapon, a végleges perrendtartás tervezetét s annak megokolását. Időközben azonban Horvát Boldizsár miniszter kilépvén a kormányból, Ökröss munkája elvesztette hivatalos jellegét, s 1880-ban saját költségén, mint magánjavaslat jelent meg. E 408 lapra terjedő nagy munka czíme: A törvénykezés reformja a szóbeliség, közvetlenség és nyilvánosság alapján. Javaslat a polgári perrendtartáshoz. E munka Ökröss legjelesebb műve, mely nevét a magyar codificatió történetében örökre fenn fogja tartani. Nagyobb, 456 lapra terjedő munkája még az 1867-iki ideiglenes perrendtartásnak, az annak életbeléptetése után azonnal kiadott nagy commentárja, a szöveget kisérő gazdag magyarázó és összehasonlító jegyzetekkel. A közjegyzői törvény életbeléptetése után, 1875-ben elhagyta állását az igazságügy-minisztériumban, hol már idejét látta magára nézve, hogy levegőt változtasson s közjegyzővé neveztesse ki magát Budapestre, mely alkalommal egyszersmind érdemei elismeréseül, királyi tanácsossá is kineveztetett a fejedelem által. A közjegyzői kamara azután — Gorove Antal halála után — elnökévé választotta, s e díszes kitüntetést haláláig viselte. A közjegyzői törvény megalkotásában szintén része volt, de tervezetéből a leglényegesebb részek el sem fogadtattak. Egyike volt, míg el nem betegesedett, a legmunkásabb közjegyzőknek, ki a törvény intentióit a gyakorlati életben meghonosította s úgy az intézménynek, mint magának a köztiszteletet kivívta; a kamarai kötelékben szívélyes barát s az intézmény érdekeinek mindig hű és kitartó zászlósa volt haláláig, mely hosszasb gyöngélkedés után, 1889-ben január 5-dik napján következett be Váczott. A jeles jogi szakíró s codificator érdemeit a M. T. Akadémia is elismerte s méltányolta, midőn őt 1868-iki nagygyűlésén levelező tagjává választotta. Székfoglalóját azon év deczember 14-dikén tartotta: A törvénykezés reformjai czímű rövid, de tartalmas és zamatos előadásával. Ökröss Bálint — mellékesen — szépirodalmi téren is dolgozott. Már az ötvenes évek elején belső munkatársa volt Császár Ferencz Családi kör czímű lapjának; élete utolsó éveiben pedig megírta a Czinka Panna czímű énekes színművet, mely ha drámai tekintetben kevés jelentőségű is, eredetisége, a bele szőtt régi dalok, s zamatos magyar nyelve által méltán váltott ki érdeklődést, és 1888-ban Kolozsvárt s több vidéki színpadokon is előadatott. Ezen fölül több drámai és lyrai költemény-töredék is maradt utána, melyek némelyikében szép költői tehetség mutatkozik. Ő, a szigorú formák s ezek szerint készült szerződések s végrendeletek prózai szerkesztője, a piaczon s az irodában ősi dicsőségért, a jövő fényes álomképeiért, virágok s csillagokért rajongó költői s idealista természet volt házi tűzhelyénél, szíve legbensőbb életében. Hű barát, vendégszerető gazda, festő és zeneművész, a mezőgazdaság és kertészet kedvelője, kis tusculánumának örülő gyermekded kedély, forrón szerető atya, ki egyetlen leányának korai halála után, maga is hervadásnak indult s csakhamar utána költözött. Hamvai a rákosi temetőben porlanak. Becses könyvtárát a debreczeni reform. Főiskolának — mint hálás fiú nevelőanyjának — hagyományozta. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár