1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

megválasztva: 1861

Tóth Kálmán Tóth Sándor

megválasztva: 1863

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Halász Géza, Dabasi Hornyik János Kallós Lajos Szemere Miklós

megválasztva: 1864

Érkövy Adolf Balogh Kálmán Kalchbrenner Károly Kemény Gábor, Báró Lenhossék József Rózsay József Suhayda János Zlamál Vilmos

megválasztva: 1865

Baintner János Szkalniczky (Skalniczky) Antal

megválasztva: 1867

Haberern Jonathán Molnár Aladár

megválasztva: 1868

Ökröss Bálint Zsigmondy Vilmos

megválasztva: 1869

Szabó Imre

Zsigmondy Vilmos

Zsigmondy Vilmos született 1821-ben máj. 14-dikén Pozsony szab. kir. városában, hol atyja, Sámuel tanár volt az ev. ágost. lyceumnál, anyja, Friderika pedig Fábry István – szintén pozsonyi lyceum-beli tanár – leánya volt. Az elemi oktatást az atyai háznál nyerte, a középiskola első osztályába pedig 1830-ban lépett a pozsonyi lyceurnnál, honnan a következő évben Szakolczára, azután pedig Komáromba került, mely utóbbi helyen két éven át a reform. gymnasium tanulója volt. Ekkor atyját elveszítvén, további gondozása egyedül kitűnő anyjára maradt, s Zsigmondy a gymnasiumi oktatás még hátra maradt egy évét ismét a pozsonyi lyceumnál tölté, ottani tanulmányait 1838-ban kitűnő sikerrel fejezvén be. Középiskolai tanulmányainak bevégeztével a selmeczi bányász- és erdészakadémiára iratkozott be, s az 1838/42. tanévekben az akadémia rendes hallgatója volt. Végbizonyítványa mutatja, hogy az akadémián töltött éveit jól használta fel ismereteinek gyarapítására s nevezetesen a mineralogiai, geologiai s egyáltalán inkább a bányamíveléssel kapcsolatos tantárgyakban tanúsított jeles előmenetelt. Akadémiai tanulmányainak bevégeztével 1843-ban az állami bányászat szolgálatába lépett mint cs. kir. bányagyakornok, s első szolgálatát a Nándor-aknánál teljesíté, ott bányaelöljárói teendőket végezvén. Már a következő évben azonban kisegítő szolgálattételre Bécsbe hívatott a cs. kir. központi bányaigazgatósághoz, hol a következő közel két évet tölté, midőn 1846-ban január 11-dikén arról értesíttetett, hogy ezután a Domán melletti kőszénbánya vezetésével bízatik meg; új hivatalának elfoglalása előtt tanulmányutat tett, meglátogatván több hírneves, különösen osztrák bányát, mégpedig állami támogatás mellett. Zsigmondy eddigi működése további elismerést nyert, midőn Ő Felségének 1846-ban május 1-jén kelt legmagasabb elhatározásával, ideigl. állású k. bányagondnok és bányamérnökké neveztetett ki Resiczára. Zsigmondy ez állására alig három évi szolgálat után jutott, mely tényleg szebben illustrálja felsőbb hatóságának iránta érzett bizalmát, de mi több, midőn 1848. deczember havában a resiczai vasmű igazgatója négy heti szabadságra ment, Graczenstein mint akkori oraviczai igazgató, a már helyi fekvésénél fogva fontos resiczai vasmű ideiglenes vezetését — hivatkozással Zsigmondy ügyességére és buzgalmára — a vészteljes napokban az utóbbira bízta. A megpróbáltatás ideje nem is váratott soká magára, mert Resicza 1848. karácsony napján az ellenség által megtámadtatván, a hősies ellenállás daczára bevétetett. Zsigmondy Vilmos a Resicza megvédésénél küzdött harczban rendkívülien szerepelt, személyesen őrködvén Resicza kellő eltorlaszolása és megvédése felett, valamint gondoskodván a lőszereknek pontosan a kellő helyekre való eljuttatásáról. Resicza elestével csak még a menekülés maradt hátra, de Zsigmody még ekkor sem feledkezett meg arról, hogy a reá bízott vasmű hivatalos pénzeit a magyar állam részére megmentse, s ezeket saját hátán víve, mentette ki a betörő ellenség körmeiből. Legelőször is Oraviczára igazgatóságához menvén, onnan később Szegedre és Debreczenbe ment, míg végre 1849. május havában ismét visszatérhetett előbbeni működése helyére, hogy a magyar kormány meghagyása szerint ágyúkat és golyókat öntessen a magyar hadak számára. Resiczán tartózkodott ezután mindaddig, míg a világosi catastropha után el nem fogatott. Temesvárra vitetvén a haditörvényszék elé, mely utóbbi őt hivatalvesztésre és vasban töltendő hat évi várfogságra ítélte. Ez ítélet folytán Olmütz várába került, honnan Ő Felségének kegyelméből 1850. július havában szabadult meg. Zsigmondy a fogságból bár kiszabadulván, de az anélkül is vagyontalan férfi állásától megfosztatván, mindenek előtt régi működési helyére, Resiczára ment, a magánbányászat terén végzett munkák által keresvén meg napi kenyerét. Később gr. Sándor annavölgyi szénbányájához jutott mint gondnok, hol 1859 őszéig tartózkodott, míg végre 1860 őszén Pestre költözködött, itt bányaügynöki irodát nyitván. Kezdetben bizony keserű napok vártak itt Zsigmondyra, de ritka erélye, szakismeretei és vasszorgalma végre is leküzdöttek minden nehézséget. Kezdetben inkább csak bányászati ügyekkel foglalkozott, és 1865-ben megjelent tőle a Bányatan kiváló tekintettel a kőszénbányászatra, melynek egyetlen megjelent első része a kutatást, furászatot s az ártézi kutakat tárgyalja. E műve, mely egyúttal az első magyar nyelven írt bányatan, adhatja a magyarázatot arra, hogy innen kezdve thermák és egyáltalán ártézi kutak ügyében is felkeresték az érdekeltek, s itt kezdődik Zsigmondy alkotásainak fénykora, mely 1866-ban a harkányi ártézi szökőkút fúrásával kezdődik, s legmonumentálisabb műve az 1878-ban befejezett 970,48 m mélységű budapesti városligeti ártézi szökőkút által tetőztetik. A közbeeső időszakra esnek Zsigmondynak többi idevaló munkái. E remek alkotásai után méltán érdemelte ki amaz európai hírnevet és tekintélyt, melynek szakkörökben általában örvendett. Gondoskodott arról is, hogy a thermohydrologia és általában a furászat terén végzett munkáinál szerzett tapasztalatai, embertársaira nézve veszendőbe ne menjenek, miért alkotásainak majdnem mindegyikét saját tolla által találjuk megismertetve, ez által a hazai szakirodalmát is lényegesen gazdagítván. Nevezetesebb irodalmi termékei közül említendő a Tapasztalataim az ártézi szökőkutak fúrása körül, melyet székfoglalóul olvasott fel az Akadémia 3-dik osztályának 1871-iki április 17-dikén tartott szakülésén, valamint A városligeti artézi kút Budapesten, mely utóbbi munka 1878-ban jelent meg. Bírunk tőle továbbá számos egyéb kisebb közleményt is, melyek többnyire a Magyarhoni Földtani Társulat folyóirataiban közöltettek, de egyesek máshol is, mint p. o. a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében, vagy önállólag jelentek meg. Munkálatai, minthogy azok legalább részben német nyelven, és a külföld irodalmában is közölvék, általánosabban ismertek. Természetes, hogy ily jeles férfi nem kerülhette ki a legszélesebb körök figyelmét és méltatását. A Magy. Tud. Akadémia még 1868-ban választá meg levelező tagjának, és sok éven át tagja volt Budapest fővárosa törvényhatósági bizottságának. 1875-ben Selmecz- és Bélabánya sz. kir. bányavárosok választák meg országgyűlési képviselőnek s ezeket élte végéig képviselte ott. Maga a képviselőház 1880-ban pénzügyi bizottságába választá meg, s ebben 1884-ben az elnöki székre emeltetvén, ennek tanácskozásait elhunytáig vezeté. Sok éven át tagja volt a fővárosi közmunkák tanácsának, valamint a pesti kőszénbánya- s téglagyár-társulat 1877 óta benne elnökét tisztelte. Az Akadémián kívül más tudom. társulatoknak is tagja volt, így 1864 óta a Magyarhoni Földtani Társulatnak, melynél sok éven át mint bizottsági tag, 1883 óta pedig mint érdemdús alelnök működött. 1885-ben e társulatnak pártoló tagja is lett. Rendes tag volt továbbá a K. M. Természettudományi Társulatnál, a Magy. Földrajzi Társulatnál, a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletnél, a nagyszebeni erdélyi természettudományi társulatnál és a német földtani társulatnál, a selmeczi gyógyászati s természettudományi egyletnél, valamint a körmöczbányai magyar egyesületnél tiszteletbeli tag volt, végre a budapesti állat- és növényhonosító társaságnál alapító. Ezen testületek és társulatok túlnyomó részén belül Zsigmondy Vilmos élénken részt vett a munkában s hervadhatatlan érdemeket szerzett magának már egymagában azáltal, hogy a bányamunkások özvegyeinek és árváinak, valamint rokkant tagjainak nyújtandó új, korszerűbb ellátása ügyében kezdeményezőleg lépett fel. Itt Zsigmondy mint „ember” a szó legnemesebb értelmében áll előttünk. Sokoldalú, hasznos tevékenysége többféle elismerésben részesült. Így 1868-ban Ő Felségének kegye a Ferencz-József-rend lovagkeresztjét juttatá neki, 1879-ben pedig a királyi tanácsosi czímet az 1873-ki bécsi és 1885-ki budapesti országos kiállítás alkalmából, valamint az 1879-dik évben Körmöczbányán beállt földmozgások orvoslására kiküldött szakbizottságban való működéséért Ő Felsége legmagasabb elismerése adatott tudtára. 1878-ban a párisi világkiállítás alkalmából a franczia becsületrend lovagkeresztjével díszíttetett fel, s polgártársai bizalma Erzsébetváros, nemkülönben Selmecz- és Bélabánya sz. kir. bányavárosok díszpolgári állására emelte. Ezen kivonatos összeállításból látható, mit különben valamennyien érzünk, mily kitűnő férfit veszítettünk Zsigmondyban, kitől nemcsak hazája, de a külföld szakkörei sem tagadták meg teljes elismerésüket. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár