1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

megválasztva: 1861

Tóth Kálmán Tóth Sándor

megválasztva: 1863

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Halász Géza, Dabasi Hornyik János Kallós Lajos Szemere Miklós

megválasztva: 1864

Érkövy Adolf Balogh Kálmán Kalchbrenner Károly Kemény Gábor, Báró Lenhossék József Rózsay József Suhayda János Zlamál Vilmos

megválasztva: 1865

Baintner János Szkalniczky (Skalniczky) Antal

megválasztva: 1867

Haberern Jonathán Molnár Aladár

megválasztva: 1868

Ökröss Bálint Zsigmondy Vilmos

megválasztva: 1869

Szabó Imre

Tóth Kálmán

Tóth Kálmán született 1831-ben márcz. 30-dikán Baján, hol atyja uradalmi számvevő volt. Szülei kívánságára 1845-ben Pannonhalmán a benczés szerzetbe lépett mint újoncz, de betegeskedvén, abból 1846-ban kilépett s tanulmányait Pécsett folytatta, hol két bölcsészeti évet végzett. Már ekkor és itt megkedvelte a magyar költészetet, különösen Petőfit; írogatni kezdett s verseiből egy kis füzetecskét ki is adott; 1847-ben álnév alatt az Életképekbe is írt, hol 1848-ban már neve alatt jelent meg tőle egy pár költemény. Ez év őszén Pestre jött s októberben az egyetemen katonai tanokat kezdett hallgatni. Azonban 1849 elején, midőn Windisch-Graetz herczeg a fővárost elfoglalta, elhagyta Pestet s a bácskai hadosztályba lépett, hol mint dandárnoki segéd alkalmaztatott, a csurogi és sinki csatározásokban jelen volt, később pedig a Perczel–Dembinszky hadtestnél mint hadnagy szolgált, előbb az irodában, majd a csatatéren s a forradalom utolsó heteiben a szegedi és temesvári ütközetekben is részt vett. Innen szerencsésen haza menekülvén, otthon lappangott, majd biztosságban érezvén magát, 1851-ben Pesten telepedett meg, hogy az irodalomnak éljen s a Nagy Ignácz Hölgyfutárjának segédszerkesztője lett. Ez évtől fogva, különösen két évtizeden át, nagy tevékenységet fejtett ki a szépirodalomban. A Hölgyfutárba számos költeményt írt s egy népies eposszal lépett föl: Kinizsi, népies hősköltemény, tizenkét énekben (Pest. 1852). Szerencsésebb volt a lyrai téren, dalai csakhamar közkedveltségben részesültek, s összegyűjtve is megjelentek: Szerelmi vadrózsák (1–2. füz. Pest, 1852–53); legott utánok: Költeményei (Pest, 1854). Nagy Ignácz 1854-ben meghalván, Tóth Kálmán az özvegye tulajdonát tevő Hölgyfutárt átvette s azt Berecz Károllyal együtt 1862-ig szerkesztette. Ez idő alatt nemcsak számos újabb lyrai költeményt írt, hanem kísérletet tett a drámai téren is. Lyrai költeményei a következő kiadásokban jelentek meg: Száz uj költemény (Szeged, 1856); Tóth Kálmán összes költeményei (1–2. köt. Pest, 1859). Első drámai kísérlete Az utolsó Zách volt, mely 1857 elején adatott a nemzeti színpadon, de kevés szerencsével, s nyomtatásban nem is jelent meg. Második színművével akadémiai pályadíjat nyert: Egy királyné (dráma négy felv., Pest, 1858). Ezt követte 1860-ban a színpadon: A harmadik magyar király (dráma 5 felv.). Ez év februárjában az újra fölelevenült Kisfaludy-társaság Tóth Kálmánt tagjául választotta, valamint 1861-ben decz. 20-dikán az Akadémia is, de éppen akkor sajtóvétség miatt börtönben ülvén, a helytartó gróf Pálffy Móricz, akinek az új szabályok által fenn volt tartva az akadémiai tagok megerősítésének joga, most nem, csak három évvel később hagyta helyben megválasztatását. (Tóth Kálmán, mint a Bolond Miska szerkesztője ítéltetett börtönre, sajtóvétség miatt.) E lapot 1860-ban alapította, s mintegy tizenkét évig szerkesztette. Előfizetői száma az első években mintegy hétezerre növekedett, különösen tetszettek a szerkesztő tréfás és komoly költeményei s magyar–sváb alakjának, Kipfelhausernek versei, s midőn belőlök egy külön füzetet állított össze: Kipfelhauser versei (Pest, 1861), az mintegy tízezer példányban kelt el. Később egy második bővített kiadása is megjelent humoros költeményeinek: Bolond Miska versei (Pest, 1865). Emellett a Nemzeti Színház műsorát is folyvást gazdagítani igyekezett: Dobó Katicza (történeti népszínmű 3 felv.), A király házasodik (történeti vígjáték 3 felv.). 1864-ben a Fővárosi Lapok czímű szépirodalmi nagy napilapot alapította, melyet 1867-ig maga szerkesztett. Ez idő tájt leginkább a politika kezdé elfoglalni; az 1865-ik országgyűlésre Baja városa választotta képviselővé, s egész 1876-ig folyvást tagja volt a képviselőháznak, kezdetben a Deák-pártban, majd a balközépen, később a szabadelvű pártban, végre az egyesült ellenzékben. Baja helybeli érdekein kívül, a hírlapbélyeg eltörlése az, mely leginkább az ő indítványozásának köszönhető. Ez évekből munkái a következők: Ujabb költemények (Pest, 1868); Nők az alkotmányban (vígjáték 4 felv. Pest, 1871); Az ördög vánkosa (népszínmű 3 felv. Pest, 1875. – először az ugyanazon év októberében megnyílt budapesti népszínházban adatott elő); Honvédmenház könyve (Pest, 1870). Huszonöt év után. Válogatott költeményei (1–2. köt. Pest, 1873., melyeket huszonöt éves költői pályája emlékére adott ki, amikor egy fényes közebéd alkalmával díszes koszorúval tüntették ki a budapesti hölgyek); Irkafirkák. Elbeszélések, emlékjegyzetek, vázlatok (Bp., 1877); Összegyűjtött költemények (Bp., 1878. Ráth Mórnál, s másodszor Ráth Családi könyvtárában). Utolsó színműve: A kis hóbortos (3 felv.) 1878-ban adatott elő a Nemzeti Színházban, de nyomatásban nem jelent meg. Tóth Kálmán az utóbbi években hátgerincz bajban szenvedt; 1879 őszén szélhűdés érte, mely jobb karját és jobb lábát megbénítá. Gyógyítás végett a Batizfalvy-féle városligeti intézetbe vitték rokonai, hol néhány hónapi ápolásban részesült. Innen javulva érkezett haza, itthon azonban a szélhűdés tünetei ismétlődtek s csakhamar nyelvén is mutatkoztak. Tizenhat hónapon át ágyhoz szegzetten feküdt, mind jobban elvesztve lelke épségét s többszörös kisebb agyszélhűdési rohamok által sújtva. 1881-ben febr. 2-dikán reggel újra szélhűdés érte s utána megkezdődött a haláltusa, mely másnap febr. 3-ig tartott, amikor délelőtt 10 órakor elhunyt. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár