1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

megválasztva: 1861

Tóth Kálmán Tóth Sándor

megválasztva: 1863

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Halász Géza, Dabasi Hornyik János Kallós Lajos Szemere Miklós

megválasztva: 1864

Érkövy Adolf Balogh Kálmán Kalchbrenner Károly Kemény Gábor, Báró Lenhossék József Rózsay József Suhayda János Zlamál Vilmos

megválasztva: 1865

Baintner János Szkalniczky (Skalniczky) Antal

megválasztva: 1867

Haberern Jonathán Molnár Aladár

megválasztva: 1868

Ökröss Bálint Zsigmondy Vilmos

megválasztva: 1869

Szabó Imre

Szemere Miklós

Szemere Miklós született 1802-ben jun. 17-dikén Lasztóczon, Zemplén megyében. Tanult a sárospataki főiskolában s Pesten jurátuskodott. Az élénk, elmés ifjú korán magára vonta Kazinczy Ferencz figyelmét, aki rokonságban volt a családdal, s könyveket ajánlott neki, különösen Goethe olvasására buzdította. Miklós verselgetni kezdett s Goethéből is fordítgatott, de átvevén atyja gazdaságát, szabad óráiban inkább vadászgatott, olvasgatott, mint írt. Ez alatt többé-kevésbé folyvást összeköttetésben állott az írókkal. Kazinczy Ferencz és Fáy András rokonai voltak, ez utóbbi Szemere Pál nővérét, Krisztinát bírta nejéül, aki Képlaki Vilma álnév alatt írt, s kinek emlékét Kölcseynek Vilma czímű szónoki műve tartja fenn. E kör hatott reá s nem egyszer vidította fel a társaságot valamely alkalomra írt humoros költeményeivel. Kazinczy Gábor unszolására végre, harmincznégy éves korában, föllépett nyilvánosan is. Az Athenaeumban (1839) néhány Goethe-ből fordított dala jelent meg, melyeket csakhamar eredeti költemények követtek. Ez idő óta egész haláláig dolgozótársa volt a jelesebb szépirodalmi zsebkönyveknek és folyóiratoknak. Azonban költeményei összegyűjtve mind e mai napig nem jelentek meg. Legszerencsésebb volt a humoros nemben. Ingerlékeny természetű levén, a szerkesztőkkel: Garayval, Petőfivel, Arannyal polémiába keveredett. 1867 óta költeményein erős politikai szín ömlik el; mint a szélsőbal híve, a hetvenes években képviselőjelöltül is fölléptette e párt a pest-belvárosi kerületben Deák Ferencz ellen, de siker nélkül. Az Akadémia 1863-ban választotta tagjának, a Kisfaludy-társaság pedig 1865-ben. Önállóan megjelent tőle egy polemiai mű Brassai ellen, abban a kérdésben: vajon az író művéből lehet-e egyéniségére következtetni: Válasz Brassai ismerettyüjére (Sáros-Patak, 1862). Hosszas betegeskedés után Lasztóczon halt meg 1881-ben augusztus 20-dikán. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár