1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

megválasztva: 1861

Tóth Kálmán Tóth Sándor

megválasztva: 1863

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Halász Géza, Dabasi Hornyik János Kallós Lajos Szemere Miklós

megválasztva: 1864

Érkövy Adolf Balogh Kálmán Kalchbrenner Károly Kemény Gábor, Báró Lenhossék József Rózsay József Suhayda János Zlamál Vilmos

megválasztva: 1865

Baintner János Szkalniczky (Skalniczky) Antal

megválasztva: 1867

Haberern Jonathán Molnár Aladár

megválasztva: 1868

Ökröss Bálint Zsigmondy Vilmos

megválasztva: 1869

Szabó Imre

Szabó Imre

Szabó Imre Békáson, Veszprém megyében született 1814-ben oct. 10-dikén. Gymnasiumi tanulmányai végeztével, a veszprémi egyházmegye növendékei sorába felvétetvén, a hittudományi tanfolyamot (1832–36) a pesti egyetemen végezte. Már ez időben egész lélekkel szentelé magát a magyar, főképp az egyházi irodalom művelésének. A pesti központi papnöveldében fennálló magyar egyházirodalmi iskolának egyik legmunkásabb tagja volt. Áldozárrá szenteltetvén, karádi káplánná neveztetett ki, Mint ilyen figyelmet keltett a Magyar Sion melléklapjában közrebocsátott költeményeivel, és egyházi beszédeiben tanúsított ékesszólásával. Rövid idő múltával a veszprémi papnöveldében a tanfelügyelői, majd 1842-ben az aligazgatói tisztet nyerte el. Mind nagyobb mérvű irodalmi munkásságot fejtett ki. A Religio és Nevelés hasábjain gyakran jelentek meg dolgozatai, prózában és versben. 1842-ben kiadta (németből magyarra fordítva) a következő munkát: Emilia vagy az elvált házasság. Szerkesztette az Őrangyal czímű Almanach két első évfolyamát (1843–44). Mint egyházi szónok is közkedveltséget vívott ki magának. 1838-ban ő hívatott meg Deák Antal fölött a gyászbeszéd megtartására. 1847-ben (miután két évig Csicsón lelkészkedett) a pesti egyetemhez hitszónokká neveztetvén, még tágasabb tér nyílt meg előtte, úgy szónoki, mint írói munkásságra. „A jó és olcsó könyvkiadó társulat” (ma Szent István-Társulat) megbízásából írta a Tanácsadó a falusi nép számára c. kötetet és szerkesztette a Katholikus Néplapot, melyet közkedveltté tett. 1850-ben, a függetlenségi harcz idejében tanúsított nemzeti iránya miatt, el kellett hagynia a fővárost és a felső-iszkázi plébániára vonult vissza. Itt is folytatta irodalmi munkásságát. A Szent István-Társulat kiadásában több népies elbeszélése, Egerben pedig (1861–63) szentbeszédeinek négykötetes gyűjteménye jelent meg. A közszeretetnek és tiszteletnek örvendő lelkész 1861-ben és 1865-ben országgyűlési képviselővé választatott, 1867-ben pedig a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban osztálytanácsossá neveztetett ki; ezután újra, és 1869-ben negyedízben nyervén el a képviselői mandátumot. Az 1869-ik évi nagygyűlésen az Akadémia a nyelv- és széptudományi osztályba tiszteleti tagul választotta meg. Kevéssel utóbb a szombathelyi püspöki székre emeltetett. Magas állásában a nevelésügy és magyar nemzetiség terjesztése érdekében buzgó, áldozatkész tevékenységet fejtett ki. 1880-ban a Magyar orvosok és természetvizsgálók szombathelyi gyűlésének elnökévé választatván, megnyitó beszéde általános figyelmet ébresztett. Meghalt Szombathelyen 1881. február 28-dikán. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár