1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

megválasztva: 1831

Bártfay László Budai Ézsaiás Döme Károly Deáki Filep Sámuel Feszler Ignácz Aurél Forgó György Görög Demeter Gévay Antal Jankovich Miklós Kopácsy József Kresznerics Ferenc Márton József Nyíry István Perger János Schedius Lajos Schuster János Szalay Imre Szemere Pál Szenvey József Teleki Ferenc Thaisz András

megválasztva: 1832

Angyalffi Mátyás Baricz György Bolyai Farkas Buczy Emil Császár Ferencz Csató Pál Csorba József Fabriczy Sámuel Gelei József Georch Illés Hegedűs Sámuel Hoblik Márton Hoffner József Horváth János Kállay Ferencz Kassai József Kováts Mihály Lakos János Péczely József Sárváry Pál Simai Kristóf Szontágh Gusztáv Tessedik Ferencz Vass László Waltherr László Imre Zach János Ferenc, báró

megválasztva: 1833

Dessewffy Aurél Egyed Antal Horváth József Elek Horváth Zsigmond Kőrösi Csoma Sándor Klauzál Imre Kovács Pál Tasner Antal Zsivora György

megválasztva: 1834

Bölöni Farkas Sándor Fillinger Leopold Magda Pál

megválasztva: 1835

Fülepp József Gegő Elek Gorove László Schoepf-Merei Ágoston Vásárhelyi Pál

megválasztva: 1836

Bresztyenszky Adalbert Gáthy István

megválasztva: 1837

Jerney János Kerekes Ferencz Tanárky Sándor Vajda Péter

megválasztva: 1838

Fogarasi János, Alsóviszti Kossovich Károly Szenczy Imre Tarczy Lajos

megválasztva: 1839

Beély Fidél József Horváth Mihály Kiss Ferencz Lukács Móricz

megválasztva: 1840

Markó Károly

Bolyai Farkas

Bolyai Farkas született 1775-ben februarius 9-dikén. Tanult Enyeden, Kolozsvártt, Jénában és Göttingában. „Több évszámot – folytatja az Akademiához 1840. oct. 25-én intézett iratában Bolyai – nem igen tudok, nem is csinálván magamból oly nagyot, hogy az a figyelmet érdemelje. A bimbó s a virágzás is sokat ígért, de jég érte a termést: azzal ugyan a mi kevés jutott, mint az evangyeliomi szolga kereskedtem, de mostohák voltak a körülmények. A mit fogyaték idömből megtarthatok, még kárpótlásra fordítom: de este van már s az elhervadt földi remény meghajolva a harmat alatt, más nap reggelére vár.” A gazdaglelkű férfiúnak zsengéi csakugyan sokat ígértek, színművei: Öt szomoru játék. Irta Egy hazafi (Szeben, 1817), s a csakhamar ezek után megjelent A párisi per. Egy érzékeny játék. Öt fel-vonásokban (Maros Vásárhellyen, 1818) és Pope Proba-Tétele az Emberről. Ánglusból forditva. Más poétákból való toldalékkal (M.-Vásárhelyen, 1819) (Milton, Thompson, Gray és Schiller több költeményeikkel) azt, kivált arányban irodalmunk akkori állapotával, bőségesen tanúsítják. De a férfikor sem volt terméketlen. Mint a mathematikai és természeti tudományoknak 1802 óta a marosvásárhelyi collegiumban tanára hatalmas béfolyással volt Erdély több nemzedékének fejlődésére; s ebbeli munkái – Az arithmetica eleje (M. Vásárhelyt, 1830), Tentamen juventutem studiosam in elementa Matheseos purae, elementaris ac sublimioris, methodo intuitiva, evidentiaque huic propria, introducendi (I–II. köt. M.-Vásárhely, 1832–3), Az arithmetikának, geometriának és physikának Eleje (M-Vásárhely, 1834) – ebbeli munkái, név szerint az elsőbbek, Bolyait 1832-ben martius 9-dikén az akademia mathematikai osztálybeli tagjává választatták meg. E kitüntetés, úgy látszik, újabb ösztönül szolgált neki irodalmi munkásságra. „Többet akarok régóta sajtó alá adni – írá 1840-ben az Akademiának –, de se idöm, se – főként – pénzem nem volt.” E hiány s a pártolás hiánya talán később is akadályul szolgáltak neki. Mint tanár 1849-ben nyugalomra lépett. Meghalt 1856-ban november 20-dikán. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár