1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

megválasztva: 1831

Bártfay László Budai Ézsaiás Döme Károly Deáki Filep Sámuel Feszler Ignácz Aurél Forgó György Görög Demeter Gévay Antal Jankovich Miklós Kopácsy József Kresznerics Ferenc Márton József Nyíry István Perger János Schedius Lajos Schuster János Szalay Imre Szemere Pál Szenvey József Teleki Ferenc Thaisz András

megválasztva: 1832

Angyalffi Mátyás Baricz György Bolyai Farkas Buczy Emil Császár Ferencz Csató Pál Csorba József Fabriczy Sámuel Gelei József Georch Illés Hegedűs Sámuel Hoblik Márton Hoffner József Horváth János Kállay Ferencz Kassai József Kováts Mihály Lakos János Péczely József Sárváry Pál Simai Kristóf Szontágh Gusztáv Tessedik Ferencz Vass László Waltherr László Imre Zach János Ferenc, báró

megválasztva: 1833

Dessewffy Aurél Egyed Antal Horváth József Elek Horváth Zsigmond Kőrösi Csoma Sándor Klauzál Imre Kovács Pál Tasner Antal Zsivora György

megválasztva: 1834

Bölöni Farkas Sándor Fillinger Leopold Magda Pál

megválasztva: 1835

Fülepp József Gegő Elek Gorove László Schoepf-Merei Ágoston Vásárhelyi Pál

megválasztva: 1836

Bresztyenszky Adalbert Gáthy István

megválasztva: 1837

Jerney János Kerekes Ferencz Tanárky Sándor Vajda Péter

megválasztva: 1838

Fogarasi János, Alsóviszti Kossovich Károly Szenczy Imre Tarczy Lajos

megválasztva: 1839

Beély Fidél József Horváth Mihály Kiss Ferencz Lukács Móricz

megválasztva: 1840

Markó Károly

Szenczy Imre

Szenczy Imre Szombathelyen született 1798. július 8-án. 1809-ben a premontreiek vevén át a szombathelyi gymnasiumot, ezek alatt végezte a gymnasium hat iskoláit; 1814-ben felvétetvén, mint ujoncz, a premontrei rendbe, a szigorú próbaévet — kivált gyenge melle miatt a sok karimádságot — alig bírá eltűrni. A philosophiai tanulmányokat Csornán elvégezvén, a pesti központi papnöveldébe küldetett. Itt vágy keletkezett benne, elhagyni a szerzetet és orvosi pályára lépni, de két évig tartó nyavalygása miatt nem volt elégséges ereje szándékának kivitelére. Elöljárói megszánván a folyvást betegeskedőt, hazavitték s a theologiai tanulmányoknak még hátra volt részét Csornán végezte. 1820-ban súlyos mellbetegségbe esett, de kiépült belőle. 1821-ben Keszthelyre tétetett a második latin iskola tanárává. „1823-ban — folytatják autobiographiai jegyzetei — prépostja, Gyöngyösy Pál józan ok nélkül kivette szeretett pályájából és Csornára vitte, hogy amire semmi hivatása nem volt, a pinczére, refectoriumra és inasokra ügyeljen; így émelygett el két esztendőt.” 1825-ben, nagy örömére, visszakerült — mint harmadik iskolás tanár — Keszthelyre, s itt orvosa tanácsát — hogy a zongora melletti sok ülés helyett inkább a szabadban sétáljon többet — követvén, felgerjedt benne a füvészet iránti kedv, melyben mindvégig örömet talált. 1829-ben Szombathelyre került rhetorikát tanítani, s most szüléi és testvérei társaságában tizenkét boldog évet töltött. Olvasni mindig jó gyönyöre volt, írni soha sem szándékozott. De 1833-ban mások unszolására Julius Caesar fordításához fogott, mely az Akademia által kiadás végett elfogadtatván, s 1839-ben „C. Julius Caesar minden munkái” czím alatt közrebocsátatott. E munkájának kőszönheté levelező taggá választását 1838 szeptember 7-én. 1840-ben az ekkora Szaniszló Ferencz által megindított, „Religio és Nevelés” s „Fasciculi ecclesiastico litterarii" czímű folyóiratok szerkesztésére segédül Pestre költözött, hol harmadfél évig a legmunkásb részt vette a szerkesztésben. Ekkor a keszthelyi gymnasium igazgatójává tétetett s e minőségben három évig szolgált. Utóbb Csornán prépostságbeli titkári hivatalt viselt. A Kisfaludy-társaság felszólítására Quintiliánt fordította, s e műve 1848-ban a közoktatásminiszter, b. Eötvös József pártolása folytán már sajtó alá volt menendő, de viharos idők következtek s a szedés abbamaradt. »Azóta nehéz időket éltünk — írja 1850. május 12-én jegyzetében — s rútul ment rajtunk keresztül a sors kereke.” Éppen midőn javulásnak indultak az idők, midőn a magyar Quintilián is a Kisfaludy-társaság által közrebocsátatott, Szenczy a szerzetnek csornai prépostjává választatott 1858-ban; de a tiszta jellemű, nemes ízlésű, szerény férfiú — társainak bánatára —már 1860. febr. 2-án elhúnyt. Az említett munkákon kívül nyomtatásban bírjuk tőle Tacitus Agricoláját (kiadta a Kisfaludy-társaság); nagyszámú czikkelyeket a fentebb nevezett egyházi folyóiratokban; továbbá több, kivált a classica literaturára vonatkozó értekezéseket a Tudománytárban és Athenaeumban, birálatokat a Figyelmezőben. Tacitus annalisainak fordítása kéziratban s talán bevégezetlenül is maradt. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár