1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

megválasztva: 1831

Bártfay László Budai Ézsaiás Döme Károly Deáki Filep Sámuel Feszler Ignácz Aurél Forgó György Görög Demeter Gévay Antal Jankovich Miklós Kopácsy József Kresznerics Ferenc Márton József Nyíry István Perger János Schedius Lajos Schuster János Szalay Imre Szemere Pál Szenvey József Teleki Ferenc Thaisz András

megválasztva: 1832

Angyalffi Mátyás Baricz György Bolyai Farkas Buczy Emil Császár Ferencz Csató Pál Csorba József Fabriczy Sámuel Gelei József Georch Illés Hegedűs Sámuel Hoblik Márton Hoffner József Horváth János Kállay Ferencz Kassai József Kováts Mihály Lakos János Péczely József Sárváry Pál Simai Kristóf Szontágh Gusztáv Tessedik Ferencz Vass László Waltherr László Imre Zach János Ferenc, báró

megválasztva: 1833

Dessewffy Aurél Egyed Antal Horváth József Elek Horváth Zsigmond Kőrösi Csoma Sándor Klauzál Imre Kovács Pál Tasner Antal Zsivora György

megválasztva: 1834

Bölöni Farkas Sándor Fillinger Leopold Magda Pál

megválasztva: 1835

Fülepp József Gegő Elek Gorove László Schoepf-Merei Ágoston Vásárhelyi Pál

megválasztva: 1836

Bresztyenszky Adalbert Gáthy István

megválasztva: 1837

Jerney János Kerekes Ferencz Tanárky Sándor Vajda Péter

megválasztva: 1838

Fogarasi János, Alsóviszti Kossovich Károly Szenczy Imre Tarczy Lajos

megválasztva: 1839

Beély Fidél József Horváth Mihály Kiss Ferencz Lukács Móricz

megválasztva: 1840

Markó Károly

Szalay Imre

Szalay Imre született 1787-ben november 2-dikán Szombathelyen, hol alsóbb iskoláit is járá, s hol — bevégezvén Pesten a theologiai tanulmányokat — áldorrá szenteltetett, és előbb ugyan mint tanulmányi felügyelő, majd mint a dogmatikának tanára működött a püspökmegyei papnöveldében. Hét évi lelkipásztorkodás után ismét a lyceumba költözött a felsőbb nevelés, s az erkölcsi és lelkipásztori theologia tanítására. Ugyanennek s az egyházi szónoklatnak tanszékét foglaló el 1824-ben a pesti tudományegyetemnél. Tíz év múlva a veszprémi káptalan kanonokjává, majd bélakúti apáttá és szalai főesperessé neveztetvén, Veszprémbe költözött s itt lakott halálaiglan, mely 1848-ban september 17-dikén következett be. A nyelvünk és tudományosságunk ügyét szívén viselő férfiú az Akademia első nagygyűlésében 1831-ben febr. 20-dikán levelező, 1832-ben 10. philosophiai osztálybeli rendes taggá választatott; s midőn kanonokká neveztetése után Veszprémbe tette át lakását, az 1834. novemberi nagygyűlés által tiszteleti tagok sorába iktattatott. Munkái közül: A magyar nyelvtudománynak foglalatja (Pest, 1828) több kiadásban jelent meg, s az országban divatozó más nyelvekre is lefordítatott. Egyházi szónoklatai: A jubilaeumi üdvességes intézet (Buda, 1826), Mi a legjobb rész (Pest, 1829), Az arany kor (Buda, 1830) sat. – a becsesebbek közé számláltattak kortársai által, s az Egyházi beszédek gyűjteménye melyből hat kötetet bocsátott közre, érzékeny hiányt pótolt az irodalomban. A Wigand Ottó által kiadott Közhasznu esmeretek tárát számos czikkellyel gyarapította. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár