1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Korizmics László

Korizmics László született 1816-ban márczius 29-dikén Székes-Fehér megyében, Agg-Szentpéter pusztán, ahol atyja Korizmics Mátyás, báró Lilien József kasznárja volt. Iskoláit Budán és Pesten végezte. A pesti egyetemen 1837-ben nyert mérnöki oklevelet. 1838-ban herczeg Esterházy Pál ozorai urodalmában nyert alkalmazást, mint segédmérnök. Innen 1841-ben a herczeg lévai urodalmába tétetett át. Ott 1845/6-ban létesítette a kelecsényi rétöntözést, amelyet a magyar gazdasági egyesület 1846-ban hivatalos megszemléltetésre és nyilvános megismertetésre méltatott. Csakhamar elkezdett az irodalom terén is foglalkozni. Első művei az Ismertetőben jelentek meg. Később, mint a Magyar Gazdasági Egyesület tevékeny tagja, a Magyar Gazda czímű szaklapba dolgozott. 1847-ben a jószágrendezés kérdésére kitűzött 50 aranyos pályadíjat nyerte meg; pályaműve a Magyar Gazda 1848-dik évi 20, 22, 30 és 36. számaiban látott napvilágot. Léván 1848-ig maradt. Akkor, az első magyar alkotmányos minisztérium megalakulása után, Klauzál Gábor földmívelési, ipar s kereskedelmi miniszter által titkárnak neveztetett ki a minisztérium földmívelési osztályába. Midőn a Magyar Gazdasági Egyesület hivatalkara és a Magyar Gazda szerkesztősége a forradalom kiütése következtében táborba szállott és a Magyar Gazda megszűnt, ő mint földmívelési minisztériumi titkár az 1849-dik év első felében — saját szerkesztése és tulajdonosi kiadása alatt — a Gazdasági Lapok czímű szaklapot kezdeményezte. Ez a Budavár bevételével változott események fejlődése miatt a 26-dik számmal megszűnt, de Korizmics 1850-ben újra kezdette kiadását, és e szaklap, melynek tulajdoni jogát 1879-ben a Magyar Gazdasági Egyesületre ruházta át, ma is fennáll. A forradalom legyőzetése után Korizmics az ideiglenes kormány által állami szolgálatba vonatott be. 1850-ben báró Geringer Károly teljhatalmú polgári cs. biztos mellett foglalkozott, majd a kir. kamaránál pénzügyi tanácsos lett. Az úrbéri váltság, majd a földesurak és a jobbágyok közt fennállott viszonyok, a különféle adóügyek s a kamarai birtokok rendezésében nagy része volt. Társadalmi téren igen tevékeny volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesület ideiglenes vezetése, majd az egylet újraszervezése körül. E tevékenységéért őt a Magyar Gazdasági Egyesület az 1857-dik évben történt újjászervezése alkalmából alelnökévé választotta, mely állásban haláláig megmaradt. A magyar földhitel-intézet megalakulásakor (1862) a hitelosztály igazgatója lett, mely fényes, nagyhatású és jövedelmes hivatalát haláláig viselte. Irodalmi és társadalmi működéséért Akadémiánk 1858-ban egyenesen tiszteleti tagjává választotta. Része volt a törvényhozásban is, amennyiben Vizakna városnak egész haláláig hat választási szakaszon keresztül országgyűlési képviselője volt. A közbizalom és népszerűség mellett, mely tevékenységét egész életén át kísérte, a kormány sem maradt iránta figyelem nélkül. Elsőbb az 1857-dik évi Gazdasági Egyesület-i kiállítás alkalmából a cs. Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntettetett ki, majd a vaskorona-rend másodosztályú lovagja lett. Kevéssel halála előtt végre — születési helyéről vett aggszentpéteri előnévvel — magyar nemességre emeltetett. Meghalt 1886. október 5-én, kistétényi nyaralójában. Nyugszik Budapesten, a Kerepesi úti köztemetőben. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár