1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Fabritius Károly

Fabritius Károly született 1826-ban október 28-dikán Segesvártt polgári szülőktől, és tanulmányait itt és a lipcsei egyetemen 1847-ik évben végzé. 1849-ben beutazta Németországot, különösen azért, hogy az erdélyi szászok származását kinyomozza. 1850 nyarán Nagy-Szebenbe jött, és itt a Siebenbürger Bote szerkesztését vállalta el. Ez év október havában a segesvári gymnasium tanára lett, utóbb ugyanott lelkésszé választatott. Csakhamar egészen történetírói tanulmányokra adta magát. Első munkáját a bécsi császári akademiának mutatta be, és ennek költségén jelent meg Krausz naplója két vastag kötetben. Politikai téren Erdély beolvadását Magyarországba pártolta, és ez értelemben hatott szász honfitársaira. 1867-ben Segesvár városa országgyűlési képviselővé választotta, és ez idő óta a fővárosi politikai és irodalmi körökkel élénk érintkezésbe lépett; higgadt, nyílt jelleme mindenütt rokonszenvet keltett. Újra választatott az 1869–1872. évi és a következő 1872–75., és 1875–78. évi korszakra, de e hivatásának daczára nem mulasztotta el a történeti tudomány mívelését. E téren kivált az erdélyi szászok történetét nyomozta, és sikeres fáradságát a Magyar Tudományos Akadémia azzal ismerte el, hogy őt 1872-ben május 24-dikén lev. tagjává választotta. A magyar történelmi társulatnak is 1877 óta egyik buzgó választmányi tagja volt. Munkás életének megszakítását egy szerencsétlen esés a budapesti egyetemi könyvtár épületében okozta; sok szenvedés után megszűnt élni 1881. február 2-án. Következő munkáit említjük fel: Pemfflinger Márk szász gróf élete (Székfoglaló, 1875); Erdélynek Honter János által készitett térképe 1532-ből. Egy térképpel (1878); Brutus János Mihály életéhez (Történelmi Tár, 1879); Urkundenbuch zur Geschichte des Kisder Kapitels vor der Reformation (Hermannstadt, 1875). Számos történelmi értekézést írt részint a Történelmi Tárba, részint az erdélyi honismertető egylet Archivjába. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár