1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Érkövy Adolf

Érkövy Adolf 1818. szeptember 28-án született az elszászi herczegségben, Ehrstein községben. Atyja a cseh nemzetségű Ploetz Péter dragonyos kapitány, anyja az ehrsteini születésű Schmelz Erzsébet volt. Idegen származása mellett Érkövy lelkületére, hajlamaira nézve, teljesen magyar volt. 1847-ben a királyi udvari kanczellária engedélye mellett, szülőhelye nevét idomitva vette fel az Érkövy nevet. Magyarországra, Keszthelyre egy éves korában került. Szüléit már gyenge korában elvesztette; gymnasialis iskoláit Keszthelyen kezdette, majd Pécsett és Szombathelyen végezte. Hajlama által vezérelve, ifjúsága helyén, a Georgikon növendékei közé lépett, a mezőgazdaságot választva életpályául. 1837-ben pedig a pesti egyetemen a jogi tanfolyamot hallgatta. 1838-ban gróf Károlyi István uradalmi szolgálatába lépett, hol negyedfél évi szolgálata után jószágigazgatósági titkárnak nevezték ki Fóthra. 1844-ben már grófi titoknok és egyúttal gróf Károlyi Sándor nevelője volt. 1848-ban a csongrádi és szentes-vásárhelyi uradalmak felügyelője volt, székhellyel Derekegyházán 1857-ig, midőn nyugdíjaztatván Pestre költözött. Itt tevékeny társadalmi és irodalmi működésben élt. 1866-ban állami szolgálatba lépve, a csákova-kövéresi kerületi alapítványi uradalmak főtisztje, majd 1867-ben Lónyay Menyhért pénzügyminiszter meghívására, a pécskai kerületi kincstári uradalmak igazgatójává lett. Ez állásban volt 1880-ig, midőn szemevilágának teljes elvesztése miatt, miniszteri tanácsosi czímmel nyugdíjaztatván, Keszthelyre vonult és ott töltötte végnapjait. Társadalmi működésében, mint a Magyar gazdasági egyesületnek buzgó tagja, már 1848-ban az igazgató választmányba beválasztatott, és e hivatalát egészen haláláig viselte. 1852-ben a csongrádi Tiszaszabályozó társulat elnökévé választatott és 1860-ig műkődött e jelentékeny állásban. A 60-as években sokoldalú tevékenységet fejtett ki Pesten: egy angol gazdasági gépraktárt, egy könyvnyomdaüzletet, 1865-ben önsegélyzés alapján a „Pesti Népbank”-ot alapította, 1868-ban az első delegatio ülésein képviselte a közös pénzügyi minisztert, osztálytanácsosi ranggal. 1869-ben és 1872-ben Csanád megye batonyai kerületének országgyűlési képviselője volt, és mint ilyen, nyilvános üléseken is gyakran felszólalt, kivált pénzügyi és közgazdasági kérdésekben. 1873-ban a magyar minisztertanács részéről fontos, a nemzeti bankügyet illető küldetésben volt Bécsben. Érkövy irodalmi működése már tanulókorától kezdődik. 1837-ben elkezdett a gazdasági irodalomban is dolgozni, czikkeit az akkori szaklapokban és napilapokban közölte. 1840-ben mint az »Ismertető« »Gazdasági literatura« czímű mellékletének szerkesztője szerepelt. Önálló művei 1848 előttről »Robot és dézsma«, 1844-ben a Magyar Gazdasági Egyesületnél, a gróf Batthyányi Kázmér-féle pályadijjal 50 aranynyal koszorúzott pályamű és a »Homokkötés«, melyet a Pestmegyei gazdasági fiókegyesület 1864-ben adott ki. »A népesítés és haszonbér« a Magyar Gazdasági Egyesületnél 1847-ben 100 arany jutalmat nyert pályamunka: e kézirat. azonban elveszett, és így a mű nem nem adatott ki. 1857-ben átvette a Heckenast Gustáv által kiadott „Falusi. Gazda” szerkesztését, s egészen 1859-ig szerkesztette. Az 1848 előtt volt jeles szaklap nevét a »Magyar Gazdá«-t felélesztvén, azt saját kiadásában és szerkesztése alatt inditotta meg, melyet egészen 1862-ig folytatott. 1863-ban »Az 1863-dik évi aszályosság a magyar Alföldön. Közgazdasági tanulmány« czímű munkáját adta ki. Ugyane tárgyban ő készitette az Orsz. magyar gazdasági egyesületnek a kormányhoz 1864-ben beadott »Emlékirat«-át. Irodalmi működéséért a Magyar tud. Akadémia 1864-ben levelező tagjává választotta. Székfoglalója »A síkföldi erdők mint eső-tényezők«. 1865-ben megjelent német nyelvű röpirata: „Die Lokomotiv-Bahn von Debrezin bis Máramaros-Sziget, das ist die Verbindung derreichsten Salinen Ungarns mit der Theissbahn.” (Wien.) 1865 —1866-ban »Nemzetgazdasági magyar írók« czím alatt írt a »Magyar Világ«-ba 45 czikket. 1866-ban közölte a »Gazdasági Lapok«-ban az »Országos magyar gazdasági egyesület« rövid történetét. 1875-ben a M. tud. Akadémia márczius 22-iki gyűlésén Török János fölött mondott emlékbeszédet. Utolsó önálló műve 1883-ról: »A telepítési kérdésről, tekintettel a kivándorlásra, bukovinai véreink visszatelepitésére, czélszerü hazai néposzlatra s a mezőiparos nagy községek elhomlitására«. Meghalt Keszthelyen 1883. decz. 13-án, 65 éves korában. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár