1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Arányi Lajos

Hunyadvári Arányi Lajos született Rév-Komáromban, 1812. máj. 29-dikén, hol atyja nagy-enyedi Lóstainer Antal k. sópénztárnok volt. Három éves korában vagyonos és Budán tekintélyes állású nagybátyja, Strobly Márton vette örökbe és fényes neveltetésben részesíté. A gymnasiumi tanulmányok befejezése után jogász lett, mely pályát azonban csakhamar az orvosival cserélt fel, miután az 1831-iki cholera járvány alkalmával rendkívüli buzgóságot tanúsított a betegek ápolása körül. Tanulótársai közt páratlan szorgalmával és rajztehetségével tűnt fel. Rajzokkal, sőt színezett képekkel is illusztrált boncztani és egyéb szakbeli kimerítő jegyzetei évek során át forogtak a szigorlók kezén. A sebészi kórodán előfordult nevezetesebb eseteket s a műtétek eredményét hol festménnyel, hol gyps öntvénnyel örökíté meg, amivel tanára, Stáhly kegyét nyerte meg. Az orvostudori oklevél elnyerése után Bene Ferencz belgyógyászati tanár segéde lett. A két év leteltével előbb Olaszországba ment a képző-művészetek tanulmányozása végett s onnan Bécsbe, hol 5 évet töltött, mely idő alatt az orvosi tudomány minden ágával behatóbban megismerkedett s a Rokitanszky által akkor inaugurált kórboncztant elsajátította. 1844-hen tért vissza a hazába, s azonnal kinevezték az egyetemre a kórboncztan rendkívüli tanárává. Harmincz évi tanársága alatt 5300 bonczolást vitt véghez és 3500 példányból álló kórboncztani muzeumot teremtett részint saját, részint Stáhly költségén. 1846-ban Bécsbe küldetett a kormány által, hogy az ott keletkezett új tant, az uroscopiát (húgyvizsgálatot) sajátítsa el és itthon terjessze. Tanulmányainak eredményét élőszóval előadta a magyar orvosok és természetvizsgálók 1846-iki kassa-eperjesi nagygyűlésén, melynek munkálataiban azokat kimerítő értekezés alakjában tette közzé e czím alatt: A húgy vizsgálatának elemei, gyógygyakorlati szempontból kiindulva. Későbbi orvosi dolgozataiból megemlítendők a pokolvarról, a torokról, a rák különféle fajairól írt értekezései s két nagyobb műve Orvosgyakorlati tanulmányok a mellüreg zsigereinek táj és leíró boncztana köréből és a A kórboncztan elemei. Orvos-irodalmi tevékenységéhez számítható még ily czímű könyve is: Rudnó és lelkésze 1844 és 45-ben, melyben a csodaorvos hírében állott pap eljárását vette bonczkés alá, személyes tapasztalatok alapján. Az orvosi tudományok népszerűsítéséért sokat tett Arányi, mint a törvényszéki orvostannak magántanára a jogi facultáson és mint az életmentés-tannak előadója a budapesti róm. katholikus és a ref. papnöveldékben, mely két tannak — szintúgy mint a kórboncztannak — ő volt nálunk a meghonosítója. Életmentés-tana a Néptanítók Lapja két évi folyamában jelent meg. Orvosi úttörő működésén kívül elismerésre méltó az ő tevékenysége a honi régészet terén is. Ő kezdeményezte Buda történeti nevezetességű helyeinek emléktáblákkal való megjelölését, minek költségeit tanítványainak 10 kr-os adományaiból 5 év alatt gyűjtötte össze. Ő mentette meg Vajda-Hunyad várát a pusztulástól s a késő gótstyl eme páratlan remekének restauratiója jó részben az ő kitartó buzgalmának köszönhető. Ennek elismeréséül kapta régi nemességéhez a hunyadvári előnevet. Vajda-Hunyadnak kimerítő magánrajzát 15 negyedrétű rajzlappal a magyar orvosok és természetvizsgálók pozsonyi nagygyűlésének munkálataiban közölte 1866-ban. Meghalt gégesorvadásban Nagy-Maroson 1887-ben július 28-dikán, de tetemei a budapesti temetőben nyugosznak. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár