1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Danielik János

Danielik János 1817-ben Murányban született Gömör megyében, hol atyja, Ignácz évtizedeken át, mint a megye csendbiztosa működött. Rozsnyón és Pesten végezte iskoláit. A rozsnyói egyházmegye növendékpapjai sorába lépve, a hittani tanulmányokra a pesti központi papnöveldébe küldetett, hol tanulótársai csakhamar a magyar irodalmi iskola elnökévé választották. Már akkor több értekezést írt, melyek a növendékpapság munkálatai IV. és V. kötetében jelentek meg. 1836-ban a szép művészetek és bölcsészet tudorává avattatott. 1839-ben a rozsnyói lyceumnál a bölcsészet és magyar irodalom tanárává neveztetett ki. 1842-ben a bölcseleti karból a hittudományiba lépett s azután a görög és zsidó nyelvet, valamint a bibliai tanokat adta elő. 1848-ban, a viharos márcziusi napokban, a fővárosba hívatott meg. A Somogyi Károly szerkesztése alatt megjelenő Religio és Nevelés czímű egyházirodalmi lap munkatársa, csakhamar szerkesztője és tulajdonosa is lett, s azt Religio czímen több éven át szerkesztette. 1849 október havában egri kanonokká neveztetett ki. Első önálló munkája 1852-ben jelent meg, midőn Emlékkönyv czímmel kiadta összegyűjtött értekezéseit, melyek egyikét, a Történet szelleme czíműt, a hittudományi kar később jutalommal tüntette ki. 1857-ben az egyházi javak tulajdonjogáról írt hosszú tanulmányt. Számos czikke jelent meg a Pesti Naplóban. A Szent-István társulat 1853-ban alelnökévé választotta: ezen tisztében nagy tevékenységet fejtett ki, a társulatot a legkiválóbb hazai írók munkásságának színhelyévé tette, és egyebek között megindította az Egyetemes Magyar Encyclopaedia kiadását. 1858. deczember 15-én az Akadémia tiszteleti tagjává választotta. 1861-ben a Helytartóságnál az egyházi ügyek előadójává és czímzetes püspökké neveztetett. 1865-ben elhagyta a fővárost és visszavonult a nyilvános élettől. Ezóta Egerben élt, hol a jogakadémia igazgatói tisztét viselte. Egyúttal élénk irodalmi munkásságot fejtett ki. Legjelentékenyebb irodalmi munkája, mely névtelenül jelent meg: A Premontreiek. Történeti korrajz a keresztény műveltség középkori munkásai méltánylásául (1866). Írt nagyobb tanulmányt a középkori Rómáról, mely műve a Budapesti Szemlében jelent meg. 1881-ben kiadta A jog alapja és kútforrása, tekintettel a scolastikusokra, továbbá a Középkori államtan, tekintettel a scolastikusokra czímű munkákat. Néhány évvel ezelőtt az agy gyengülésének jelei mutatkoztak nála. 1888-ben január 23-dikán a halál megszabadította szenvedésétől. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár