1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Trefort Ágoston

Trefort Ágoston, Magyarország közéletének ezen kiváló alakja szül. 1817-ben febr. 7-dikén Homonnán, Zemplén megyében. Atyja egy beköltözött franczia család ivadéka, gyakorló orvos volt. Ennek 1831-ben bekövetkezett halála után, fenkölt szellemű jóakarója, Csáky Antal gróf neje vállalta el a gyámságot. A kiváló tehetségű ifjú Eperjesen és S.-A.-Ujhelyen kezdte meg tanulmányait. Gymnasiumi és az ezzel összekötött bölcseleti tanulmányait Egerben hallgatta. azután a pesti egyetemre a jogi tanfolyamra került. 1836-ban, alig 19 éves korában, az egyetemből kilépett és nagyobb utazásra indult. Németország nagy részén kívül bejárta Angol- és Francziaországot, sőt Stockholmba, Koppenhágába, Pétervárra és Moszkvába is ellátogatott. Több mint egy évi utazás után, az 1837. év végén Felső-Olaszországon keresztül jött haza. Utazási benyomásait és tapasztalatait részint a Társalkodóban, részint a báró Eötvös által szerkesztett Árvízkönyvben 1839-ben tette közzé. Eközben (1837) a budai udvari kamara szolgálatába lépett mint fogalmazó. De már másfél év múlva odahagyta a hivatali pályát s nemzetgazdasági és politikai tanulmányokba merült. Szorosabb érintkezésben állott ama fiatal nemzedékkel, mely a negyvenes évek politikai mozgalmainak főtényezőjét képezte. Legbensőbb barátaival, báró Eötvös, Lukács M. és Szalay Lászlóval a Budapesti Szemle kiadására egyesült, mely európai színvonalon állt. Már 1841-ben a magyar tud. Akadémia lev. tagjává választotta. Székét A nemzetgazdaság rendszere czímű értekezéssel foglalta el. Ezen idő tájt jelent meg tőle: Pillantások az angol alkotmány kifejlésének történetére. Rendszeres dolgozó társa volt Kossuth Pesti Hirlapjának, melyben többször a bank- és hitelviszonyokról és más anyagi érdekekről czikkezett. Kossuth visszalépvén a szerkesztéstől, azt Szalay László vette át, kihez Trefort csatlakozott. Eközben az 1843—44. országgyűlésre Zólyom sz. k. város választotta meg követül. 1845-ben Olaszországban, 1846-ban Török- és Görögországban utazott. Erre aztán folytatta történelmi tanulmányait, ismertette Chevalier műveit, pártolta a Védegyletet, fejtegette az ősiség kérdését, polemizált gróf Széchenyi István ellen. Irodalmi czikkeiben Macaulay essay-i, Thiers műve a consulatusról és császárságról, Louis Blanc Tiz év története, és Schlosser vannak előtérben. Az 1848. évi átalakulás őt az íróasztaltól az administratio terére vonta. Klauzál mellett a keresk. minisztériumban al-államtitkár lett. A második minisztérium megalakulása sok nehézséggel járt. Trefort ez alatt önállóan vezette az ügyeket a kereskedelmi minisztériumban, de az események mind válságosabb fordulásakor követte sógora és barátja, báró Eötvös József példáját és családjával együtt külföldre költözött, honnan csak 1850 őszén tért vissza neje Békés megyei birtokára, Csabacsüdre. Itthon eleinte a Kőrös-Berettyó szabályozásával foglalkozott. Az alkotmányos élet megújulása idején Békés megye 1860-ban Trefortot alispánná, a gyomai kerület országgyűlési képviselővé választotta meg 1861-ben, s ezóta, haláláig szakadatlanul tagja volt a képviselőháznak. 1862-től 1867-ig majdnem egészen az alföld-fiumei vasút eszméjének élt, és azt a N.-Váradtól Eszékig terjedő vonalnak megnyitásával (1869) a valósuláshoz vezette. Kiváló része volt a kiegyezési tárgyalásokban és a parlamentáris életben. 1872-ben vallás- és közoktatásügyi miniszterré neveztetett ki, és haláláig viselte e tisztet. Az ország összes culturai érdekeit egyenlő lángbuzgalommal karolta föl, és azon volt, hogy nemzetünk a százados mulasztásokat pótolva, a tanügy, tudomány, művészet, ipar és közegészségügy terén a nyugati Európa legműveltebb államainak színvonalára emelkedjék. A törvények és rendeletek, kezdeményezések és alkotások hosszú sorozata tanúskodik minden téren fáradhatatlan tevékenységéről és széles látköréről. Eközben irodalmi munkássága sem szünetelt, nyílt levelek, beszédek, tanulmányok és emlékbeszédek keretében terjesztvén eszméit. Az Akadémia 1867-ben tiszteleti tagjává, 1885-ben elnökévé választotta. Értekezései során a következő előadások jelentek meg tőle: Emlékbeszéd Fallmerayer J. Fülöp külső lev. tag felett (1863); Báró Eötvös József „A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra” czímű munkájáról (1883); Emlékbeszéd Mignet Ferencz k. t. felett (1885); Emlékbeszéd Thiers Lajos Adolf k. t. felett (1885). Kisebb dolgozatai három kötetben jelentek meg: Emlékbeszédek és tanulmányok (1881), Kisebb dolgozatok az irodalom, közgazdaság és politika köréből (1882), Beszédek és Levelek (1888). Miután az 1888-ik év elején súlyos szívbaj tünetei kezdettek mutatkozni, szilárd egészségében gyors hanyatlás állott be. De ennek daczára munkásságával nem hagyott föl. Az Akadémia májusi nagygyűlésén másodízben elnökké megválasztatván, az ünnepélyes közülésen ő tartotta a megnyitó beszédet. A nyári hónapokban az ország felvidékén, majd Ischlben keresett üdülést, de ehelyett betegségében visszaesés állott be, megtörve tért vissza augusztus 18-dikán a fővárosba, és már négy nap múlva elhunyt. Az Akadémia határozatából teteme az Akadémia palotájának oszlopcsarnokában – ugyanott, hol Toldy, Deák, Lónyay, Csengery és Arany – helyeztetett ravatalra, és a nemzet egyetemes részvéte kísérte őt sírjába.