1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Szemere Miklós

Szemere Miklós született 1802-ben jun. 17-dikén Lasztóczon, Zemplén megyében. Tanult a sárospataki főiskolában s Pesten jurátuskodott. Az élénk, elmés ifjú korán magára vonta Kazinczy Ferencz figyelmét, aki rokonságban volt a családdal, s könyveket ajánlott neki, különösen Goethe olvasására buzdította. Miklós verselgetni kezdett s Goethéből is fordítgatott, de átvevén atyja gazdaságát, szabad óráiban inkább vadászgatott, olvasgatott, mint írt. Ez alatt többé-kevésbé folyvást összeköttetésben állott az írókkal. Kazinczy Ferencz és Fáy András rokonai voltak, ez utóbbi Szemere Pál nővérét, Krisztinát bírta nejéül, aki Képlaki Vilma álnév alatt írt, s kinek emlékét Kölcseynek Vilma czímű szónoki műve tartja fenn. E kör hatott reá s nem egyszer vidította fel a társaságot valamely alkalomra írt humoros költeményeivel. Kazinczy Gábor unszolására végre, harmincznégy éves korában, föllépett nyilvánosan is. Az Athenaeumban (1839) néhány Goethe-ből fordított dala jelent meg, melyeket csakhamar eredeti költemények követtek. Ez idő óta egész haláláig dolgozótársa volt a jelesebb szépirodalmi zsebkönyveknek és folyóiratoknak. Azonban költeményei összegyűjtve mind e mai napig nem jelentek meg. Legszerencsésebb volt a humoros nemben. Ingerlékeny természetű levén, a szerkesztőkkel: Garayval, Petőfivel, Arannyal polémiába keveredett. 1867 óta költeményein erős politikai szín ömlik el; mint a szélsőbal híve, a hetvenes években képviselőjelöltül is fölléptette e párt a pest-belvárosi kerületben Deák Ferencz ellen, de siker nélkül. Az Akadémia 1863-ban választotta tagjának, a Kisfaludy-társaság pedig 1865-ben. Önállóan megjelent tőle egy polemiai mű Brassai ellen, abban a kérdésben: vajon az író művéből lehet-e egyéniségére következtetni: Válasz Brassai ismerettyüjére (Sáros-Patak, 1862). Hosszas betegeskedés után Lasztóczon halt meg 1881-ben augusztus 20-dikán. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár