1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Somogyi Károly

Somogyi Csizmazia Károly született a Heves megyei Tisza-földváron 1811-ben apr. 1-jén. Atyja Sándor, híres ügyvéd volt és történeti tanulmányokkal is foglalkozott; egyebek között a magyar őstörténetre vonatkozó Dentumogerek czímű munkát is bocsátott közre. Fiát gondos nevelésben részesítette. Ez 1827-ben az esztergomi egyházmegye növendékei sorába fölvétetvén, a hittudományi tanfolyamot a pesti egyetemen végezte, és már ekkor a pesti papnövelde magyar iskolájában lépett föl első irodalmi kísérleteivel. Pappá szenteltetvén, rövid ideig mint nevelő és káplán működött. 1810-ben Pestre hívatott meg a Religio és Nevelés czímű egyházirodalmi folyóirat munkatársául. 1841-ben jelent meg tőle A törvények iránt való engedelmességről írt munkája, melyet a pesti hittudományi kar a Horváth-jutalommal tüntetett ki. 1812-ben az esztergomi papképző-intézetben (presbyterium) tanárrá neveztetett ki, de egy év múlva visszatért a fővárosba. Átvette a Religio és Nevelés szerkesztését, magas irodalmi színvonalra emelve azt. Hasábjain nagyszámú hittudományi, egyházjogi és nevelésügyi tanulmánya jelent meg, melyek az ismeretek gazdagsága az irály erőteljessége és szabatossága által kitűntek. 1848-ban a lapot Danielik Jánosnak adván át, ő rövid ideig a Katholikus Iskolai Lapokat adta ki. Utóbb azonban ismét átvette a Religio szerkesztését. 1851-ben a Szent István-Társulat aligazgatója, majd igazgatója lett, mely tisztét 1859-ig viselte; utóbb (1865–67) ezen társulatban az alelnöki tisztet viselte. Időközben (1858) az Akadémia levelező tagjává választatott. Székét A bölcsészet lényegéről és feladatáról szóló értekezéssel (1859) foglalta el. 1860-ban pozsonyi, majd 1865-ben esztergomi kanonokká neveztetett ki. 1867-ben Simor János prímás által oldalkanonokká hívatván meg, alkalmat talált széleskörű egyházi tudományosságát a közügyek terén is érvényesíteni. Néhány év múlva súlyosbodó szembaja a nyilvános élet teréről visszavonulásra kényszerítette: de ezért tudományos munkásságával nem hagyott föl. Kettőzött buzgalommal gazdagította most könyvtárát, melyet ifjúkorától gyűjtött. És mikor a nagy árvíz az alföld fővárosát romokba döntötte, a megújuló Szegednek ajándékozta mintegy 40 ezer kötetből álló nagy értékű gyűjteményét. Közczélokra, különösen szeretet- és menedék-házakra, valamint tanítóképezdékre tett jelentékeny alapítványaival is kitűnt. Meghalt Esztergomban 1888-ban márczius 20-dikán. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár