1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Rózsay József

Muraközi Rózsay József Lakompákon, Sopron megyében született 1815-ben. Életének első hónapjaiban szülei vele átköltöztek Csáktornyára, hol atyja gróf Festetich Lászlónál, mint uradalmi orvos nyert alkalmazást. Gymnasiumi és bölcseleti kiképeztetését Bitnicz Lajos kitűnő tanártól nyerte, ki vele a tudományok, és különösen a honi nyelv művelését kedveltette meg. Az orvosi pályára lépvén, az első három elméleti orvostani évet a pesti, a két utolsó gyakorlati évet a bécsi egyetemen töltötte. 1840-ben orvostudorrá avattatott föl. Meglátogatta Németország legjelesebb kórodáit, gyógyintézeteit, fürdőhelyeit. Visszatérve, a bécsi cs. kir. közkórházban nyert segédorvosi alkalmaztatást, mely minőségben harmadféléven át tett orvosi szolgálatokat. 1843-ban Pesten telepedett le. 1848-ban az első magyar minisztérium által tábori kórházi főorvosnak neveztetett ki. 1850. január havában Pest városánál nyert alkalmazást, mint dolog- és szegényházi főorvos, s azóta szakadatlanul ezen intézetekben működött, fő gondját az intézetek szervezésére, javítására s kiépítésére irányítva. Főleg az ő buzgó tevékenységének tulajdonítható, hogy az aggok, kik addig a város költségen roskadt bérházakban voltak elhelyezve, 1854. április 24-én — felséges urunk és királynénk egybekelése alkalmával —, új menhelyet nyertek, melyben 900 elaggott szegény nyert teljes ellátást. Általában készséggel ragadott meg minden alkalmat, hogy szenvedő embertársain segíthessen. Igy valahányszor járványok folytán annak szüksége állott be, hogy Pest városának fiók-kórházakat kellett fölállítania, e kórházak vezetését mindig valódi önfeláldozással vállalta el. Ezeken kívül 22 éven át ellátta a Rókus-fegyosztályt és a fegyházat addig, míg ezen intézetet az állam átvette a fővárostól; továbbá két évig gyógykezelte a tolonczokat és a rendőri vizsgálat alatt levőket. 1861-ben a pesti izraelita hitközség kórházának igazgatóságát, mint tiszteletbeli hivatalt, vállalta magára; 1867-ben Pest-Pilis és Soltmegye tiszteletbeli főorvosává nevezte ki, mely minőségben a megyei közegészségi bizottságban tevékenyen közreműködött. 1868-ban az Országos Közegészségi Tanács tagjának neveztetett ki, az 1873-iki cholerajárvány alatt pedig a m. kir. belügyminisztérium a Lipótmezei országos tébolyda számára miniszteri biztosnak nevezte ki. A fővárosi jótékony és tudományos intézetekben mindig buzgón működött, és igyekezett a gyógyászat és természettudományok terén nyert tapasztalatait a szakirodalom mezején is érvényesíteni. A k. m. egyetemi orvosi kar, a Magy. Tud. Akadémia, a Budapesti kir. orvosegyesület, a kir. magy. Természettudományi Társulat, a Földtani Társulat, az erfurti porosz Akadémia, az Erlangeni Természettani és több más bel- és külföldi tudományos társulat tagjává választatott. A Magy. orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésein ő 1863 óta folytonosan közreműködött, majd mint másodelnök, majd mint titkár, könyvtárnok, pénz- és levéltárnok. Ezen gyűléseken számos előadást tartott, s több évkönyvet szerkesztett. Törekvését oda irányozta, hogy a magyar nyelvnek és irodalomnak minél nagyobb elterjedést szerezhessen. Igy már 1843-ban több elvbaráttal megalapította az Izraelita Magyar Egyletet, és az Országos Magyar Izr. Ösztöndíj-Egyletet. A kórházakban, intézetekben és az orvosi szakirodalomban kifejtett működése több magasabb kitüntetést vont maga után. Egyebek közt ő Felsége a vaskorona-rend III. osztályát adományozta neki a lovagi méltósággal, mellyel a „muraközi" praedicatum járt. 1873-ban a főváros egyesítése után a VI. kerületben fővárosi bizottsági tagnak választatott meg, s ily minőségben a (IX.) szegényügyi és (VI.) közegészségügyi ügyosztályban tevékenyen működött. A sok kitüntetést ért orvos ellen egy ízben merénylet követtetett el. Ugyanis 1881. júl. 26-án, reggel 7 órakor a szegények háza előtt — ugyanazon a helyen, hol annyi ideig oly áldásdúsan működött —, egy elmebeteg pisztolylövéssel akart dr. Rózsay életének véget vetni. A sértés súlyos volt, de pár hét múlva újból megkezdhette orvosi működését. Meghalt Balaton-Füreden, 1885. máj. 20-án. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár