1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Rómer Flóris

Rómer Flóris 1815-ben apr. 12-dikén született Pozsonyban, jómódú polgári szülőktől. Eleinte világi papságra készült, de később a tanári pálya ragadta meg oly varázzsal, hogy már tizenöt éves korában belépett a Szent Benedek-rendbe. Mint pannonhalmi papnövendék bécsi, később pedig pesti és pozsonyi magyar és német lapokba kezdett dolgozni s czikkeit a németországi lapok is átvették. Ekkor készíté Magyarország egyházi régi térképét, valamint több, a Tudománytárban megjelent czikkeit. A bölcselettudori szigorlatokat letevén, a győri főiskola alsóbb osztályainak tanára lett, s ekkor a festészet iránt ébredt föl szenvedélye. Három év múlva a szerzet növendékei mellett mint természettanár működött s szenvedélyesen foglalkozott a vegytannal és fűvészettel. Megürülvén a természettani szék Pozsonyban, szülővárosába került tanárnak. Itt tanulta Tóth Ezekiel és később a nagyérdemű Petényi Salamon János természettudós barátaitól az állatok kitömését. Ugyanekkor alapítá a pozsonyi füvészkertet. A legutolsó pozsonyi országgyűlés alatt József nádor fiát, József főherczeget oktatta a természettudományokra. A forradalomban kardot kötött s a magyar honvédsereg utászkaránál mint kapitány szolgálta végig a szabadságharczot. A küzdelem lezajlása után foglyul esett s a josephstadti várban szenvedett 1854-ig. Kiszabadulása után a bakonybéli apátság magányába vonult vissza s a Bakonyt kezdé földtani szempontból kutatni. Azután részint Pozsonyban, részint a horvátországi Varasd vidékén folytatta kutatásait; majd 1857-ben visszatért Győrbe, honnan Kőszegre rendeltetett tanárnak. De itt csak az iskolai év végéig maradt s ismét visszahelyezték Győrbe. Ekkor kezdé alapjait megvetni az elsőrangúvá fejlődött győrvidéki múzeumnak. Itt írta A Bakony czímű terjedelmes munkáját s élénken foglalkozott a régészet művelésével is. Számos kisebb-nagyobb régészeti munka jelent meg tőle a különböző szaklapokban, különösen midőn Budapestre tette át lakását, hol mint a magy. nemz. múzeum régiségtárának első őre a Régészeti Kalauzt is szerkesztette, továbbá szakértőleg rendezte a római régiségekben rendkívül gazdag gyűjteményt, s összegyűjté, megfejté és kiadá a római feliratokat. Nagyobb munkái a Győri történelmi és régészeti füzetek (1–4. köt. Pest, 1865); Műrégészeti Kalauz, különös tekintettel Magyarországra (Pest, 1866); Árpád és móriczhidai, szent Jakabról czímzett prépostság története (Pest, 1869); Magyarország földirati tekintetben a középkorban stb. Az ő fáradozásainak volt köszönhető, hogy 1876 őszén a nemzetközi ősrégészeti congressus Budapesten gyűlt össze. Rendkívüli érdemeit nemcsak a hazában, hanem a külföldön is méltányolták. Az Akadémia 1860-ban levelező s 1871-ben rendes taggá választotta. A krakkói Akadémiának, a Vas megyei régészeti, a dél-magyarországi történelmi és régészeti, a Békés megyei régészeti és művelődéstörténelmi, a felső-magyarországi múzeumegylet tiszteleti, a történelmi társulat választmányi, a magyarországi műemlékek bizottsági, a kir. m. természettudományi, a földtani, az erdélyi szász történelmi, a svéd régészeti, a bécsi és berlini archaeologiai és anthropologiai, természeti és geologiai társulatok rendes, a koppenhágai régészeti társulatnak tiszteleti, a nürnbergi germán múzeum tudományos igazgató tanácsának, a hannoveri pecséttani, a karinthiai és palermói történelmi, a kurlandi irodalmi és szépművészeti, valamint a dél-oroszországi természettani és gazdasági társulat kül, a bécsi cs. és kir. mű- és iparmúzeumok és az építészeti s történelmi műemlékek fenntartására ügyelő bizottság, az Instituto di Correspondenza Archaeol., továbbá a római, valamint a párisi archaeologiai és anthropologiai társulatok levelező tagja volt. Fölfedezvén Gömör megye Jánosi községében az ottani Árpád-kori templomot s azt tudományos leírásban is ismertetvén, nemsokára a jánosi czímzetes apátságot nyerte el. 1878-ban a nagyváradi káptalannál megüresedett irodalmi stallum adományoztatott neki. Nagyváradon élte le utolsó éveit s itt is halt meg 1889-ben márczius 18-dikán. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár