1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Lenhossék József

Lenhossék József született 1818-ban márczius 20-dikán Budán. Atyja, Lenhossék Mihály helytartósági tanácsos, országos főorvos, a pesti egyetem orvoskari igazgatója volt. Gymnasiumba Budán és Váczon járt, a philosophiát Pesten végezte, s ugyanitt hallgatta az orvos-sebészeti tanulmányokat. 1841-ben orvostudorrá avattatott, azon kívül szemész- és szülészmesteri okleveleket nyert. Az 1841/2-ik tanévet Bécsben töltötte, hogy ott Berres boncztanár és segéde, Patrubán K. vezetése mellett magát a boncztanban kiképezze. Ezen tanév végén a pesti egyetemen a boncztani tanszék mellett tanársegédi állás szerveztetett s ezt pályázat útján ő nyerte el. Mint tanársegéd 9 évig működött Csausz Márton boncztanár oldalán, azután 1850/1-ben magántanári képesítést nyert a tájboncztanból, s e szakmát mindenkor kiváló előszeretettel művelte. Szükségét érezvén annak, hogy magát finomabb boncztani dolgozatokban is kiművelje, e czélra a nyúltvelőt választotta s nyugodt dolgozásra időt s alkalmat nyerendő Bécsbe ment, ahol Brücke intézetében 2 éven át fáradhatatlan szorgalommal dolgozott s általános figyelemben részesült munkát írt a nyúltvelőről, amely a bécsi császári akadémia nyomtatványaiban két kiadást ért meg. Górcsövi metszetei a gerincz- s nyúltvelőről mindenkinek tetszését megnyerték, akiknek készítményeit megmutatta. 1854/5-ben a kolozsvári orvos-sebészi tanintézetnél az akkoriban megüresedett boncztanári állást elnyerte, s itt az 1858/9-ik tanévig működött. Időközben több alkalommal utazásokat tett Német-, Francziaország s Angliába, s górcsövi készítményeit a nyúltvelőről a külföldi tudósoknak bemutatta. Párisban Millne Edward által az Institutba bevezettetett s ott készítményeivel a Monthion-díjat elnyerte. Londonban készítményeinek egy része a Hunter-múzeum számára vásároltatott meg. Lenhossék az 1859/60-ik tanévben a pesti egyetemre neveztetett ki a leíró- s táj-boncztan tanárának s a boncztani intézet igazgatójának. Mint ilyen, minden erejét boncztani múzeuma fölszerelésének szentelte, tanítványait készítmények kidolgozására serkentette, valamint maga is segédkezett azoknak befejezésén. Egész 1878-ig a régi boncztani intézet hiányos helyiségeivel kellett megelégednie, de amaz évtől kezdve az Üllői úti új boncztani épületben kellő számú helyiségeket s fölszerelést kapott a készítmények elhelyezésére. Boncztani készítményei az 1873-diki bécsi világkiállításon érdem-éremmel lettek kitüntetve. A hetvenes évektől kezdve a craniologia terén tett vizsgálatokat s írt értekezéseket a M. Tud. Akadémia évkönyvébe. Tanulságosak a koponyatorzításokról és Deák Ferencz koponyájáról írt értekezései. Terjedelmes tevékenységéért sok bel- és külföldi társaság tagjául választotta s számos rendjelet nyert. A M. Tud. Akadémia 1864-ben levelező, 1873-ban rendes taggá választotta. Ő Felsége által 1871-ben kir. tanácsosi czímmel lett kitüntetve. Lenhossék majd mindig szívós egészségnek örvendett, de néhány évvel halála előtt meghűlés következtében tüdőgyulladásba esett, melynek káros maradványai életének utolsó éveit elkomoríták, s tüdőbaj (emphysema) kezdett nála kifejlődni. Orvosa tanácsára az 1887-ik év telét Olaszországban töltötte s onnan tavasszal megerősödve jött vissza. Az 1888-ik tanévben egész november végéig még előadott, de akkor egy előadás alkalmával rosszul lett, s haza menvén, orvosa fejlődő tüdő-oedemát ismert föl. Csak néhány napig volt ágyban fekvő beteg s deczember 2-dikán elhunyt Budapesten. Temetése 1888-ban deczember 4-dikén az orvostanhallgatók s a közönség részéről tanúsított nagy részvét mellett ment végbe. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár