1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1881

Baintner János Fabritius Károly Gorove István Horváth Ignácz Korponay János Lukács Móricz Molnár Aladár Morócz István Révész Imre Suhayda János Szabó Imre Szemere Miklós Tóth Kálmán Tarczy Lajos

† 1882

Asbóth Lajos Asbóth Lajos Greguss Ágost Kallós Lajos Konek Sándor Konek Sándor Vész János Ármin

† 1883

Érkövy Adolf Benkő Dániel Gyárfás István Hegedűs Candid Lajos Petzval Ottó Zsivora György

† 1884

Frankenburg Adolf Hegedűs László Lichner Pál Lugossy József Pompéry János

† 1885

Hornyik János Rózsay József

† 1886

Beöthy Leó Ipolyi Arnold Kalchbrenner Károly Korizmics László Kovács Pál Ladányi Gedeon Nyáry Albert, báró Pauler Tivadar Peregriny Elek Tárkányi Béla József Zlamál Vilmos

† 1887

Arányi Lajos Kéry (Bittner) Imre

† 1888

Balogh Kálmán Danielik János Deák Farkas Halász Géza, Dabasi Henszlmann Imre Hunfalvy János Kemény Gábor, Báró Kovács Sebestyén Endre Kriesch János Lenhossék József Paur Iván Somogyi Károly Trefort Ágoston Zsigmondy Vilmos

† 1889

Ökröss Bálint Kukuljevič-Sakcinski Iván Ney Ferencz Rómer Flóris Rónay Jáczint János Tóth Ágoston

Kukuljevič-Sakcinski Iván

Kukuljevič-Sakcinski Iván született Varasdon, 1816-ban maj. 29-dikén, s középiskoláit Zágrábban végezte. 1833-ban a magyar testőrezredbe lépett s itt szolgált 1844-ig. 1842-ben kilépett a hadsereg kötelékéből s ettől fogva az irodalomnak szentelte életét. Majd a politika vonzotta s csakhamar mint jeles szónok tette nevét ismertté. 1847-ben mint a varasdi administrator helyettese a horvát tartománygyűlésen élénk mozgalmat fejtett ki, hogy törvénykezési nyelvül a latin helyett a horvát nyelv hozassék be. A forradalom alatt a délszláv népek összetartása érdekében fejtett ki erős agitatiót. Ugyanezen időben neveztetett ki Kukuljevič tartományi levéltárnokká s vezetője volt ama bizottságnak, mely a Pesten őrzött horvátországi irományok és oklevelek átvételével megbízatott. 1850-ben visszavonult a politikai élet mezejéről s utazásokra szentelte idejét. Egy évtizedig tartó történelmi munkássága után ismét a politika vonta el az irodalom teréről, s 1861-ben február 14-dikén zágrábi főispánná neveztetett ki, mely állását hosszú ideig viselte. Történeti munkáit nagyrészt horvát nyelven írta; ezek közt legkiválóbbak: Az Orsič grófi nemzetség. Történelmi tanulmány (Zágráb, 1846); Clovio György festő élete (1852); Laugus Mátyás szláv festő életrajza (1852); Medvevár leirása (1854); Zágráb legrégibb templomának leirása (1856); Varasd történeti szempontból (1857); Horvát kéziratok Kukuljevič levéltárában (1858); Utazás Boszniában (1858); Délszláv művészek lexicona (1858); Horvát bibliographia (1860); A horvátok harcza a mongolokkal és tatárokkal (1863); Jura regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae (1861); Monumenta historica Slavorum meridionalium; Codex Diplomaticus Regnorum Croatiae, Dalmatiae, Slavoniae, Bosniae, Serbiae atque Montisnigri; Slovnik povjestno-zemljopisni kraljevine Krvatske-Slavoníje. A M. T. Akadémia 1860-ban október 9-dikén választotta levelező tagjául, s számos külföldi tudományos társaság is tagjai sorába iktatta. Meghalt Puhakovecen 1889-ben augusztus 1-jén. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár