1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1861

Ötvös Ágoston Kállay Ferencz Márkfy Sámuel Szemere Pál Tasner Antal Vachott Sándor

† 1862

Egyed Antal Tóth Sándor

† 1863

Beély Fidél József Sauer Ignácz Waltherr László Imre

Sauer Ignácz

Sauer Ignácz 1801. october 2-án született Veszprém városában, hol atyja becsületben álló vagyonos kereskedő volt. A szülői házban magánoktatást nyert az elemi tantárgyakban, majd a kegyesrendiek helybeli gymnasiumában járá a négy első osztályt. Az ötödiket és hatodikat a pesti gymnasiumban végzé; a philosophiai tudományokat, s az orvosiak három évi folyamát tudomány-egyetemünknél hallgatta, ernyedetlen szorgalma által mindenütt kitüntetvén magát. Pestről Bécsbe ment, hol Hartmann és Raimann tanárok alatt az orvosi tudomány negyedik és ötödik évfolyamait végezte, már ez idő szerint is nagy előszeretetet tanúsítva a gyakorlati gyógyászat iránt; 1826-ban a gyógyászat és szülészet tudorává lett Bécsben, melynek többrendbeli kórházaiban mint másodorvos működött, míglen 1830-ban a bécsi lelenczház s az ezzel összekötött gyermekkórház főorvosává neveztetett ki. 1831-ben az udvari haditanács rendeletéből Galicziába küldetett, hova akkor Oroszországból betört a cholera, s honnan öt hónapi működés után visszahívatott Bécsbe, itt is jelentkezvén a ragály. Mint orvosfőnök a józsefvárosi cholerakórházban volt munkás; míg 1832-ben Csehországba küldetett, hol ekkor nagy mérvben dühöngött e kór. 1833-ban a bécsi lipótvárosi fegyenczház első orvosává neveztetett ki; majd városi physicussá lőn Gross-Enzensdorfban, honnan a lakosság nagy sajnálatára visszahívatott Bécsbe, a fenyítő-törvényszéki kórház első orvosául. 1840-ben két munkát adott ki: „Der Typhus in vier Kardinalformen" és „Doctrine de percussione et auscultatione", mely Skodának ekkor még kevesektől ismert elveire volt alapítva, s melynek részben köszönheté, hogy 1843-ban a mi tudomány-egyetemünkhöz a gyakorlati orvostan ny. r. tanárául neveztetett. Ő volt az első, ki beiktatási beszédét magyar nyelven tartá. 1848-ban országos főorvossá lőn. 1849-nek végén egy évre elveszté tanszékét, melyen a tudomány több, termékeny magvát szórá el, világos, értelmes előadásával, jelszavához: „nulla est auctoritas nisi experientia", lánczolva az ifjuságot. 1861-ben ismét az ország főorvosi székére emelkedett, honnan azonban már a következett évben láttuk őt lelépni. 1862/3-ban az egyetem rector magnificusává választatott, s mint ilyes nemcsak arra törekedett, hogy a létező tanári erők magántanárok által szaporítassanak; hanem oda is, hogy az egyetem befolyását birtokainak kormányzására megóvja. Az Akademia őt 1859. dec. 15-kén választá tagul a természettudományi osztályba, melyben székét 1863. febr. 16-án elfoglalván felolvasást tartott: „a népesedés akadályairól Magyarországban". Ekkor már szenvedő állapotban volt a nagyérdemű férfiú, de ez őt nem akadályozá munkásságában mind haláláig, mely 1863. november 20-kán rögtön következett be. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár