1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1851

Bresztyenszky Adalbert Kováts Mihály Petrichevich Horváth Lázár

† 1855

Deáki Filep Sámuel Jerney János

† 1856

Bolyai Farkas

† 1857

Balásházy János Szenvey József

† 1858

Bártfay László Császár Ferencz Csorba József Fabriczy Sámuel Mészáros Lázár Reguly Antal Schoepf-Merei Ágoston Szontágh Gusztáv

† 1859

Gáthy István Kiss Ferencz Szilasy János

† 1860

Markó Károly Szenczy Imre

Szenczy Imre

Szenczy Imre Szombathelyen született 1798. július 8-án. 1809-ben a premontreiek vevén át a szombathelyi gymnasiumot, ezek alatt végezte a gymnasium hat iskoláit; 1814-ben felvétetvén, mint ujoncz, a premontrei rendbe, a szigorú próbaévet — kivált gyenge melle miatt a sok karimádságot — alig bírá eltűrni. A philosophiai tanulmányokat Csornán elvégezvén, a pesti központi papnöveldébe küldetett. Itt vágy keletkezett benne, elhagyni a szerzetet és orvosi pályára lépni, de két évig tartó nyavalygása miatt nem volt elégséges ereje szándékának kivitelére. Elöljárói megszánván a folyvást betegeskedőt, hazavitték s a theologiai tanulmányoknak még hátra volt részét Csornán végezte. 1820-ban súlyos mellbetegségbe esett, de kiépült belőle. 1821-ben Keszthelyre tétetett a második latin iskola tanárává. „1823-ban — folytatják autobiographiai jegyzetei — prépostja, Gyöngyösy Pál józan ok nélkül kivette szeretett pályájából és Csornára vitte, hogy amire semmi hivatása nem volt, a pinczére, refectoriumra és inasokra ügyeljen; így émelygett el két esztendőt.” 1825-ben, nagy örömére, visszakerült — mint harmadik iskolás tanár — Keszthelyre, s itt orvosa tanácsát — hogy a zongora melletti sok ülés helyett inkább a szabadban sétáljon többet — követvén, felgerjedt benne a füvészet iránti kedv, melyben mindvégig örömet talált. 1829-ben Szombathelyre került rhetorikát tanítani, s most szüléi és testvérei társaságában tizenkét boldog évet töltött. Olvasni mindig jó gyönyöre volt, írni soha sem szándékozott. De 1833-ban mások unszolására Julius Caesar fordításához fogott, mely az Akademia által kiadás végett elfogadtatván, s 1839-ben „C. Julius Caesar minden munkái” czím alatt közrebocsátatott. E munkájának kőszönheté levelező taggá választását 1838 szeptember 7-én. 1840-ben az ekkora Szaniszló Ferencz által megindított, „Religio és Nevelés” s „Fasciculi ecclesiastico litterarii" czímű folyóiratok szerkesztésére segédül Pestre költözött, hol harmadfél évig a legmunkásb részt vette a szerkesztésben. Ekkor a keszthelyi gymnasium igazgatójává tétetett s e minőségben három évig szolgált. Utóbb Csornán prépostságbeli titkári hivatalt viselt. A Kisfaludy-társaság felszólítására Quintiliánt fordította, s e műve 1848-ban a közoktatásminiszter, b. Eötvös József pártolása folytán már sajtó alá volt menendő, de viharos idők következtek s a szedés abbamaradt. »Azóta nehéz időket éltünk — írja 1850. május 12-én jegyzetében — s rútul ment rajtunk keresztül a sors kereke.” Éppen midőn javulásnak indultak az idők, midőn a magyar Quintilián is a Kisfaludy-társaság által közrebocsátatott, Szenczy a szerzetnek csornai prépostjává választatott 1858-ban; de a tiszta jellemű, nemes ízlésű, szerény férfiú — társainak bánatára —már 1860. febr. 2-án elhúnyt. Az említett munkákon kívül nyomtatásban bírjuk tőle Tacitus Agricoláját (kiadta a Kisfaludy-társaság); nagyszámú czikkelyeket a fentebb nevezett egyházi folyóiratokban; továbbá több, kivált a classica literaturára vonatkozó értekezéseket a Tudománytárban és Athenaeumban, birálatokat a Figyelmezőben. Tacitus annalisainak fordítása kéziratban s talán bevégezetlenül is maradt. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár