1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

Baricz (Baritz) György született 1779-ben october 28-dikán Nagy-Enyeden, hol atyja ref. predikátor volt. Miután szülővárosában a philosophiai, theologiai és törvénytudományi tanulmányokat elvégzé, 1802. septemberben, testvérbátyja, a mostani erdélyi főorvos, Baricz János ajánlására — ki Bécsben az orvosi pályára készült — a cs. kir. ingenieur-academiába, bár a törvényes 15 évi koron jóval túl, felvétetett. Öt esztendei tanfolyam után, miután János főhg. — mint az academia főkormányzója — még 1805-ben a hadi mérnöki testbe cadétnak befogadta, s 1806-ban gr. Festetics György által rendes segéddíjjal gyámolíttatott, sept.-ben 1807-ben ugyanott főhadnagynak nevezte ki. E testütetnél aztán rangról rangra emelve, miután Ragúzában, Leopoldvárában, Eszéken és Peschierában, várerősítési helybeli, 1836-tól fogva pedig dalmátországi kerületi igazgatóságot viselt, novemberben 1839-ben alezredessé neveztetett ki. Írói pályáját Tacitus — kedvencz írója — fordításával kezdette meg, melyet még 1822-ben indított el ily czímmel: Cornelius Tacitus munkái. Magyarra ford. Baricz György cs. kir. ingenieur kapitány (Első kötet. Bécsben, 1822). E kötetben Julius Agricola, Germania és az Orátorokról foglaltatnak; kéziratban maradtak tőle ugyanezek kijavítva, továbbá Tacitus Historiája és Annálisai teljesen, valamint ifj. Plinius Levelei nagyobb része. Említendő még a Magyar Kurir 1823-ki folyamában megjelent értekezése Egy, a Dunán Pest és Buda között épitendő, lánczon függő állandó hídról, melyet az Ephem. Posonienses-ben deákra fordítottak. Az academia őt második nagygyűlésében, mart. 9-dikén 1832-ben választotta lev. tagjául, mely állásában részint kéziratok vizsgálásával, részint szótári dolgozatokkal bízatott meg. A halál dec. 27-dikén 1840-ben érte utol, élte 61-dik esztendejében.
Forrás: Régi Akadémiai Levéltár