1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1831

Köteles Sámuel Kazinczy Ferenc Teleki Ferenc Tittel Pál

† 1832

Imre János Kresznerics Ferenc Zach János Ferenc, báró

† 1833

Görög Demeter Simai Kristóf

† 1834

Végh István

† 1835

Forgó György Georch Illés Horváth János Horváth József Elek

† 1836

Berzsenyi Dániel Petrovics Friderik

† 1838

Gelei József Kölcsey Ferenc Nyíry István Perger János

† 1839

Angyalffi Mátyás Buczy Emil Feszler Ignácz Aurél Gorove László Guzmics Izidor Pázmándi Horváth Endre Schuster János Tanárky Sándor

† 1840

Baricz György Márton József Thaisz András

Gorove László

Gorove László született 1780-ban junius 2-dikán Szamosújvárt, hol atyjától, ki e kir. város főbírája s több ízben kir. kormányszéki biztos volt, gondos nevelést vett. Szülötte városában kezdett tanulmányait, Kolosvárt folytatta, hol a philosophiát, s 1800-01 fogva Pesten a törvényt hallgatta. Itt Haliczky András német nyelv prof. a német, Dugonics a magyar literatura ismeretébe vezetvén őt, valamint Faludi és Kazinczy írásaik különös hatást gyakorlottak reá. Ez időben írta, huszonegy éves korában, a Jegyesek Carthagóban czímű regényt, mely azután 1807-ben jelent meg Budán. Atyjának 1801-ben történt halála félbeszakasztatta vele a törvényfolyamot, s átvétette családja érdekében annak hátrahagyott gazdaságát. E pályán annyi szorgalmat és ügyességet fejtett ki, hogy idővel az Alföld legvagyonosb birtokosai sorában látá magát. Emellett nem csak mint több vármegye táblabírája a közügyekben vett munkás részt, hanem a magyar literaturát is sok dolgozatokkal nevelte; mert fenn említett regényét nemsokára Jeczid és Haba (szomorujáték; Buda, 1806) és Az érdemes kalmár (érzékenyjáték; Buda, 1807) követték, melyek elseje a kolosvári színpadon szerencsével adatott is. Később a komolyabb tudományoknak szánván üres óráit, egy nagyobb munkáján kívül: A férfiúnak tökéletességei (Pest, 1823), számos értekezésekkel gazdagította a Tud. Gyűjteményt, különösen: 1. Az 1816. jan. 29. fergeteg leirása (TGy, 1819. VI.); 2. A Tisza virágzásának leirása (TGy, 1819. VIII.); 3. Szolnok várának viszontagságai (TGy, 1820. IX–XI. és 1821. VI. és VIII.); 4. A német vitézi rend leábrázolása (TGy, 1824. V–VII.); 5. Eger városának történetei (TGy, 1826. III. IV. X. XI. 1828. VII. IX.); 6. Sámuel Aba Saaron Heves vmegyében levő temetőhelye (TGy, 1830. V.); 7. Kalugyer helység határában fekvő dagadó forrás (TGy, 1836. VII.); 8. A bánsági bolgárok hajdani és mostani állapotjok (TGy, 1837. VIII. IX.), s néhány apróság a Koszorúban. A m. t. Társaság 1835-ben sept. 14-dikén választá őt levelező tagjává. Irói érdemeit egy, 1839-ben testvéreivel együtt tett jutalom-alapítvánnyal növelte, melynek kezelésére az academiát kérte meg. Nemsokára ezután, mart. 11-dikén rövid betegség vetett véget valóban közhasznú életének, mielőtt öröme lett volna lelkes István fiát az írói pályán fellépve látni. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár