1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

† 1831

Köteles Sámuel Kazinczy Ferenc Teleki Ferenc Tittel Pál

† 1832

Imre János Kresznerics Ferenc Zach János Ferenc, báró

† 1833

Görög Demeter Simai Kristóf

† 1834

Végh István

† 1835

Forgó György Georch Illés Horváth János Horváth József Elek

† 1836

Berzsenyi Dániel Petrovics Friderik

† 1838

Gelei József Kölcsey Ferenc Nyíry István Perger János

† 1839

Angyalffi Mátyás Buczy Emil Feszler Ignácz Aurél Gorove László Guzmics Izidor Pázmándi Horváth Endre Schuster János Tanárky Sándor

† 1840

Baricz György Márton József Thaisz András

Forgó György

Forgó György született Tószegen, Pest vármegyében 1787-ben, szegény sorsú, köz szüléktől. Első iskoláit születése helyén és Czegléden, a gymnasiumi osztályokat Jászberényben végezte, s már ez időben önmaga volt kénytelen tanítgatás által szükségeit fedezni. 1803-ban Pestre jött fel philosophiát hallgatni; hol néhai Szűcs István phil. prof. által különösen kedveltetvén, általa pártfogoltatott, s mint házi tanító meglehetősen élődött, majd az orvosi karhoz menvén által, Eckstein Ferencz professor fia nevelését vette által, s e háznál barátsággal halmoztatott. Így teheté le már 1812-ben exameneit, minél fogva nov. 5-dikén orvos doctorrá; utóbb 1814-ben Lenhossék physiol. prof. segéde lett; s miután tudományát különös szerencsével kezdte volna gyakorolni, 1816-ban Pest vármegye főorvosává s az orvosi kar tagjává választatott. Forgó magát ismeretei, ügyessége és szerénysége által nemsokára a legkeresettebb orvosok sorában látta; s e környülállás mutatja, hogy a Hahnemann iskolájához 1820/1. szegődése, mert áldozatokkal járt, saját érdeke ellen is meggyőződését követő erős lélek tette volt. Részt vett Hahnemann Organonja fordításában: Organona a gyógyművészségnek, vagy Hahnemann Sámuel homoeopathiája (Pest, 1830). Cholera idején megyéje rendeléséből a kormány által adott utasításokat az akkor ajánlott több gyógymódokkal megtoldva adá ki: Utasítás az egészségre ügyelő hivataloknak (Pest, 1831), s az Orvosi Tárt nem csak buzgón pártfogolta, hanem tollal is segíté. A nyelv s hazai tudományosság ügyének pedig mindenfelé védője, terjesztője, s tetemes áldozatokkal folyvást gyarapítója volt. E tekintetből tisztelé meg őt, a Marczibányi-küldöttség tagját, a m. academia is tagsággal, febr. 17-dikén 1831-ben, mely helyzeténél fogva, nevezetesen az 1834-iki nagygyűléskor veve részt a társaság tanácskozásiban. Hét évi, hivatalos utazáson szerzett, gyötrelmes hólyagbetegség után, erőiben váltig megfogyva, éppen midőn a buziási fürdőkben keresne végmenedéket, útközben, Lovrinban (Torontál vm.) báró Liptay Fridriknél meghalt julius 17-dikén 1835-ben. Végintézete nem egyéb, mint életének a síron túl is folytatása. Elhagyjuk itt számos, mindennemű jótevő s köz intézetekre szánt jótéteményei elszámlálását, miket t. i. iskolamester fizetésre, dologház, kórház, őrültek házára, vakok, siketnémák, kisdedek intézeteire hagyott, egyedül azokat említvén, mik a közoktatás s literatura ügyét érdeklik. Az academiának ezer pengőt s egy Rothschild-féle kötelezvénysorsot hagyott, s fogadott fiának szánt 8000 pengő forint felét, ha az maradék nélkül halna meg; nemzeti játékszín építésére szintén 1000 pengőt s egy Rothschild-féle sorsot; Horvát István historiai munkájának (a magyarok eredetökről) kiadására 2000 pengőt; az orvosi kar lectoriumának orvosi könyvtárát, s néhány ritkaságot az egyetem és museum gyűjteményeinek. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár