1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

Tárkányi Béla József Tóth Ágoston Tóth Kálmán Tóth Sándor Tanárky Sándor Tarczy Lajos Tasner Antal Teleki Ferenc Tessedik Ferencz Thaisz András Tittel Pál Trefort Ágoston Vásárhelyi Pál Végh István Vész János Ármin Vachott Sándor Vajda Péter Vass László Waltherr László Imre Weninger Vincze Zach János Ferenc, báró Zlamál Vilmos Zsigmondy Vilmos Zsivora György

Zsivora György

Zsivora György Tolna megye Sz.-Lőrincz községében született 1804-ben. Atyja ágost. hitvallású evang. volt. Az ifjú első kiképeztetését születése helyén nyerte, azután Szekszárdon, Budapesten stb. tanult. A jogot a pozsonyi akadémián hallgatta. A közügyvédi vizsgálatot 1827. deczember 28-án tette le, a váltóügyvédit 1842-ik évben. A jogi tudományokon kívül sokat foglalkozott a társadalmi tudományokkal is, kedvelte az irodalmat, melynek munkásai között korán foglalt helyet. Részt vett a Magyar »Conversations-Lexicon« szerkesztésében. Az e téren keresett érdemeiért az Akadémia által 1833. november 15-én levelező taggá választatott meg. Ezután külföldre ment, hosszabb időt töltött Párisban, és innen tudományos jelentéseket küldött be az Akadémiának. Az 1838-ik évi közülésen Petrovics Ferencz rendes tag fölött emlékbeszédet tartott, mely az Évkönyvek IV. kötetében jelent meg. A Tudománytár füzeteiben több történeti és államtudományi értekezést bocsátott közre. Eközben mint ügyvéd működött a fővárosban. Jeles képzettsége csakhamar tekintélyt és széles munkakört biztosított részére. Az első felelős kormány kinevezte a kir. hétszemélyes tábla váltó-osztályához előadó bíróvá. Kinevezési oklevele 1848. június 7-én kelt, a hivatalos esküt pedig ugyanazon hó 13-án tette le. A forradalom lezajlásáig megmaradt hivatalában. Mint bírót rendkívüli igazságszeretet, ritka becsületesség és lelkiismeretesség jellemzi. A világosi katasztrófa után otthagyta a hivatalt, s folytatta ismét az ügyvédkedést. A. forradalom elbukása őt is lesújtotta, de azért nem vesztette el a reményt, bízott a jövőben. Minden közhasznú vállalatban tevékeny részt vett. A kiváló férfiút 1860. november elején Csanád megye főispánjává nevezték ki, mely méltóságát 17 hónapig viselte, és saját kérelmére mentetett fel. 1861. január 20-án a hétszemélyes táblához kőzbíróvá nevezték ki. Az 1861-ik évi országbírói értekezlet egyik legbuzgóbb tagja volt. 1864. deczember 12-én az első tanács elnökletével bízták meg. 1869-ben a kir. tábla újabb átalakuláson ment keresztül, s ekkor (május 26-án) tanácselnökké nevezték ki; ebbeli minőségében 1873. szeptember 2-ig működött; ekkor saját kérelmére nyugdíjazták. Ő felsége a király kiváló érdemeinek elismeréséül a Szent-István rend kis keresztjével tüntette ki. Visszavonultan élt 1883. november 30-án bekövetkezett haláláig. A köztiszteletet, melyet a közpályán magának kivívott, még fokozta páratlan jótékonysága. Tehetséges ifjak nevelésére és tudományos kiképzésére, szegények segélyezésére és nehéz helyzetbe jutott családok megmentésére folytonosan nagy összegeket áldozott. Végrendeletében százezer forintot hagyományozván áz Akadémiának, azok között, kik ezen intézetet alapítványaikkal gazdagították, az első helyet foglalja el. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár