1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

Sárváry Pál Sauer Ignácz Schedius Lajos Schirkhuber Móricz Schoepf-Merei Ágoston Schuster János Simai Kristóf Somhegyi Ferencz Somogyi Károly Suhayda János Szőnyi Pál Szabó Imre Szalay Imre Szemere Miklós Szemere Pál Szenczy Imre Szenvey József Szilasy János Szkalniczky (Skalniczky) Antal Szontágh Gusztáv

Szalay Imre

Szalay Imre született 1787-ben november 2-dikán Szombathelyen, hol alsóbb iskoláit is járá, s hol — bevégezvén Pesten a theologiai tanulmányokat — áldorrá szenteltetett, és előbb ugyan mint tanulmányi felügyelő, majd mint a dogmatikának tanára működött a püspökmegyei papnöveldében. Hét évi lelkipásztorkodás után ismét a lyceumba költözött a felsőbb nevelés, s az erkölcsi és lelkipásztori theologia tanítására. Ugyanennek s az egyházi szónoklatnak tanszékét foglaló el 1824-ben a pesti tudományegyetemnél. Tíz év múlva a veszprémi káptalan kanonokjává, majd bélakúti apáttá és szalai főesperessé neveztetvén, Veszprémbe költözött s itt lakott halálaiglan, mely 1848-ban september 17-dikén következett be. A nyelvünk és tudományosságunk ügyét szívén viselő férfiú az Akademia első nagygyűlésében 1831-ben febr. 20-dikán levelező, 1832-ben 10. philosophiai osztálybeli rendes taggá választatott; s midőn kanonokká neveztetése után Veszprémbe tette át lakását, az 1834. novemberi nagygyűlés által tiszteleti tagok sorába iktattatott. Munkái közül: A magyar nyelvtudománynak foglalatja (Pest, 1828) több kiadásban jelent meg, s az országban divatozó más nyelvekre is lefordítatott. Egyházi szónoklatai: A jubilaeumi üdvességes intézet (Buda, 1826), Mi a legjobb rész (Pest, 1829), Az arany kor (Buda, 1830) sat. – a becsesebbek közé számláltattak kortársai által, s az Egyházi beszédek gyűjteménye melyből hat kötetet bocsátott közre, érzékeny hiányt pótolt az irodalomban. A Wigand Ottó által kiadott Közhasznu esmeretek tárát számos czikkellyel gyarapította. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár