1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

Kállay Ferencz Kőrösi Csoma Sándor Kölcsey Ferenc Köteles Sámuel Kéry (Bittner) Imre Kalchbrenner Károly Kallós Lajos Kassai József Kazinczy Ferenc Kemény Gábor, Báró Kenessey Albert Kerekes Ferencz Kis János Kisfaludy Károly Kisfaludy Sándor Kiss Ferencz Kiss Pál Klauzál Imre Kolossváry Sándor Konek Sándor Konek Sándor Kopácsy József Korizmics László Korponay János Kossovich Károly Kovács Pál Kovács Sebestyén Endre Kováts Mihály Kresznerics Ferenc Kriesch János Kukuljevič-Sakcinski Iván Ladányi Gedeon Lakos János Lenhossék József Lichner Pál Lugossy József Lukács Móricz

Kemény Gábor, Báró

Báró Kemény Gábor Csombordon született 1830. július 9-én,1 s úgy apai, mint anyai részről sarjadéka volt a fejedelmi Kemény-családnak. Tizennégy éves koráig részint az apai háznál, Csekelakán, többnyire azonban Enyeden, nagyanyja házánál növekedett s a gymnasiumi tárgyakból zárvizsgálatát kitűnő sikerrel letevén, a nagy-enyedi főiskolában a bölcseleti tanfolyamra lépett, hol Mihályi, Szász Károly és Zeyk Miklós voltak tanárai. 1848-ban bevégezvén iskoláit s a bölcseleti és jogi tanfolyamot, külföldi egyetemekre készült; de a közbejött események ebben meggátolták. Hozzájárult az is, hogy csaknem egy évig betegeskedett, 1848 nyarától 1849 tavaszáig. 1849. januárban, mikor a kormány és országgyűlés Debreczenbe menekült, báró Kemény Gábor a Csányi minisztériumában tiszteletbeli fogalmazóul alkalmaztatott. A fegyverletétel után külföldre nem nyerhetvén útlevelet, a selmeczi bányászakadémiát kereste föl, hogy mathematikai, physikai és chemiai tanulmányait folytathassa. Egy év lefolyása után engedélyt kapott a külföldi utazásra s gróf Degenfeld Gusztávval együtt Berlinbe ment. Meglátogatta Svájczot is, s egy esztendei távollét után visszatért erdélyi birtokaira, hol ismét kedvelt tanulmányainak szentelte idejét, melyeket most a politikai és államtudományok egész körére kiterjesztett, belevonva a történelmet is. Mint író kisebb szárnypróbálgatások után 1855-ben lépett föl először A nemzetek fejlődéséről szóló nagyobb tanulmányával, melyben bátran adott kifejezést a báró Eötvös XIX. század uralkodó eszméivel kivált a nemzetiséget és a szabadságot illetőleg ellenkező nézeteinek. E polemia még további folytatást is nyert, midőn Eötvös 1860-ban egy beszédében, előbbi nézeteitől némileg eltérően nyilatkozván, Kemény Gábor Néhány szó czímű röpiratban fejtegette nézeteit újra a nagy publicista ellenében, amire Eötvös Feleletet adván, erre ő ismét Még néhány szóval felelt. Egy másik röpirata Helyzetünk és jövőnk czím alatt az akkori sötét napokban némileg derültebb színezetben látja az ügyeket s az ország állapotát reményteljest színben tünteti fel. Államtudományi tanulmányait több kisebb-nagyobb értekezésben tette le, melyek közt különösen feltűnést okozott a Machiavelliről és Montesquieuről írt dolgozata a Csengery által szerkesztett Budapesti Szemlében (1862) s közvetetlenül e tanulmányáért érte a megtiszteltetés, hogy az Akadémiának egyszerre két osztálya, a törvénytudományi és történelmi által ajánltatott tagul s az 1863-iki nagygyűlésen meg is választatott. Még azon évben jelent meg, közvetetlen a helyszínén tett kutatásokra és forrástanulmányokra támaszkodó történeti műve: Nagy-Enyednek és vidékének veszedelme 1848–49-ben. Történeti vázlat (Pest, 1863). Ez évben kezdődik politikai nyilvános pályája. 1863-ban Schmerling erdélyi külön országgyűlést csinált a reicbsrathba való választások végett. Kemény Gábort Gyula-Fehérvár választotta követévé a szebeni országgyűlésre. Az alkotmányhoz s így a 48-iki unióhoz is ragaszkodó hazafi-párt nem akart bemenni e törvénytelen gyűlésbe s tagjai csak azért jelentek meg Szebenben, hogy egyetemes tiltakozást tegyenek, nyilatkozatot adjanak be nem lépésök iránt s feliratot a koronához. E felirat elkészítését a párt Kemény Gáborra bízta, s ő két nap alatt derekas dolgozattal felelt meg feladatának. Ettől kezdve Kemény Gyula-Fehérvárt minden országgyűlésen képviselte. Számos hírlapi czikkein kívül 1868-ban A baloldal politikája czímű röpiratot írt; 1872-len pedig a Korunk czímű Deák-párti napilapnak volt vezére. 1875-ben államtitkárságot vállalt Tisza Kálmán mellett a belügyminisztériumban. 1878-ban ipar- és kereskedelmi miniszter lett s e minisztériumot egészen 1882-ig vezette, amikor is átvette a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium vezetését. A király ő felsége több ízben kitüntette. 1881-ben az első osztályú vaskorona-rendet adományozta neki s 1882-ben valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki. Számos jótékony, közhasznú és tudományos társulat életében is tevékeny működést fejtett ki. Így a Történelmi Társulat ismételten megválasztotta elnökévé, s mint ilyen, ő vezette több ízben a társulat kirándulásait is. A halál 1888-ban október 23-dikán Ajnácskőn, hova üdülést keresni vonult, oltotta ki tevékeny életét. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár