1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

Gáthy István Görög Demeter Gévay Antal Gegő Elek Gelei József Georch Illés Gorove István Gorove László Greguss Ágost Guzmics Izidor Gyárfás István Haberern Jonathán Halász Géza, Dabasi Hegedűs Candid Lajos Hegedűs László Hegedűs Sámuel Henszlmann Imre Hoblik Márton Hoffner József Hornyik János Horváth Ignácz Horváth János Horváth József Elek Horváth Mihály Horváth Zsigmond Hunfalvy János Imre János Ipolyi Arnold Jankovich Miklós Jerney János

Ipolyi Arnold

Ipolyi Arnold született 1823. október 18-ikán Ipolykeszin, Hont megyében, hol atyja, Stammer György Mária Teréziától czímeres levelet nyert nemes család sarja, főszolgabírói hivatalt viselt. Korponán és Selmeczen elvégezvén a gymnásiumi tanfolyamot, tizenhárom éves korában az esztergomi egyházmegye növendékpapjai sorába vétetett föl. Két évi előkészület után a pozsonyi Emericanum-intézetben, a bölcsészeti tanfolyamot Nagyszombatban, a hittudományit a bécsi egyetemen végezte. Már itt, a bécsi Pázmány-intézetben nyilatkozott hajlama az irodalom iránt; a magyar irodalmi gyakorló iskola ülésein (1843) mutatta be első irodalmi kísérletét, a magyar ősvallásról írt tanulmányát. 1844-ben báró Mednyánszky Alajos kir. kincstárnok hívta meg fia, Dénes bölcsészeti tanulmányainak vezetésére. A nagytudományú főúr házában bő alkalom kínálkozott történelmi tanulmányai folytatására. És azon szándékkal, hogy a Kisfaludy-Társaság által hirdetett pályázatban részt vesz, hozzáfogott a Magyar Mythologia megírásához. 1817-ben áldozárrá szenteltetvén, a Komárom megyei Szent-Péterre, majd 1848-ban Pozsonyba segédlelkésznek küldetett, 1849 elején elfogadta gróf Pálffy Lipót fiai mellett a nevelői tisztet. De kevéssel utóbb, családi körülmények által késztetve a Pozsony megyei zobori plébániát foglalta el, amely helyen közel tíz évet töltött. Itt hévvel szentelte magát mythologiai búvárlatainak és tanulmányainak. Már 1851-ben közzétette – Ipolyi Arnold név alatt – az Uj Magyar Múzeumban Tündérek és Papok czímű dolgozatát, melyet Toldy Ferencz lelkesedéssel fogadott. Három évvel utóbb látott napvilágot Magyar Mythologia czímű terjedelmes munkája, mely a nemzeti múlt emlékeinek a Grimm-féle iskola tudományos módszere nyomán eszközölt földolgozásával a legnagyobb feltűnést keltette, és az ismeretlen fiatal papot a nemzet legkiválóbb tudósainak sorába emelte. Még a külföldön is tiszteltté tette nevét a göttingai Zeitschrift für Mythologie czímű szaklapban közlött dolgozataival: Beiträge zur Mythologie, Ungarische Sagenzüge – Die Milchstrasse im Ungarischen. Ipolyi ez alatt Magyarország középkori műemlékeinek tanulmányozására irányozta figyelmét. A Családi Lapok 1852-ben hozták e téren első munkálatát: Vázlatok a hazai egyházarcheologiai műemlékek körébül; míg a Religióban A középkori keresztény művészet aesthetikájáról (1854) értekezett, majd A pozsonyi szent Anna kápolna egyházművészeti leirását (1856) és A hazai egyházi művészet jellemzését (1856) adta, és Az egyházi épületek fenntartásának kötelméről (1859) szóló tanulmányt bocsátott közre. A Bécsben, a műemlékek fönntartására szervezett központi bizottság által Pozsony vidékére conservátorrá neveztetvén ki, beutazta a gondjaira bízott egész területet, fölkutatta a műemlékeket és azoknak rajzban való fölvételét eszközölte. Tanulmányainak eredményeit előbb a Vasárnapi Ujság 1858 és 59-iki folyamaiban népszerűen ismertette, majd tudományosan földolgozva az Akadémia bocsátotta közre, mely Ipolyit 1858-ban levelező és 1861-ben rendes taggá választotta. Legjelentékenyebb dolgozatai: Csalóközi műemlékek (1859); A deákmonostori XIII. századi rómán basilika (1860); Magyar Műmlékek, Régi magyar keresztutak, Magyar régészeti repertorium. Ezen utóbbi három munkálat az Archaeologiai közlemények II. kötetében (1862) jelent meg. E közben (1860) Bartakovics Béla egri érsek által TörökSzent-Miklósra neveztetett ki plébánossá. Közelebb jutva a fővároshoz, élénk részt kezdett venni az Akadémia munkálataiban, és az Archaeologiai bizottság által előadójává választatott meg. Három ünnepélyes közülésen egymás után (1862–4) tartott felolvasást: a középkori magyarországi műépítészetről, szobrászatról és festészetről; mesteri tollal összefoglalva az e tereken tett kutatások összes eredményeit. 1862-ben Kubinyi Ferencz és Henszlmann Imre társaságában Konstantinápolyba utazott, hol sikerült a Corvina-könyvtár maradványait fölfedezni. 1863-ban egri kanonokká neveztetett ki. 1865-ben, a Bartakovics érsek félszázados papi jubilaeuma alkalmából közzétett Emlékkönyvben kiadta az egri székesegyház, és az Archaeologiai közleményekben a bél-három-kuti cistercita monostor templomának műtörténeti leírását. 1868-ban az Akadémiában emlékbeszédet tartott Lonovics József érsek tiszt. tag fölött. 1869-ben a pesti központi papnövelde kormányzójává neveztetvén ki, a fővárosba tette át lakását. Ugyanazon évben a Szent-István-Társulat alelnökévé választatott, és ezen kath. irodalmi egyesület körében nagy tevékenységet fejtett ki, új föladatokat tűzvén ki és magasabb színvonalra emelve kiadványait. Ugyanekkor megkezdé a műkincsek gyűjtését, s rövid idő alatt régi festményekből jelentékeny gyűjteményt létesített, melynek legbecsesebb részét az országos képtárnak ajánlotta föl. A Magyar Történelmi Társulat megalakításában nagy része volt, és annak kezdettől fogva egyik elnöke volt. 1871 őszén beszterczebányai püspökké neveztetett ki, és székét a következő év május 2-dikán foglalta el. Főpásztori buzgó foglalkozásai közepett sem szünetelt irodalmi munkássága. 1875-ben kiadta Veresmarti Mihály XVII. századbeli író életének történetét két kötetben, és 1878-ban A beszterezebányai egyházi műemlékek történetérül és helyreállításáról czímű illusztrált munkáját. Az Akadémiában – mely őt 1874-ben igazgató taggá, majd a II. osztály elnökévé és a Történelmi bizottság elnökévé választotta – három emlékbeszédet tartott: Czinár Mór (1876), gróf Prokesch-Osten (1878) és gróf Károlyi István (1883) fölött. A Történelmi Társulat több vidéki kirándulását vezetvén, az ünnepélyes közüléseket oly előadásokkal nyitotta meg, melyek a nemzeti történettudomány nagy problemáit fejtegették és a közélet eseményeinek jelentőségére emelkedtek. Az első (1874) Beszterczebánya műveltségtörténeti vázlata czímet viseli és városaink alakulását, azokban a magyar állameszme érvényesülését tárgyalja. Ezt követte 1876-ban Rimaszombaton tartott előadása: A magyar nemzetegység és államnyelv történeti alakulása; 1877-ben Pozsonyban A magyar iparélet történeti fejlödése; 1878-ban Kassán A magyar műtörténeti emlékek tanulmánya; 1879-ben Marosvásárhelyen A magyar hadtörténelem tanulmánya; végre a sorozatot befejezi elnöki megnyitó beszéde az 1885-diki budapesti magyar történelmi congressuson: A történelem s a magyar történeti szellem. Hasonlag a magyar képzőművészeti társaságban, melynek 1880-tól 1885-ig elnöki tisztét viselte, a magyar művészet fejlődését, irányait és hivatását fejtegető megnyitó beszédeivel tette jelentőségteljesekké az évi közgyűléseket. (Tanulmányai és előadásai Kisebb munkák czím alatt egybegyűjtve közzé vannak téve. Két kötet 1873-ban jelent meg, két kötet halála után, 1887-ben; az utolsó sajtó alatt van.) 1886-ban jelent meg az Akadémia megbízásából írt munkája A magyar szent korona és a koronázási jelvények története és müleirása (az Akadémia kiadásában). Ugyanezen év február 18-án nagyváradi püspökké neveztetett ki, és július 12-én foglalta el a szent László által alapított püspöki széket. De már öt hónap múlva, deczember 2-ikán, agyszélhűdés hirtelen véget vetett munkás életének. Az Akadémia rendkívüli összes ülésen adott kifejezést gyászának e veszteség fölött; küldöttséget bocsátott a temetésre, és az elhunyt arczképének a képes teremben elhelyezését határozta el. Ipolyi végrendeletében összes vagyonát egyházi és culturai czélokra hagyományozta; az Akadémia javára is jelentékeny alapítványt tett. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár