1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések

Döme Károly Danielik János Deák Farkas Deáki Filep Sámuel Dessewffy Aurél Dessewffy József Egyed Antal Fülepp József Fabriczy Sámuel Fabritius Károly Fest Vilmos Feszler Ignácz Aurél Fillinger Leopold Fogarasi János, Alsóviszti Forgó György Frankenburg Adolf

Danielik János

Danielik János 1817-ben Murányban született Gömör megyében, hol atyja, Ignácz évtizedeken át, mint a megye csendbiztosa működött. Rozsnyón és Pesten végezte iskoláit. A rozsnyói egyházmegye növendékpapjai sorába lépve, a hittani tanulmányokra a pesti központi papnöveldébe küldetett, hol tanulótársai csakhamar a magyar irodalmi iskola elnökévé választották. Már akkor több értekezést írt, melyek a növendékpapság munkálatai IV. és V. kötetében jelentek meg. 1836-ban a szép művészetek és bölcsészet tudorává avattatott. 1839-ben a rozsnyói lyceumnál a bölcsészet és magyar irodalom tanárává neveztetett ki. 1842-ben a bölcseleti karból a hittudományiba lépett s azután a görög és zsidó nyelvet, valamint a bibliai tanokat adta elő. 1848-ban, a viharos márcziusi napokban, a fővárosba hívatott meg. A Somogyi Károly szerkesztése alatt megjelenő Religio és Nevelés czímű egyházirodalmi lap munkatársa, csakhamar szerkesztője és tulajdonosa is lett, s azt Religio czímen több éven át szerkesztette. 1849 október havában egri kanonokká neveztetett ki. Első önálló munkája 1852-ben jelent meg, midőn Emlékkönyv czímmel kiadta összegyűjtött értekezéseit, melyek egyikét, a Történet szelleme czíműt, a hittudományi kar később jutalommal tüntette ki. 1857-ben az egyházi javak tulajdonjogáról írt hosszú tanulmányt. Számos czikke jelent meg a Pesti Naplóban. A Szent-István társulat 1853-ban alelnökévé választotta: ezen tisztében nagy tevékenységet fejtett ki, a társulatot a legkiválóbb hazai írók munkásságának színhelyévé tette, és egyebek között megindította az Egyetemes Magyar Encyclopaedia kiadását. 1858. deczember 15-én az Akadémia tiszteleti tagjává választotta. 1861-ben a Helytartóságnál az egyházi ügyek előadójává és czímzetes püspökké neveztetett. 1865-ben elhagyta a fővárost és visszavonult a nyilvános élettől. Ezóta Egerben élt, hol a jogakadémia igazgatói tisztét viselte. Egyúttal élénk irodalmi munkásságot fejtett ki. Legjelentékenyebb irodalmi munkája, mely névtelenül jelent meg: A Premontreiek. Történeti korrajz a keresztény műveltség középkori munkásai méltánylásául (1866). Írt nagyobb tanulmányt a középkori Rómáról, mely műve a Budapesti Szemlében jelent meg. 1881-ben kiadta A jog alapja és kútforrása, tekintettel a scolastikusokra, továbbá a Középkori államtan, tekintettel a scolastikusokra czímű munkákat. Néhány évvel ezelőtt az agy gyengülésének jelei mutatkoztak nála. 1888-ben január 23-dikán a halál megszabadította szenvedésétől. 
  Forrás: Régi Akadémiai Levéltár